Szeddmagadeper

Kimentünk ma az eperföldre... Na nem a miénkre (sajnos), hanem amolyan "szeddmagad"-típusúra, ahol jutányos áron lehet a finom, édes, zamatos gyümölcsökhöz hozzájutni, feltéve ha saját erőből leszüreteljük. Vittük a kis kosarunkat, meg a jókora eperéhségünket... :-) A gyerekek is nagy lelkesen nekiálltak a szedésnek, a sorokat átugrálva, egymással versenyezve keresgélték a minél nagyobb eperszemeket. Na, és persze (tudom-tudom nem helyes mosatlanul...) tömték magukba az illatos gyümölcsöket. Felfedezték, hogy a hosszantartó, eperlevelek közti keresgéléssel egy idő után vakarózás jár együtt, és azt, hogy a legnagyobb és legérettebb szemeket szeretik a hangyácskák, csigák, egyéb állatkák is :-).

Gyorsan tele lett a kosár, aztán itthon kezdődött a feldolgozási fázis. Dzsem, epres muffin, eperturmix. Én már rosszullétig ettem magam a nyers gyümölccsel, de mivel az eper a gyengém, egyszerűen nem bírom abbahagyni... ;-)

Tegnap este "Elternabend" volt az iskolában. Ezen alkalmakra mindig Laci megy, én az "óvodafelelős" vagyok :-). Jó lenne, ha mindketten együtt résztvehetnénk ezeken az esteken, de hát a gyerekeket nem hagyhatjuk itthon egyedül...

Év eleje óta most értékelte először Herr Kreuer, az osztálytanító a gyerekek munkáját, és a füzeteiket is "kiállította", ezekbe mindenki belekukkanthatott. Mint minden Waldorf iskolában, itt sincsen osztályzás, semmiféle, a gyerekek összehasonlítására alkalmas értékelés, de a füzetekbe mindig kerül írásbeli vélemény az osztálytanító részéről, aki mindig minden füzetet végignéz :-o. Ezek rövidke mondatocskák (pl. "Nagyon szép munka, csak így tovább!", "Néha sietsz az írással, de vannak szép, gondos munkák is a füzetedben.", "Szépen dolgozol!" stb.). Amikor Laci a füzeteket lapozgatta, az osztálytanító odament hozzá, és agyon dicsérte Ákost... Hogy mennyire odakoncentrálva végzi a feladatokat, hogy mennyire lelkes és aktív, és ahhoz képest, hogy nem anyanyelve a német, mennyire jól teljesít. :-) A füzeteiről én mindig azt gondoltam, hogy nem különösebben szépek, mert odafigyelve csinálja a feladatokat ugyan, meg igyekszik egyenesen írni, színesen dolgozni, de pl. a rajzai a téglatest alakú viaszkrétával nem olyan jól sikerültek, mint amiket itthon ceruzával készít, balkezessége miatt vannak jobbról balra és tükörírásban írt dolgok :-). De Laci ahogy végignézte a tübbiek füzeteit is, elfogultság nélkül ;-) megállapította, hogy Ákos tényleg nagyon ügyes. Úgyhogy most nagyon büszkék vagyunk rá :-). Persze a történethez azt is hozzá kell tenni, hogy néhány héttel ezelőtt a kézimunkatanár kicsit panaszkodott is... Hogy sok a bohóckodás, a "zizegés", többször kell figyelmeztetni, amellett hogy a munkáit szépen végzi. Érdekes módon a főtanítás ideje alatt nincs gond, a szakórákon engedi el magát... pl. az euritmián, ahol van alkalma szórakoztatni az osztályt a színészi képességeivel :-p.

Herr K. azt is megemlítette, hogy most érzi először, hogy az osztály igazi közösséggé alakult, ami sokszínű, ugyanakkor kiegyensúlyozott. És várható családlátogatás, amire már régóta számítunk, de eddig még nem esett szó róla... tudom, hogy szokás a waldorf intézményekben, mert még közelebb viszi a tanítót a gyermek és családja megismeréséhez :-).

Néhány fotó Ákos füzeteiből, most, hogy visszakaptuk őket, tudtam mazsolázgatni :-):

Elkészült Ákos euritmiaruhája. Holnaptól ilyen zöld emberkék (lányok sötétebb, fiúk ilyen árnyalatú ruhában) fognak euritmiázni :-).

Lacival tegnap felidéztük, hogy amikor kisiskolások voltunk, mennyire nehéz volt egy-egy hosszabb szünet után ismét suliba járni, már az előző néhány napban valósággal "fájt" a tudat, hogy nincs mese, menni kell... Pedig mindketten nagyon jó tanulók voltunk, különösebb gondokkal nem küzdöttünk, barátaink is voltak. És valahogy mégis.

Ákosnál meg azt látjuk, hogy a két és fél hetes pünkösdi szünet utolsó napjaiban számolja, hogy mennyit kell még aludni, vasárnap reggel boldogan sóhajt fel, hogy végre holnap suli, és hétfőn reggel hétkor lelkesen ugrik ki az ágyból, mert végre eljött a várva várt kezdés... Lehet hogy még a kezdeti lelkesedés? Igen, elképzelhető... De én inkább azt látom, hogy egyszerűen szereti az iskolát "szőröstül-bőröstül", élvezi azt amit ott csinálnak (na jó, az euritmiát nem annyira ;-)) és nem éri semmiféle stressz, ami visszafogná a lelkesedését (gondolok itt pl. az osztályzásra, ilyen-olyan fekete pontokra/csillagokra). Öröm volt hallgatni délután a beszámolóját arról, hogy milyen jót beszélgettek reggel az osztálytanítóval a szünidei élményekről, hogy milyen jól ment a furulyázás, hogy a számolánál többször is ő mondta a helyes megoldást, és milyen jó volt a szép napsütéses időben, együtt a kertben elfogyasztani a tízórait... Ilyenkor mindig megnyugszom, hogy akkor is milyen jó helyen tudhatom a gyermekemet, amikor nincs velem :-))).

Bad Wurzach-Alpakahof

Drótszamarak

Elmesélem biciklikálváriánkat... No, nem panaszkodásként, mert ugye ennél nagyobb bajunk ne legyen soha! Csak úgy :-).

Azóta lettünk "nagy bicajos família", mióta Németországba költöztünk. Adottak a feltételek, mert rengeteg a bicikliút (szinte mindenhová el lehet jutni rajtuk), sok a biciklitároló hely, és nagyon jó példával szolgálnak az itteniek, mert kedvelt közlekedési eszközként használják autó helyett... Azt hozzá kell tenni, hogy amikor az elég meredek emelkedőn felfelé tekerve, már majd kiköpjük a harminc és egynéhány éves tüdőnket, és mosolyogva, biccentve leelőz bennünket a nyolcvan éves anyóka/apóka a váltó nélküli ősrégi járgányán, na akkor tudjuk, hogy van még mire "gyúrni" :-).

A "kálvária" úgy kezdődött, hogy eddigi pozitív tapasztalatainkra hagyatkozva (pl. elveszített pénztárca és fotóstáska megkerült érintetlenül) bíztunk a német közbiztonságban. Itthon a mélygarázsban ugyebár miért is kellene lelakatolni egy bicajt, amivel Laci a vasútállomásig közlekedik munkába menet, majd jövet... Hát el is tűnt szépen egyik reggelre. Pontosan harmadnapra rá, hogy a kilyukadt gumit nagy küszködések közepette megjavította, az elkopott fékeket kicserélte.

Aztán mit volt, mit tenni, használta az enyémet. Átmenetileg. Tényleg csak átmenet lett belőle, mert néhány hét múlva a vasútállomásról, fényes nappal ez a bicaj is illetéktelen kezekbe került. Persze örökre :-(. És lelakatolt állapotból. Sajnáltam a biciklimet is, de az esett a legrosszabbul, hogy Enikő ülésének a csatlakozó alkatrésze is rajta volt, ami nélkül az ülés használhatatlan... Végülis a gyártótól lett pótalkatrész, meg új járgányokat is vettünk, és most már kínosan figyelünk a lakatolásra, amikből elvághatatlan, elfűrészelhetetlen példányokat szereztünk be.

Most a legújabb történés, hogy Laci biciklijének (amit használtan vettünk) a napokban ismét kilyukadt a hátsó gumija, és ismét fékpofa-csere lenne aktuális... Mint kiderült, az olasz gyártmányhoz itt nem lehet kapni alkatrészt, de valahogy, kreativitással majdcsak szervízeljük a dolgot... na és bízunk abban, hogy ezt menetrendszerint nem követi lopás!!!

Szabadnapom

Kaptam ma egy "szabadnapot", illetve kicsit több, mint felet :-). Lévén, hogy ma munkaszüneti nap volt ("Fronleichnam", Úrnapja), Laci elvitte a gyerekeket kiruccanni. Nekem meg maradt a nagy szabadság, a hatalmas csend és nyugalom a lakásban :-). Igencsak szokatlan volt az elmúlt két heti iskola/óvoda szünet alatti gyerekzsivaj után. Olvasgatás, némettanulás, semmittevés, séta, esetleg alvás... hmmm, a sok jó közül nem bírtam választani, így nekiálltam nagytakarítani :-D. Ablakpucolás, mindentletörölgetés, ruhaszortírozás, bútorelhúzkodás... volt minden. Igazándiból szeretem, ha a gyerekek takarítás közben körülöttem vannak, mert aranyosan sürögnek-forognak, segítenek (míg meg nem unják;-)), de most valahogy jólesett teljes nyugalomban, százszázalékig a munkára koncentrálva végezni a dolgomat. Öt perccel előbb végeztem, mint ahogy hazaért a siserehad fáradtan, farkaséhesen. Nem kellett eltelnie fél órának sem, és máris olyan érzésem volt, mintha hetek óta nem takarítottam volna a lakásban... :-P

"Flohmarkt"

Megkezdődött a "Flohmarkt"(bolhapiac)-szezon... illetve nem is igazán ért véget, mert télen is vannak ilyenek, de fedett összezsúfolt helyeken, nem annyira élvezhető módon. Májustól augusztusig viszont nagy szabadtéri tereken, általában a városok sétálóutcáiban, a városmagban. Szombatonként reggeltől estig lehet a sok kincs és lim-lom, vicik-vacak között vadászni :-), szép német szóval Schnäppchenjäger"-kedni.

Ma itt Ravensburgban is ilyen hatalmas bolhapiacot tartottak, szinte bejárhatatlan volt a sok utcányi kipakolt portékák sora. Külön egy kis téren volt az ún. Kinderflohmarkt, ahol csak gyerekek árulták megunt játékaikat, könyveiket, ruháikat. Ha kellően korán megy az ember, akkor igazi kincsekre lelhet természetesen extra olcsón... Nagyon sok holmink származik ezekről a bolhapiacokról. Főleg játékok (társasok, fajátékok), könyvek, ásványok és szép használati tárgyak. Általában minden 50 cent, vagy 1 euró, bár ma éppen láttunk egy csodaszép fa babaházat teljes berendezéssel, babacsaláddal 99 euróért... Legfrissebb szerzeményeink: egy társasjáték, egy gyönyörű vessző-szennyeskosár, két német gyerekregény (egyenlőre magamnak nyelvfejlesztőként :-p), és egy fa tologatós számológép, amibe Lacival egyből beleszerettünk, amikor megláttuk... :-).

Trapitizés

”Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni öket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.”Astrid Lindgren

Igyekszünk nem elszalasztani egyetlen alkalmat sem, amikor mesélni lehet a gyerekeknek. Legyen az esti, délutáni lefekvés, vagy napközbeni pillanat, mikor ők igénylik. Hiszen az „ott és akkor” pillanata soha nem tér vissza, ám a szeretettel elmondott mesék életre szóló kapcsolatot teremtenek mesélő és befogadó, szülő és gyermek között. Csakis abból az emberpalántából válhat örömmel olvasó kamasz, a világ dolgaira mindig nyitottan figyelő fiatalember, aki már életének első éveiben is megtapasztalta miféle örömforrást jelenthet a betűkből formálódó szavak befogadása.

Ákosnak már jó ideje nagyobb lélegzetű gyermekregényeket olvasunk, és én ezen idő alatt a svéd gyermekirodalom "szerelmese" lettem (Selma Lagerlöf, Astrid Lindgren). Lelkesedem a Pippi sorozatért, Nilsért, Emilért és a többiekért. De ha éppen egy magyar, vagy bármilyen más nemzetiségű gyerekkönyv olvasása közben vagyunk, akkor azokat is ugyanilyen "szerelemnek" érzem, mint most például Darvasi László Trapitijét... És most fogom is szépen magam, kicsempészem Ákos szobájából a könyvet, mert izgat a folytatás ;-)

Jó dolog itthon dolgozni, mert:

• saját otthonom kényelmét élvezve végezhetem el a munkát,
  
• önállóbb és függetlenebb az ember, ami az időbeosztást, mozgást, munkavégzés módját illeti,
  
• sokkal, de sokkal kevesebb stresszel jár,
• megoldást kínál arra, hogy a gyerekeimre/a családra sokkal több időt fordíthassak, mint a 8 (vagy több) órás munkába járás mellett,
  
• állítólag a távmunkában dolgozók hatékonysága meghaladja a munkahelyekre bejáró dolgozókét (na ez nem biztos, hogy igaz a gyerekek mellett dolgozó nőkre ;-)...)
  
• a munkába járás kiiktatásából idő nyerhető.

Ez mind szép és jó, de aztán jöhetnek a nehézségek... Nem könnyű az időt beosztani úgy, hogy a szoros határidőket tartani lehessen. Fontos a szigorú munkabeosztás, előre mindent szépen el kell tervezni, de ha a csemete lebetegszik, hamarabb felkel, vagy akár csak rossz napja van, máris borul minden, és még bevethető nagyszülő sincs a közelben... Aztán ha elakad az ember, kérdések merülnek fel, nincs hirtelen senki, aki segítene (na erre a problémára azért van megoldás Skype formájában :-)... És előfordul olyasmi, hogy beszorulunk a négy fal közé, szép napsütéses időben azt kell mondani a gyerekeknek, hogy "ma nincs játszóterezés" :-(. És az is, hogy éjszakázni kényszerül az ember lánya... Kérdezheti joggal mindenki, ha már befejeztem a munkát, miért írogatok blogbejegyzést éjjel (hajnali?) fél négykor... Csak azért, mert jól esik kicsit nyavalyogni ;-)!!!

A malomban, a malomban...

Németországban minden évben pünkösdkor rendezik meg a molnárok a "Malmok Napját" (Deutscher Mühlentag). Ilyenkor országszerte a résztvevő malmokban nagy ünnepséget csapnak, megnyitják a kapukat a látogatók számára. A ravensburgi malomban is nyílt nap volt ma, és ezt a jónak ígérkező pünkösd hétfői programot nem hagyhattuk ki mi sem...

A malom épülete, háttérben a város két tornya (összesen 8 db van): Végigjártuk a malom összes szintjét, szám szerint ötöt, megnéztük az őrlés folyamatát (természetesen működésben volt minden gép). A gyerekeknek a gerendára erősített gyűrű tetszett a legjobban, itt csüngtek volna órák hosszat :-).
Aztán megnéztük a kis patakot, amit 5,7 méterről zúdítanak alá, így termelve évente 75 ezer kilowatt energiát az őrléshez. A kertben a gyerekek süthettek nyílt tűz felett, nyárson kenyeret (ún. "Stockbrot"), lehetett gólyalábazni, hintázni, csúszdázni, lufihajtogató bácsit nézni, fúvószenekart hallgatni, és természetesen vásárolni a malom termékeiből.

Anyák Napja

(Németországban Anyák Napja május 2. vasárnapja)

Kalandos kirándulásunk volt ma. Úgy indultunk útnak, hogy elkerekezünk a kb. 6 km-nyire lévő erdőbe, ott felfedezzük a "Ringgenburg" nevű várromot, valahol piknikezünk, visszafelé kicsit pancsikolunk a vízesésnél, esetleg egy fagyit is eszünk egy útbaeső, falusi vendéglátó egységnél... Ehhez képest: keveregtünk az erdőben várat keresve, mire egy erdőszéli kis tanyán élő néni fevilágosított bennünket, nem létezik semmiféle várrom, a kettő darab, kb. másfél méter magas dombocskák lennének azok, amik mellett eljöttünk (mosolyogva mondta, hogy mindenki nála köt ki ezzel a kérdéssel, gondolom már álmából felriadva is fújja a választ :-)). Közben elkezdett dörögni az ég, csöpögni az eső... Uzsgyi, bicajra pattantunk és még mielőtt bőrig áztunk volna, bemenekültünk az odafelé úton felfedezett kis erdei menedékházba. Igazi nyári zápor kerekedett, teljes sötétség volt, a házikóban kuporogva eszegettünk, vártuk az eső végét és jókat nevettünk :-)). Fél óra múlva tovább tudtunk indulni, de az időközben lehűlt levegő és hatalmas sár miatt a vízesést sajnos ki kellett hagynunk. Aztán szegény Encikét majdnem kiborítottam a hátam mögötti bicajülésből... annyira meredek volt felfelé az út, hogy le kellett szállnom, még tolni is alig bírtam, a bicaj gurult volna vissza, közben oldalra is csúszott a nedves kavicsokon. Lacival ketten nagy nehezen megtartottuk, de volt nagy visítás a gyerekülésben... Egyébként meg az eső utáni erdő illatai fantasztikusak, és az erdőből kiérve is olyan látvány fogadott, amilyet eddig még nem tapasztaltunk: a napocska által felforrósított aszfaltra ahogy ráesett a víz, és párolgott kb. egy méter magasságig sűrű pára/köd lebegett felette mindenhol. Na meg persze az osztrák és svájci Alpok a havas csúcsaival is csodaszépen mutatott a háttérben :-).

Csodálatos az idei május. A hőmérséklet már-már nyárias, gyönyörűen zöldell és virágzik minden (még a tetőnk is), öröm kint lenni a szabadban. És két hét szünet van az iskolában/óvodában, így lehet programokon gondolkodni. Bár a gyerekeknek nincs is másra szükségük, mint egy kis patakra, némi homokra, és adott az egész napos sarazás :-))).

Ritmus

Az oviban Enikőéknél, csakúgy, mint az összes Waldorf óvodában nagyon fontos a napi/heti/havi/éves ritmus. A tízóraira kapott ennivaló, (hétfőn rizs, kedden árpa, szerdán köles, csütörtökön rozs, pénteken zab alapú gyümölcsös müzli), és a naponta változó foglalkozások (gyapjúkép-készítés, kerti munka, gyurmázás, kenyérsütés, festés, ma például a tízórais pamut szalvéták közös mosása egy nagy edényben) megadják egy-egy napnak a saját jellegét. Az évszakok változását az évszakasztal díszein kísérhetik figyelemmel a gyerekek ­– amellett persze, hogy mennyire kell felöltözni az udvari játékhoz, vagy sétához. Az év ritmusát pedig az ünnepek adják meg: a készülődés hangulata, magának az ünnepnek az átélése, és az ünnep hangulatának a továbbélése egy ideig – egészen addig, amíg el nem lehet kezdeni készülődni a következő ünnepre :-). A ritmusok harmonizálják a gyerekek életét... napjuk úgy tagolódik, hogy a koncentráltabb tevékenységek után mindig egy szabadabb következik, ez által ritmusa lesz a napnak, mint ahogy a lélegzésnél a ki- és belégzés váltakozik. Így lesz képes a gyermek egészségesebben, harmonikusabban élni, kevesebbszer fordul elő, hogy "túlpörög" a sok külső, nagy mennyiségű, váratlan inger hatására, és az éjszaka folyamán is könnyebben dolgozza fel a napközbeni "élményeket". A napi ritmus körülbelül így néz ki:

7.30 Az óvónők közösen kezdik el a napot, előkészítik tevékenységeiket
8.00.- 8.30 A gyerekek megérkeznek, majd bekapcsolódnak a szabad játékba
8.00.- 9.30 A szabad játék ideje: a gyerekek önállóan játszanak, míg a két óvónő a hét különböző napjaihoz és az évkör ritmusához igazodó munkát végeznek (pl. elkészítik a tízórait előkészítik a művészeti tevékenykedéseket), amelyekbe a gyerekek szabadon bekapcsolódhatnak
9.30.- 9.45 Rendrakás: ezt az óvónők és a gyerekek együtt végzik (egy állandó dalocska halk éneklése közben)
9.45.-10.00 Reggeli kör: székkörben gyülekeznek az évszakasztalnál, gyertyagyújtás, köszöntik a mai napot, az időjárásról versben vagy dalban „beszélnek”, imaszerű verset mondanak, illatos olajozás a kis tenyerekbe
10.00.-10.20 Ritmikus játék: az óvodásokhoz szabott történetbe ágyazott verses, dalos, ritmikus mozgás
10.20.-10.30 Kézmosás: ezt követően egyéni játék a gyerekekkel például: „lovagoltató”-játék, ujj-játék (a mosdóban maradva)
10.30.-11.00 Tízórai: egy asztalnál körben ülve, közösen asztali áldással kezdik és köszönéssel fejezik be az étkezést
11.00.-12.00 Szabad játék a kertben vagy séta
12.00.-12.30 Mese vagy bábozás, az óvodai nap közös befejezése kis körjátékkal, majd a szülők érkeznek a kicsikért.

Enikő mégegy ritmust beépített magának, ami soha nem maradhat el. Mégpedig a tőlem való reggeli búcsúzkodás. A forgatókönyv mindig pontosan ugyanaz: Miután levetkőzünk, cipőt cserélünk, együtt megyünk be a csoport szobájába. Enikő mögém bújik, úgy tesz, mintha aznap csak én érkeztem volna az óvodába. Az óvónők mindig csodálkozást, ámuldozást játszanak el, hogy ma csak Enikő mamája jött óvodába :-). Aztán persze előbújik a lányka, kézfogással üdvözölve az óvónéniket. Ezután közösen megszemléljük a csoport tengerimalacait (Janosch-t és Jana-t), majd az ablakhoz vesszük az irányt, ahol a búcsúzkodás zajlik. Mindig pontosan három kis széket húz oda Enikő, milliméter pontosan egymás mellé igazgatja őket. A középsőre feltérdel, hogy az ablakon kilásson. Ad egy puszit nekem, én is adok neki (általában többet ;-)), elhangzik, hogy "Ugye integetsz, Anya?!", "Hát persze, Kicsim!", "Érezd jól magad!". Megkerülve az épületet, a kerítés mögül integetek, Enikő az ablak mögül visszainteget. És ez hajszálpontosan így történik minden reggel... :-)

Ákos alkot

Már megint ámultam egy nagyot Ákos kreativitásán, találékonyságán. Főként a kartonpapír ihleti meg, most egy cipősdoboz konkrétan :-)... A mű ismét egy játék, a videó/számítógépes (mi időnkben kvarc-) játékok szelíd, háromdimenziós változata. A kis sínen le kell gurítani az üveggolyót (ez a focilabda). Lent egy teáskanálba érkezik (ez nincs a képen, mert Enikő babát etet vele), ami valamilyen irányba megdobja a golyót. A kapus pedig véd (vagy nem :-)). Őt egy kis nyélen lehet húzogatni jobbra, balra. Játszható egyedül, de társsal is. Szerintem nagyon jópofa!

Ákos kérésére: videócska

Még képek

Vízesés

Már régebben kinéztük az ilyen-olyan prospektusainkból, hogy a közelünkben van egy vízesés (Schmalegger Tobel-Wasserfall) az erdő közepén. Enikő zsenge kora, így teljesítőképessége miatt még csínján bánunk a túrázgatásokkal (sajna háton már nem bírjuk hordozni, olyan sózsák)... de tegnap bátran nekiindultunk, és nem csalódtunk. Kiderült, hogy közelebb van a vízesés, mint gondoltuk, könnyű megközelíteni és gyönyörű :-). Gyerekeknek is kiváló játszóterület, bár oda kell figyelni, mert veszélyek azért vannak. Lehet a patakban pancsolni, kavicsokat dobálni, löszfalat mászni, a homokba rajzolni, építeni... Anyukák/apukák pedig gyűjthetik a finom medvehagymát :-). Ráleltünk ugyanis egy kis területre, ahol tömegesen leledzett és tudtunk belőle szedni. Május lévén már elvileg virágoznia kellene (ekkor nem szedhető, mert mérgező), de szerencsére még a bimbócskák kukucskáltak ki a levelek közül.

A képek nem igazán adják vissza a hely hangulatát, szépségét, de azért mutatom őket... ;-)

Oviputzen

Errefelé, waldorfiában az a szokás, hogy az óvodai takarítást a szülők végzik felváltva, heti rendszerességgel. Mivel a családok finanszírozzák az intézmény fenntartását, ezzel is spórolhatnak a kiadási oldalon. És nem utolsó sorban az óvoda részesei leszünk mi szülők is, aktívan résztveszünk, a kezünk munkája is jelen van ott, ahol gyermekeink elég sok időt töltenek. Körülbelül egy évben háromszor kerül rá a sor egy-egy családra. A napi takarítást az óvónők végzik, a hétvégén pedig megkapják a terepet a szülők. Jókis családi program, legalábbis Ákos és Enikő nagyon élvezik... őszintén szólva én is :-). Míg Laci és én szorgoskodunk, a gyerekek a másik csoportok szobájában játszanak, vagy az udvarra mennek. Annyira szeretik ezeket az alkalmakat, hogy már előre kérdezgetik, mikor kerülünk legközelebb sorra :-).

Aranyos szavak (csak hogy ne felejtsük el...)

Imádom, amikor Enikő kicsinyítő képzős szavakat alkot... Cicaka, kutyaka, babaka, Anyaka, Apaka stb. és a mai, ami most a kedvencem: csigaka :-).

Apák Napja

Tegnap hármas ünnep volt itt Németországban: Krisztus mennybemenetele - "Christi Himmelfahrt" (a húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének napja), a Munka ünnepe és Apák Napja. Ez utóbbi alkalmából gyermekeim ajándékot készítettek "Apucikájuknak". Ákos egy katicabogarat barkácsolt, Enikő csodaszépet rajzolt :-). Laci pedig meghatódott...