2008. aug. 30.

Már csak egy hét...

Kegyetlenül közeledik az ősz, és ennek már kézzelfogható jelei is megmutatkoznak. Bár még a nyári szünetből van egy teljes hét, és a jövő hetet sem árnyékolja be a tanszerek beszerzésével, tankönyvek kötögetésével, egyéb előkészületekkel járó "rémkép" (köszönhető ez a Waldorf sulinak :-)), mégis kicsit szomorkásan vesszük tudomásul, hogy mennyire gyorsan elrepült a nyár... Hiába van csodaszép nyári időjárás, este hét körül, amikor ugyan még csak a fák mögé bukik le a napkorong és nem a horizont alá, egyik pillanatról a másikra elkezd vacogni az ember. Kilenc körül koromsötét van, reggelenként ködös tájra ébredünk, és megjelentek az ősz előhírnökei is (lásd Márta gyönyörű fotói :-). Mindez persze örömmel is eltölt, mert imádom az őszt. A színeivel, illataival, a terményeivel, esős napjaival, mindenével együtt. Alig várom, hogy sétálgassunk az erdő színpompás lombjai alatt makkokat, különféle bogyókat, leveleket gyűjtve. Hogy szedegethessük a csipkebogyót télire teának. Hogy piruljon a farkasalma a ház mögötti kertben. Hogy ugyanitt felszedegessük a földről a mogyoróbokrok bőnek ígérkező termését. És hogy újra ballaghassunk reggelente az iskola/óvoda felé. Merthogy hiányzik nagyon. Ennek a gyerekek is hangot adnak nap mint nap, nagy-nagy örömömre :-). Ákos szorgalmasan elkezdett gyakorolni furulyáján, a bizonyítványversét is ízlelgeti, és az iskolai barátokkal is megszaporodtak a találkozások, mióta mindenki hazatért a nagyszülőktől, nyaralásból, innen-onnan.

Apropó bizonyítványvers... Erről és a bizonyítványról (ami nagyon pozitív, szinte csupa dicséret) az utolsó tanítási napon a viharos hazautazásunk miatt nem írtam itt a blogon. Mostanság vált aktuálissá a vers megtanulása, a vele való ismerkedés, mélyebb ráérzés Ákos részéről. A Waldorf iskolákban év végén a gyermekek (vagyis inkább a szülők) szöveges bizonyítványt kapnak. Ennek, az osztálytanító részéről a gyermek felé irányuló személyes része a bizonyítványvers. Ezt a verset egy éven keresztül, minden héten egyszer, azon a napon mondja el mindenki az osztály előtt, amelyiken született (Ákos vasárnapi gyerek, ennélfogva hétfőnként). Így formálódik a vers előadásmódja, és hangolódik rá a gyermek a sorok mondanivalójára, tudatalattijával, szívével is átérezve ami mögöttük van...
Ákos engedelmével közzé teszem első bizonyítványversét :-) (bocsánat előre is a németül nem tudóktól, de egyenlőre műfordításra nem vállalkozom ;-)):

"Augen gebet stetig acht,
Haltet aufmerksame Wacht!
Ohren lauschet achtsam fein,
Lasset nur das Rechte ein.
Hände ruhig sorgsam schafft,
Alles mit geduld'ger Kraft!"

2008. aug. 27.

Nyaralás fotók II.

Nyaralás fotók I.

2008. aug. 24.

Tenger

A lemondott nyaralásunkat kárpótolva szerveztünk magunknak egy spontán, öt napos kempingezést Olaszországban, a Földközi-tengernél, Finale Ligure-ban. Már harmadik alkalommal mentünk erre a Genova környéki partszakaszra, mert innen tőlünk csak 500 km-nyi autóútra van, gyönyörű a vidék (nagy hegyek) és az azúrkék tenger, csodaszép kis olasz városkákat lehet bebarangolni és mindig van szabad hely a kempingekben. Nagy előnye a sátorozásnak, hogy előzetes foglalás nélkül, bármikor neki lehet indulni (mi az időjárást azért szoktuk figyelni), az egyéb szálláshelyekhez viszonyítva sokkal olcsóbb és ha rutinos már az ember, akkor nagyon élvezetes is. A gyerekeknek kiváltképp :-).

Sikerült egy klassz teraszos kempinget találnunk, ami nincs messze a parttól és a belvárostól sem (400 m), csendes, nem tömegnyomoros és a vizesblokk is rendben van. Ha a sátor felverésén és az elrendezkedésen túl van az ember, akkor már felhőtlenül élvezhető a nyaralás ;-). Tavaly és tavalyelőtt kirándulni is próbáltunk (Genova, Monte Carlo, Cannes, Camogli), de rájöttünk, hogy a gyerekek nem annyira élvezik ezeket a kiruccanásokat, folyamatosan a tengeri pancsizás után sóvárognak, nyafognak. Így idén tényleg csak strandoltunk, maximum esti sétákat iktattunk a programba. Kényelmesen megreggeliztünk, lesétáltunk a strandra, vagy a délelőtött a sátor mellett egy árnyas részen töltöttük, és csak a délután második felében mentünk a partra. A déli tűző napsütésben elvből sem fürdőztünk, a szieszta óráiban mi is pihiztünk. Aztán a délutánt mindig a tengerparton töltöttük, Ákos órákig a vízben (illetve jobbára a víz alatt búvárkodva :-)), Enikő pedig többnyire a bokáig érő vízben keresgélte a hullámzásban finomra csiszolódott színes kavicsokat, vagy a homokban sarazott, ásott, ő nem egy vízicsibe típus :-). Este 8 körül a vacsorát követően egyszer-kétszer lesétáltunk a városba, a tengerparton hosszan elnyúló sétányra, illetve a belváros hangulatos, sikátoros utcácskáiba, vagy a város fölé magasodó várromhoz. Egyik alkalommal végignéztük egy utcai bohóc műsorát, ez annyira tetszett a gyerekeknek, hogy utána minden este szerették volna ugyanezt.
Az utolsó napon a tenger erős hullámzása szolgált nagy élménnyel, Ákos és Laci belevetették magukat a legnagyobb hullámokba, illetve azok hátára, mi pedig Enikővel a kifutó víz elől menekülőset játszottunk nagyokat visongatva :-).
Ákos körülbelül három hete egy magyarországi népművészeti vásár alkalmával kaktuszgyűjtővé vált, így Olaszországban igazán a paradicsomban érezte magát, hisz lépten nyomon, a köztereken rengeteg féle, hatalmas kaktusz nő. Jó néhány letört hajtással (tudom, ejnyebejnye...) és vásárolt növényekkel is bővült a gyűjteménye.
Kellemetlenség szerencsére nem ért bennünket, talán csak annyi, hogy egyik éjszaka a szomszéd svéd fiatalságot kellett 2 óra magasságában arra figyelmeztetni, hogy rajtuk kívül mások is vannak a kempingben. Ezen kívül minden nagyon jó volt, igazi feltöltődős nyaralást tudhatunk magunk mögött.

Az utazás is mindig nagy élmény, mert a svájci hegyeken át vezető út még az autóból nézve is lenyűgöző. Ákos pedig figyelte a völgyhidak, alagutak nevét és hosszúságát. Hazafelé egy svájci pihenőnél megállva bizony olyannyira hideg volt (15 fok), hogy a táskából elő kellett kotorni a meleg nadrágokat, pulcsikat. Első döbbenet ez volt, hogy két órával azelőtt még 30 fokból indultunk, aztán meg vacogtunk... a második meg az, mikor a ruhák közül, a táskából előkerült a kis potyautasunk, egy igazi, élő, kisebbfajta skorpió :-o. Azóta már tudjuk, hogy Olaszországban nem ritka élőlény, és csípése is annyira komoly csak, mint egy méhecskéjé, de akkor igencsak megijedtünk, és itthon is módszeresen mindent kirázva, átnézve pakoltunk ki.
Fotók kicsit később kerülnek fel, előbb még meg kell küzdenem a számítástechnikával.. :-p

2008. aug. 17.

Életjel

Már éppen itt az ideje, hogy szegény, elhanyagolt blogunkkal valami történjék... Mert bármennyire is sokszor eszembe jutott, hogy bejegyzést készítsek, valami mindig közbejött. De hát a nyár, a szünidő az már csak ilyen ;).

Időközben visszatértünk Magyarországról, és bizony intenzíven pihenjük ki az otthontartózkodást, az élményeket. Mert bármennyire is nagyon jó hazamenni, néhány hetet a családdal lenni, barátokkal, ismerősökkel találkozni, azért a sok ide-oda jövés-menés igencsak fárasztó tud lenni. Negyedévente egyszer utazunk haza, és a három hónap helyett ilyenkor egy-két hétbe sűrítve "jönnek" a találkozások, beszélgetések, benyomások, felborul a megszokott napirend, a táplálkozási szokások (főként mennyiségben) is módosulnak, a gyerekek mindennapjai is igen aktívak mind fizikailag, mind lelkiekben... Szóval van mit kipihenni, és nem egyszerű a régi napirendet sem visszazökkenteni. Most még állandó társaságra és szórakoztatásra vágynak a gyerekek, kell még jópár nap, míg ők is rájönnek, hogy hazajöttünk, és eszükbe jut, hogy is kell időnként egyedül lefoglalniuk magukat... :-) ;-) No, de ez nem panaszkodás akart ám lenni, tényleg nagyon-nagyon jó volt otthon ;-)!!!

És hogy miket is csináltunk a rokoni/baráti kapcsolatok ápolásán túl??? Nos... Jártunk a Balatonnál strandolni, sétáltunk és kacsákat etettünk Balatonalmádiban, Ákos horgászott Kálmán papával (több mint 10 halacska az áldozat), Budapestre kirándultunk (itt találkoztunk kedves, netes ismerősökkel, Indivel és Pindivel, valamint 3 vidám órát töltöttünk a Közlekedési Múzeumban), Pápán fürdőztünk, jártunk Balatonedericsen az Afrika Múzeumban (ez kissé csalódás volt), Badacsonyban, népművészeti vásárban, és persze rengeteget pancsiztunk anyukáméknál a hatalmas kerti medencében. Az utolsó hétre rányomta a bélyegét, hogy házunkból távoztak a lakók, és ránk "örökítették" a rendrakást, takarítást kívül és belül... De próbáltuk a munkát késő este, éjszakába nyúlóan végezni, hogy ne a gyerekektől és egyéb programoktól vegye el az időt.

A nyaralást lemondtuk még július végén, lévén, hogy Enikő ujjacskáján még rajta volt a gipsz. Nem akartuk, hogy ő ne élvezhesse 100%-osan a tengert. Múlt héten pénteken azonban lekerült a gipsz, a kötés, és kihúzta a doktor a drótot is, ami a törést rögzítette. Már csak egy kis ragtapasz van a sebecskén, de Enikő még nem akarja használni a jobb kezét, ugyanúgy tartja, mintha gipszes lenne. Négy hét azért hosszú idő, megszokta a balkezezést, és félti is kicsit az ujját. A bőrt körömvirágkrémmel ápoljuk, mert igencsak kikészült a kötés alatt, és ujjtornázunk esténként.

2008. aug. 5.

Apa két hete nem látta a gyerkőket, így néhány fotót teszek fel: