Nyárünnep

Nem volt hozzánk kegyes ma délelőtt az időjárás, pedig az óvodában nyárünnepet (Sommerfest) tartottunk. A néha zuhogó, néha szemerkélő esőben és kissé hűvöskés időben azért mindenki jól érezte magát. A kertben lehetett különböző játékokba bekapcsolódni, futkosni, fára mászni, egyedül az hiányzott, hogy a kerti padokat és asztalokat kint terítsük meg a déli lakomához. Szerencsére odabent is jól elfértünk, és a családok által készített finomságokkal mindenki telipakolhatta a tányérját, majd a bendőjét :-). Készítettem a gyerekekkel virágkoszorút, gyapjúból kis méhecskéket, bőrből medált. Ákos és Enikő kipróbálták a "cseresznyét szállító hajó húzást" és a hal alakú sütiket kihorgászni a tóból. A hajó szerencsés partot érése után kapott, hatalmas szemű jutalomcseresznyét Enikő egyből be is kapta, majd nagy fintor kíséretében, jajgatva jött hozzánk... Kiderült, hogy meggy, és iszonyúan savanyú :-). Még szerencse, hogy a kihorgászott halacskasüti kéznél volt...

Természetesen a közös ének és körjátékozás sem maradhatott el. A párválasztós, körbeforgós táncot még a felnőttek is nagyon-nagyon élvezték, a gyerekek meg nem bírták abbahagyni :-). Enikő kicsit pityergett is, hogy ő még szeretne énekelni és "forgócskázni". Amikor pedig haza kellett indulni, akkor a pityergésből keserves sírás lett. Majdnem műsort is rendezett (ami nem jellemző rá), de felvettem, magamhoz öleletem, és teljesen lenyugodott. Hazáig cipeltette magát, de a fáradtságára tekintettel most kivételt tettünk. Persze az ellen nem volt semmi kifogása most kivételesen, hogy lepihenjen kicsit... főként, hogy Apával kettesben durmolhat :-).

Az immáron 98%-ban elkészült óvodakerítés építésében Laci is résztvett, amit a mai ünnepség keretében megköszönt az óvoda közössége. Kis ajándékot is kaptunk. Igen, az egész család, hisz amíg az apukák a kerítést készítették, az anyukák és a gyerekek kénytelenek voltak nélkülözni a családfőt :-). A kis figyelmesség egy emléklap, fotóval az elején, benne egy versidézet és köszönő sorok. Hozzá egy koronás/madaras fűzér. És a segítkezők szóban megkapták a megtiszteltető "Zaunkönig" (kerítéskirály) címet :-).

Szerelmek

Oroszóra

Délelőtt hallgatóságként résztvettem egy oroszórán. Jót nosztalgiáztam, és megállapítottam, hogy a rég elfelejtettnek hitt orosz szavak némelyike azért ott bújkál valahol, valamelyik "fiókban" a fejemben :-).

Miután eltelt majdnem egy év azóta, hogy oroszt kezdtek el tanulni a gyerekek, Frau Schleicher, az orosztanárnő elhatározta, hogy megnyitja a "kapukat" a szülők előtt. Kinevezte a mai nap óráját nyílt oroszórává, mi, a kiváncsiskodók pedig szemtanúi lehettünk, hogy sokkal többet tudnak a gyerekeink oroszul, mint amit bárki is gondolt volna. Persze sok mindent kórusban mondanak, igaz ez főként a dalokra, mondókákra, versikékre. És mindent kísér a mozgás, ami szintén segíti azt, hogy tudják, éppen mit mondanak oroszul. Merthogy fordítás a tanárnő részéről csak ritkán van. Pl. van egy baba, akit Ványának hívnak. Elmondták közösen oroszul, hogy reggel, ébredés után mit csinál Ványa. Nyújtózkodik, kimegy a fürdőbe, fogat mos, felveszi a ruháit, reggelizik. Mindezt mutogatják jó nagy mozdulatokkal, és a versikét is kórusban szavalják.

Volt még labdás játék, amit szivárvány színű labdával játszottak, és aminek segítségével a színeket megtanulták. Meglepően jól tudják már a színeket, a számokat húszig, a testrészeket, az állatok neveit.

Aztán játszottak "gyertek haza ludaim"-ot, amire a terem nem igazán alkalmas, de Ákos azt mondja, máskor ezt az udvaron szokták művelni :-).

Jól sikerült az egész, nem tudom, hogy a jelenévő anyukák, apukák hatására-e, de klasszul, fegyelmezetten tette az osztály a dolgát, és minden kívülállónak jó élmény volt belelátni abba, hogy is oktat nyelvet a waldorf.

Beszélgettünk kicsit a tanárnővel óra után. Azt mondja nekem, tudja ám, hogy Magyarországon tanultak oroszt a diákok anno. Igen, még én is tanultam. "Ó, az milyen jó Anyuka, majd tud segíteni a fiúcskának, ha szükség lesz rá!" Hmmmm. ;-) Szerintem már most többet tud oroszul a fiam, mint én... :-)

Baba

Hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy egy babát varrjak kicsi lányomnak. Ahogy nézegettem a gyakorlott waldorfbaba készítők oldalait, ahogy a különböző fórumokon, levelezőlistán, blogokon olvasgattam a babavarrásról, egyre erősödött bennem, hogy igen, én is szeretném átélni a csodát, szeretnék „teremteni“ valami varázslatosat, valami szívből jövőt. Kezdőként persze jött az elbizonytalanodás, hogy képes leszek-e rá egyedül, segítség nélkül, hogy a maximalizmusom vajon nem vet-e gátat a sikeres végeredménynek…

Elhessegettem a pesszimista gondolatokat, és belevetettem magam az előkészületekbe. Hát, már maga az anyagbeszerzés sem volt egyszerű és zökkenőmentes, akár el is vehette volna a kedvem az egésztől. Persze így utólag már könnyű okosnak lenni, de igazából tanácsot kellett volna kérnem anyagbeszerzési forrásokat illetően… Főként, hogy mozgok olyan körökben, ahol biztosan akad valaki, aki jártas e téren. Végülis nem túl olcsón és kissé körülményesen, interneten rendelve jött a gyapjú, a testszínű trikóanyag, a csőgéz, a mohairfonal és a babaruhának való anyag. Miután minden együtt volt, és már átrágtam magam az oviból kikölcsönzött babakészítési szakirodalmon, és persze akadt elegendő mennyiségű, szabad, háborítatlan időm, nekifogtam. Elvben már nagyon jól tudtam babát varrni, hisz hetekig mást sem tanulmányoztam, mégis nagyon izgultam, mert tudtam, hogy szívemet, lelkemet belevarrva lesz csak igazán tökéletes a baba. Hosszú időn át dolgoztam rajta, mindig abban az időben ültem neki az alkotásnak, amikor sem a gyerekek, sem Laci nem volt körülöttem. Amikor 100%-ban a varrásra koncentrálhattam.

Csodálatos élmény az első babát varrni (gondolom a többit is :-))! Nem mondom, hogy nem izzadtam vért a fej kialakításával, hogy nem szenvedtem a végtagok kitömésével, hogy nem bontottam ki néhányszor a szemeket, de mégis a végeredmény kárpótolt, mert magamhoz szoríthattam a puha kis babatestet, mely a saját kezem munkája által “született”. :-) Azt hiszem, Mályvacsigánál olvastam egyszer, hogy az első babát magának varrja az ember. Hát ez tökéletesen beigazolódott számomra, és még gondolkodom azon, megkapja-e Enikő, vagy maradjon az enyém…:-)

Írás

Ákoséknak most írásepochájuk van. Miután a teljes ABC-t végigvették, a nyomtatott nagybetűket begyakorolták, májusban írni kezdtek hosszabb szövegeket a füzetükbe. Mindig ismert dalokat, verseket, mondókákat vetettek papírra, és mindig a tábláról másolva. Az ismert szövegek papírra vetésével és a leírtak elolvasásával az az érzés keletkezik a gyerekekben, hogy az írás az élő beszédből keletkezik, és az olvasás útján válik újra élővé.

A mostani epocha kezdetén az osztálytanító mesélt egy kis történetet, ami a nyárról szólt. Ez volt az "indító" történet, amit maguk a gyerekek írnak tovább. A nyárral kapcsolatban otthon, házi feladatként mindenkinek egy mondatot kellett kitalálni. Következő órán a sok mondat közül egyet kiválasztott a tanító, ez került be mindenki füzetébe, és ezzel szövődött tovább a történet. És így tovább... Mindig az adott mondathoz, történetrészhez szép illusztráció is kerül a füzetbe, és születik egy saját készítésű "olvasókönyv".

Fontos, hogy a szöveg bemásolása a tábláról történjék, hogy ne csak a szemükkel olvassák el, hanem a kezükkel is létrehozzák, megalkossák, megformálják a szavakat.

Utánaolvastam a dolognak, ezt találtam (Dühnfort-Kranich: Der Anfangsunterricht im Schreiben und Lesen):

"Így elérjük azt a rendkívül fontos dolgot, hogy - a gyermek - sohasem pusztán a szemével olvas majd, hanem a szemtevékenysége rejtélyes úton a végtagjainak egész tevékenységére is átterjed. A gyermekek azután öntudatlanul a lábukban is érzik, amit egyébként csak a szemükkel tekintenek át. Ezáltal a gyermek egész lénye vesz részt e tevékenységben."

Tegnap az óvodában sajnálatos dolog történt. Igazából részleteket nem is tudunk, mert amikor az óvónéni azzal a kérdéssel fogadott délben, hogy van-e felelősségbiztosításunk, olyan ideges lettem, hogy nem is nagyon tudtam odafigyelni és koncentrálni a hosszú beszámolójára. Annyi biztos, hogy Enikő eldöntött egy táblát (nem tudni, milyet, és mit keresett az óvodaudvaron, mindenesetre kerítésépítés van folyamatban, lehet, hogy annak kelléke). A tábla olyan szerencsétlenül dőlt, hogy telibe kapta az óvónéni arcát, aki hál' Isten nem sérült meg, de a szemüvege teljesen tönkrement, széttört. Enikő véletlenül döntötte el azt a valamit, ezt ő is kihangsúlyozta, de mivel egy új szemüveg nem két fillér, rákérdezett erre a biztosításos dologra, hátha az ő kára is enyhíthető valamelyest. A felelősségbiztosításról azt kell tudni, hogy itt No-ban szinte mindenkinek van. Családi biztosításról van szó, tehát ha a család bármely tagja kárt okoz egy harmadik személynek, akkor a kárt megtéríti a biztosító. Pl. ha a gyermekem kirúg egy ablakot labdával, vagy elgázolok valakit, és annak költséges orvosi kezelésekre van szüksége, akkor nem jöhet rosszul egy ilyen biztosítás. Nekünk van ilyenünk, mert anno az iskolai financiális beszélgetésen mondták, hogy jó lenne, ha kötnénk... ;-) De. Nekem nincsenek jó tapasztalataim a biztosítókkal kapcsolatban, valami mindig kisül a végére, ami miatt elutasítják a kárigényt... esetünkben is fennáll a "veszély", hogy a gyerek kora, az eset jelentéktelensége vagy bizonyíthatatlansága okán szépen elutasítanak bennünket :-/.

Nem tudjuk, hogy álljunk a dologhoz. Ha a biztosító nem fizet (márpedig ennek elég nagy az esélye szerintem), vajon illene-e anyagilag "beszállnunk" a dologba?? Enikő játék közben véletlenül valamit (aminek elképzelhető, hogy nem is szabadott volna ott lennie) eldöntött. Eltört ennek eredményeképp egy szemüveg. De eltörhetett volna másként is, pl. ha egy kicsi véletlenül lerántja, egy másik meg véletlenül rátapos... A sok éves óvónői pályafutás során ez bármikor előfordulhat, én úgy gondolom ennyi kockázat az óvónő számára bele kell hogy férjen... Szóval nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnunk nem lelkiismeretfurdalást érezni, ha a biztosító nemet mond, és mi sem járulunk hozzá anyagilag az új szemüveghez. :-(

Utazgatás :-(

Bekövetkezett az, amitől tartottunk. Laci már elég régóta van a cégnél, tapasztalatot szerzett eleget, a nyelvtudása sem jelenthet már akadályt, így a jövőben többször előfordulhat, hogy több napra külföldre szólítja a munka :-(. Ráadásul a projektfelelős kollégája a napokban távozott a cégtől, eddig ő utazgatott a világban... Valóban a világban, mert az iroda olyan speciális területen munkálkodik, hogy a glóbusz túlsó feléről is érkeznek megbízatások. Sőt, mivel a húsipar leginkább a fejlődő országokban indul napjainkban virágzásnak, a távoli Ázsia (most pl. Mongólia, Thaiföld, Oroszország) és Afrika (Madagaszkár) területéről terveztetnek élelmiszeripari üzemeket.

Laci most éppen Oroszország közepén "élvezi" a megrendelők vendégszeretetét. Nagyon fárasztó éjszakai repülés, 3-szori átszállás, 4 órás időeltolódás, nulla alvás után kell még a tárgyaláson is helytállni... Hát nem irigylem. De nem irigylem magunkat sem, mert szenvedünk nagyon. Enikő minden reggel úgy ébred, hogy "Apucikámat akarom", Ákos is óránként kérdezgeti, mennyit kell még aludni a hazatéréséig, hány óra van most Oroszországban, vajon mit csinálhat éppen Apa... Holnap délután már itthon lesz, hurrá!!! Még ki kell gondolom, milyen menüvel várjuk, bár a sok repülős kaja után bármi ízleni fog neki. Meg hát szerencsémre amúgy sem válogatós, még a reformos konyhámat is lelkesen elfogadta ;-).

Fejpánt

Ákos elkészült a következő munkájával, ami szintén kötéssel készült. Egy fejpánt, amit a harminc fokos kánikula ellenére is büszkén visel :-). Nem bírtam lebeszélni, hogy legalább éjszaka vesse le, persze reggelre lecsúszott a fejéről... az biztos, hogy a nyaka nem fázott :-D Már azt is kitalálta, hogy mit fog kötni a következő 5 hétben. Egy kispárna az álma, ami ugyan nem lesz "kis falat", de a lelkesedését és kitartását látva biztos vagyok benne, hogy elkészül...

Állatkert

Egy kicsit sűrűre sikeredett az elmúlt hétvégénk, annak ellenére, hogy általában nem szívesen szervezünk több, hosszabb lélegzetű programot ilyen rövid időn belül... Főként Enikőt viseli meg, ha több változás, élmény, stressz éri a kis életét, mint ami a megszokott, rendes kerékvágásban egyébként. Már egészen kis csecsemőként is ezt figyeltük meg. Ha valami kizökkentette az alvás-evés ritmusából, vagy éppen nem a megszokott helyen zajlottak a dolgok, akkor jelzett, hogy nem jó ez így. Most, hogy már "nagylány" :-), persze könnyebb ezt a dolgot kezelni, és ahogy ezen a hétvégén is, a család kedvének/igényeinek rendelődött alá a kiegyensúlyozott napirend. Nem is volt gond belőle, semmi nyafi, nyugodt éjszaka, vidámság, móka, kacagás... :-)

Mivel már régóta emlegetjük (leginkább Ákos), milyen jó lenne egy állatkerti séta, gondoltuk megvalósítjuk... még akkor is, ha a közelben nincsen egy darab állatkert sem, és 180 km-t kell utaznunk, hogy a legközelebbibe eljussunk. Hála a német vasúttársaságnak, ez nem okozott gondot. Létezik egy úgynevezett Baden-Württemberg-Ticket, amivel hétvégén egy bármekkora család (szülők/nagyszülők gyerekekkel/unokákkal), tetszőleges távolságú, tetszőleges számú utat tehet meg. Úgy, hogy még pluszban ezzel a jeggyel a tömegközlekedés a városokban ingyenes, és kedvezményes is a belépés adott helyekre (tartományon belül szinte az összes látnivaló, múzeum, állatkert, fürdő, vidámpark stb.). Így a szép tiszta, kényelmes és gyors vonatút, majd egy rövid metrózás után megérkeztünk a stuttgarti állatkertbe. Szombat lévén persze nem számíthattunk egy nyugis kis állatkerti sétára, de kellemes meglepetésként annyira jól eloszlott az embertömeg a hatalmas park területén, hogy felhőtlenül élvezhettük a kirándulást. Az állatok is igazán kitettek magukért, talán a nagymacskák kivételével az egész sereglet mutatta magát, és még "produkciókat" is láthattunk. A fókaetetés felért egy showműsorral, a hat hónapos, játékos jegesmedvebébi anyukájával nagyon aktívan szórakoztatta közönségét, a majomházban is zajlott az élet, sőt még az egyébként lusta és lomha vízilovak is nagyon viccesen viselkedtek. Ákos és Enikő akár félórán keresztül is érdeklődve álldogáltak egy-egy helyen, ha nem szólunk nekik, szerintem még most is a csimpánzoknál ácsorognánk :-) :-). Volt játszóterezés, piknik a fűben, fáramászás és adakozás az állatkertnek. Ez utóbbi olyan módját találták ki, hogy az is adakozik, aki nem akar :-)... Egy kb. másfél méter átmérőjű tölcsér szélén ül két majomszobrocska. Mindkettő fejéről lehet érméket indítani, amik szépen, egyre kisebb köröket leírva gurulnak a tölcsér alja felé, ott pedig a hosszú út után lepottyannak a pénztartályba. Egy érme, a súlyától függően, akár perceken keresztül is halad lefelé, sőt versenyeztetni is lehet őket, ha együtt indulnak :-). A gyerekek különösképpen élvezik a kísérletezést, és igencsak megkönnyítik a csicsedliktől a szüleik pénztárcáját ;-).

Nagyon-nagyon szép napot töltöttünk Stuttgartban, a város is gyönyörű, nagysága ellenére igazán élhetőnek tűnik még ilyen rövid megfigyelés alapján is.

A sűrű szombati nap ellenére vasárnapra is jutott program, mert a nagy kánikulában minden arra csábított, hogy ellátogassunk városunk strandjára. Szigorúan du. három óra után, lévén hogy nagyon fehérbőrű család vagyunk, és egyébként is akkor elviselhető már a hőség, és a tömeg sem akkora. A tó vize nagyon hideg volt (szerintem alig 20 fok). Ez Ákosnak és a németeknek nem jelentett akadályt. Laci, Enikő és én a 35 fok alatti vizet nehezebben viseljük el ;-), nekünk maradt a homokvár építés, sarazás, fűben hentergés, focizás és játszóterezés öröme.

Vigyázat!!!!! ;-) Nagyon sok fotó következik, mert nem bírtam szelektálni... :-) ;-)

Orosz pünkösd

Ákosék az iskolában tegnap ünnepelték az orosz pünkösdöt. Az ortodox egyház ma is hagyományosan ragaszkodik a Julianus-féle naptárhoz, ezért időbeli eltérés van a római katolikusok/protestánsok karácsonya, húsvétja és pünkösdje, illetve a keleti ortodoxok ezen ünnepei között. E naptár máskorra teszi a tavaszi napéjegyenlőség napját, következésképp az ortodox húsvétot, ennélfogva a pünkösdöt is. Idén június 15-16-ára esett ez utóbbi ünnep, és oroszóra keretében felidézték a gyerekek (1-3. osztály) a tanárnővel az orosz pünkösdi szokásokat, orosz népdalokat tanultak, hagyományos sütit ettek és játszottak.

A fiúknak van egy orosz tunikájuk, a lányoknak csodaszép orosz népviseletük, ilyen ünnepeken ezt viselik. Pünkösdi királylányt úgy választottak, hogy a lányok kaptak selyemkendőket, mindenkinek a sajátját a levegőben felfelé kellett dobni, és akié a legmagasabbra emelkedett, lett a királylány. A fiúk készítettek a lányoknak koszorút, ezzel megajándékozták őket :-).

Az alkalomra ilyen kis mazsolaszemű madárka-sütik készültek:

A gyerekek nagy-nagy örömére ma soron kívüli ovitakarításban volt részünk (ők már alig várják, folyton kérdezgetik, mikor megyünk legközelebb...). A faliújságon lóg az egész éves takarítási terv, menetrend, ahová az egyes rubrikákba minden család beírhatja a vállalt időpontokat. Valami miatt ez a hétvége üresen maradt, és ezt észlelve, az óvónéni a lyukhoz hatalmas nyíllal egy cetlit ragasztott ki még a hét elején. Egészen péntek délig senki nem jelentkezett... Mi beírtuk már magunkat 3 hétvégére, de hát miért is ne lehetne még egy negyedik. Az időnkbe belefér bőven, egy köpésre lakunk, és még jól is érezzük magunkat az óvoda falai közt... Megkaptuk az óvodakulcsot, ma este pedig felvonult a kis takarítóbrigád. Illetve Laci a gyerekekkel volt kivételesen, mert annyira jól nem foglalták le magukat, segíteni sem volt kedvük, sőt Enikőnek ma "csetlek-botlok" napja volt, folyton elesett, leesett, megütötte magát (itthon zárásként még a mosógép tetejéről is lezuhant, ahová Laci fogmosás közben ültette...). Már régóta készültem fotókat csinálni az oviról, de eddig mindig itthon maradt a gép. Ma eszembe jutott, bepakoltam, és miután csillogott-villogott minden, készítettem néhány képet. Borús idő lévén nem úszott fényárban minden, de azért vakuval sikerült megörökítenem Enikőék szobáját, néhány kedvenc játékomat, amik nagyon tetszenek, és még a kertet is.

A csoport tengerimalacai, Janosch és Jana :-).

Konyha- és babázókuckó.
Mosdó a tenger alatt :-).

Házi készítésű, csodaszép fa golyópálya.

A hintaló a másik kedvencem (meg Enikőé is).

Az ovi kívülről, előtérben a frissen elkészült kerítés.
A kert kis házikóval (Egyszer Enikő fentragadt a felső szintjén... mentem érte, az óvónénivel nem találtuk sehol.A hangját én távolról hallottam, keresgéltük, aztán nagy sokára észrevettük, hogy kukucskál vigyorogva kifelé a kis ablakon :-). A létrán felment ugyan, de lejönni már nem bírt, és jól érezte magát ott fenn :-))

Az igazi konyha.

Varázsfuvola

Tudtam, hogy a Waldorf iskolákban nem ritka, hogy a hatodikosok év végi darabjuknak Mozart Varázsfuvoláját választják, és dolgozzák fel. Eddig bele sem gondoltam, azonfelül, hogy egy gyermekek számára nagyon is befogadható meséről van szó, mennyire hatalmas munka lehet egy több mint másfél órás, áriákkal teli operát megtanulni. 11-12 éves gyerekekről van szó, akik osztálytársak (36 fős osztály!!!), van köztük tehetséges és kevésbé tehetséges. Meg kellett tanulniuk a szülőkből, tanárokból és felsős diákokból álló zenekarral együtt énekelni, egymásra figyelve napról-napra, hónapról-hónapra próbálni, díszletet és jelmezeket készíteni, plakátokat rajzolni. És az egy évi fáradozás után csillogó szemmel játszani a színpadon, kiállni a hatalmas publikum elé.

Most, hogy ma este láttuk a Ravensburgi Waldorf Iskola hatodikosainak előadását, én teljesen a hatása alá kerültem (jópár napig így is lesz, főként ha még a holnap esti előadást is újra megnézem ;-))... Ámulatba ejt ezeknek a gyerekeknek a lelkesedése, hatalmas tehetségük, erőnfelüli munkájuk. A tiszta gyermeki hangok, ahogy az Éjkirálynő koloratúr szoprán áriáját, vagy Papageno és Papagena duettjét énekelik... És nem is akárhogy!!! :-o Szavakkal nehéz kifejezni, egyszerűen: varázslatos este volt.

Ákosék már a publikus előadáson kívül, a hét elején megnézték az operát, itthon lelkesen mesélte, hogy mennyire tetszett, és feltétlenül mégegyszer látni akarja (jött is velem, mégegyszer, szájtátva végigülte a 1,5 órát) :-). És néhány napja sűrűn halljuk a szobájából, és este a fürdőből, hogy ihletet kapott, és lelkes amatőrként áriázással edzi hangszálait :-o, :-)...

Babázás

Nagyon kedves vendégeink voltak tegnap Ulmból :-). Éva és kicsi Éva. Tündéri kisbaba, ámulatbaejtő kiegyensúlyozottsággal... :-o Minden helyzetben jól érezte magát, legyen az anyukája vállán a hordozókendő, vagy a szőnyegen fekve, vagy nagy-nagy szemekkel figyelve az izgő-mozgó siserehadat. Még a pelusozás alatt, és korgó pocival a szopi előtt sem adott hangot nemtetszésének...

A gyerekeket is lenyűgözte a kis emberke, Enikő azóta folyton babázik és kistestvért emleget ;-), Ákos pedig (aki nem egy érzelgős típus) már jópárszor olvadozva mondogatta, hogy mennyire "édes kisbaba" :-). Rólam nem is beszélve, én is teljesen lenyűgöződtem (Enikő születése óta szerintem nem is tartottam babát a kezemben). Nem mintha eddig nem vágytam volna, hogy még egyszer babázhassak, persze saját picurkával... na ez most sokszorosára erősödött bennem ;-).

Kürnbach-i múzeumfalu

Nagyon szeretünk a közeli múzeumfaluba kirándulni... Kb. 30 épületből áll a skanzen, a dél-sváb vidékről "gyűjtött" különböző típusú parasztházak, kovácsműhely, tűzoltóság, faluház, iskola, mezőgazdasági épületek, pálinkafőző kunyhó, pékség, templom stb. Ezek egy hajdani falu eredeti szerkezete szerint épültek fel a múzeum területén, legtöbbjüket kicsiny falvakból, tanyákról telepítették át, és ezzel megmentették a pusztulástól a legarchaikusabb épületeket, melyekre a bontás vagy a teljes átépítés várt volna.

A gyerekek szívesen nézelődnek a házakban, szinte minden bútort, tárgyat közelről meg lehet nézni, ki lehet próbálni. Ma mégis az ún. "Dampffest", vagyis a gőzgépek találkozója volt a sláger számukra, a rengeteg működő mini gőzvasúttal, melyekkel lehetett utazni körbe-körbe :-).

Júniusi eső (nem tudom az aranyat ér-e...) :-)

Szombat reggel, ébredés után... az ég tele felhőkkel és "gyönyörű" júniusi köd. De jó... mára pont egy kirándulást terveztünk a hegyekbe, amire már annyira vágytunk, mert ott fenn igazán ki tudunk kapcsolódni, fel tudunk töltődni, még rövidke, gyerekekkel igazán lájtosra méretezett túráink során is. De az eső hol rákezdi hol eláll, hűvös van, fúj a szél, szinte semmit sem lehet csinálni ilyen időben, így hát maradunk itthon, az egész napos esős időre tekintettel a nap nagy részét a lakásban töltötjük. Ami az egész napos bezártsággal jár, az az, hogy a gyerekek energiatöbblete előbb utóbb a felszínre tör, jönnek a birkózások, a fogócskák, persze mindez a négy fal között... jaj az alattunk lakóknak ;-)! Mindez ma elmarad, feltűnően nyugodtan és édesen játszanak, hol együtt, hol külön-külön, hol minket bevonva... semmi hiszti, semmi nyafi. Pedig már azt is kigondoltam reggel, hogy elő a gumicsizmákkal, és irány a pocsolya pancsolás. De ilyen családi idillt nem szívesen szakít meg az ember, ezt ki kell élvezni :-) ;-)

Az óvónéni kérdezte tőlem ma reggel, hogy mesélt-e Enikő a gyakornok lányról, aki magyar, és tegnap váltottak pár szót az oviban az anyanyelvünkön (mármint Encike és a lány) :-).

Nem, nem mesélte. Sokat emlegeti a kis társait, ki mit csinált, éppen mit játszottak, mit készítettek tízóraira... eszébe jutnak időnként a délelőtti történések, akkor jön, mondja, én figyelmesen meghallgatom, reagálok. Faggatni nem szoktam soha a "naaa, mi volt az oviban?" felkiáltással. Kiváncsiságból ma viszont rákérdeztem erre a tegnapi dologra. Gondolkodott, törte a kis fejét erősen, láttam rajta, hogy nem igazán rémlik neki... Végül, egy kis idő múlva ezt mondta: "Lehet Anya, hogy beszéltek hozzám tegnap az oviban magyarul, de nem értettem." :-D :-D Ezen nagyon jót nevettem. Aztán elgondolkodtam, a szituáción, azon, hogy tényleg egy teljesen idegen nyelvű környezetben anyanyelvén szólnak a kisgyerekhez (ahol egyébként soha nem történik ez meg), mit fog ebből fel... Vagy már olyan jól ért németül, hogy fel sem tűnik neki, ha magyarul szólnak hozzá? Ilyen gyors a nyelvi fejlődés? Igazából az jutott eszembe, amit egy régebb óta itt élő ismerősöm mesélt... Hogy sétált valamelyik német város utcáin, hallott innen is, onnan is beszédet. Egyszercsak érezte, hogy valami furcsa, de csak sokkal később jött rá, hogy hoppá... magyarok beszélgettek. Vagy egy saját tapasztalat: karácsony környékén egy újságban készítettek egy itteni főiskolán tanuló magyar lánnyal riportot a magyarországi karácsonyi szokásokkal kapcsolatban. A nagybetűs főcímben szerepelt a "Boldog Karácsonyt", így magyarul leírva. Én is éreztem valamit, az én szemem is vissza-vissza kalandozott a sorokra, mire felfogtam, hogy jéééééé...

Szóval érdekes dolgok ezek. Hát még az ilyen kis pöttöm ovisoknál...

Egyébként, ha már a nyelvi fejlődésnél tartunk... tényleg ámulatba ejt, hogy mennyire "ragad" a gyerekekre, hogy mennyire "rugalmasak" még az ő beszédszerveik, mennyire könnyen idomulnak az idegen szavak kiejtéséhez, a nyelv dallamához. Enikő főleg mondókákat, énekeket tud, de használ itthon is (főleg az Ákossal való játék közben) szavakat, mondatocskákat is. Ami a legújabb, és egyben legviccesebb újdonság a repertoárban: "Auf die Plätze...fertig...los" (=Vigyázz, kész, rajt!!). Vicces, mert a Waldorf oviban tuti, hogy nincsenek versenyzős játékok, foglalkozások, ott biztos nem hallotta... :-D