Mostanában alkotós hangulatban vagyunk. A gyerekek rengeteget rajzolnak, én meg varrok, kötök, horgolok, van úgy, hogy a hármat párhuzamosan... Enikő felfedezte a nyírbálás örömét (nekem nem ekkora öröm a milliméteres fecniket szedegetni szerte a lakásban), és a "rajzfejlődése" (nem tudom van-e ilyen szó) is hatalmasat ugrott. Elkezdett emberalakokat, virágokat, napocskát, házat, autót, állatokat rajzolni a saját fantáziája szerint, és a viaszkrétákból a színeket is gyakran váltogatja. Nagyon boldog, mert az óvodában minden héten festenek is aquarellfestékkel, lehet pacsmagolni, maszatolni, szép meleg színű képeket alkotni :-).

Mazsolázgattam a művésznő elmúlt egy-két havi munkái közül :-):

Csináltunk a gyerekekkel manócsaládot, varrtam Eliza babának egy kantáros nadrágot, készült végre egy tűtartó (így rend lett nagyjából a varróládámban), kötöttem báránykákat és horgoltam csigabigásra tekerhető, hosszú kötőt. Ez utóbbiból még többre is szükség lesz, mert Enikő azóta mindent ezzel kötöz össze, és órákig képes eljátszogatni a csigába tekerésével is.

Mozgalmas hétvégénk volt, program akadt bőven... A gyerekek a hirtelen beköszöntött hűvös időjárás, meg gondolom az újbóli közösségi lét miatt megnáthásodtak. Nem vészes a dolog, őket sem viseli meg, tényleg csak napi egy orrcseppezésre van szükség (reklámozom, mert nagyon-nagyon jó :-): Weleda-Rhinodoron). Egyébként meg csodaszépen süt a nap, mellette csíp egy kissé a hideg szél, de rendesen felöltözve kellemes a szabadban lenni és élvezni az ősz látványát, illatait... :-)

Szombaton bazároztunk. Múlt héten, a gyerekek szekrényeit kipakolva és a tavaszi ruhatárukat feltérképezve cseppet sem lepett meg, hogy igencsak kevés ruhadarabbal indulunk neki az ősznek... Nincs mit tenni, a kinőtt ruhák mennek a bazárba eladósorba, mi pedig belevetjük magunkat a ruhahalmokba, szintén a bazárban. Így is tettünk, és még a reggeli tülekedést elkerülve is sikerült nagyon jó áron egy nagy adag meleg holmit, nadrágokat, pulcsit, cipőt beszerezni mindkét lurkónak. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a bazárosdit, mert tényleg igazán olcsón cserélnek gazdát a jó állapotban lévő gyerekholmik. Itt nálunk úgy történik a lebonyolítás, hogy a bazár előtt egy héttel minden árusítani kívánó telefonon kap egy kódot. Az árukra egyenként ezzel a kóddal, plusz árral, mérettel, rövid leírással kerül egy cetli (ezt otthon mindenki cérnával jó erősen rákötözi). Egy adott időpontban az eladásra szánt holmikat le kell adni, amiket az önkéntesek méret és fajta szerint szétválogatnak. Az árusítás napján van pl. nadrágos helyiség, van cipős és így tovább, ahová beözönlik a nép, és folyik a turkálás (árusító, felügyelő személyzet nincs!!!). Amikor megvan a kiválogatott cucc, akkor irány a pénztár, ahol a cetliket levágják, és megtörténik a fizetés is. Rizikós kicsit, mert leszakadhatnak ezek a cetlik, amik alapján ugye az elszámolás történik az eladók felé, és persze hátsó szándékkal is jöhetnek "vásárlók", de a tapasztalatok szerencsére pozitívak... Atéren is, hogy az emberek 99%-a ebben az "akcióban" nem meggazdagodni akar, és nem figyelmetlen vásárlókat átvágni. Tiszta, jó minőségű, nem kopott, nem szakadt ruhák 1-2 euróért... Na persze találtam azért lyukas nadrágot is 6 euróért, és biztos vagyok benne, hogy valaki meg is vette, mert ilyen-olyan flancos márkáról volt szó, de nálam ez abszolút nem szempont, sőt!!!

Szintén szombaton, délután elmentünk egy magyartalálkozóra Ausztriába, a tőlünk kb. 70 km-re lévő Rankweil-ba. Ötödik alkalommal rendezte meg a lelkes kis szervezőcsapat a kellemes délutánt/estét, mi harmadszor vettünk részt. Az iwiw-en indult a környékbeli (Svájc, Ausztria, Németország és Lichtenstein Bodeni-tó környékén élő) hazánkfiai összegyűjtése, amiből hamarosan személyes találkozók lettek. Jó ilyenkor sorstársakkal (ennyi alkalom után már mondhatni barátokkal) beszélgetni, magyar szakács magyar főztjét enni... A gyerekek is ismerősként üdvözlik már egymást. A mostani helyszínen tudtak focizni, a szabadban futkosni, állatkákat (nyuszik, kacsák, tyúkok, kutyus) simogatni, játszóterezni. Lacinak nem volt túl jó napja, ő nem is igazán érezte jól magát (fárasztó hete volt, amit addigra nem tudott kipihenni), én jót beszélgettem a már ismerős anyukákkal, Enikő kutyázott, Ákos focizott és sakkozott a nagyfiúkkal, meg prüszkölt egy paprikától, amiről nem hitte el, hogy méregerős... :-)

A vasárnap már pihenősebb volt, délután Apát itthon kicsit magára hagyva a belvárosi biovásárt/kiállítást néztük meg. Lehetett (bio)kecskéket, malacokat simogatni :-), gyerekeknek különféle játékokon (bio) répát, almát nyerni, kóstolgatni ezt-azt, meghallgatni/elolvasni, mitől bio valami, hogy készül a méz, hogy néznek ki a gabonafajták még növényformában, mire jók a gyógynövények, mi az a fairtrade stb...

Egyébként itt No-ban sem olcsó, ha az ember próbálja a bio élelmiszereket, kozmetikumokat, öko háztartási szereket minél nagyobb részben alkalmazni, de vannak egészen megfizethető márkák, és boltok. És kereslet is van, mert a legkisebb városokban is talál az ember bioboltot, az áruházláncok többségének (Aldi, Penny Markt, DM, Lidl) pedig vannak saját márkás biotermékei, ez utóbbiak tényleg kedvező áron. Mindenből mi sem veszünk biót, de egyes dolgokból, pl. gyümölcsökből, a föld alatt növekvő gyökértermésekből (répák, krumpli), tojásból, tejtermékekből, gabonákból, élesztőből, száraztésztából nagyrészt törekszünk rá. A néhány kozmetikum és a háztartási szerek esetében már sikerült megvalósítani itthon, hogy semmi, számunkra és a környezetre károsat ne használjunk, az élelmiszereknél már nem ennyire egyszerű a helyzet... De erről akár több posztot is lehetne írni, ha meg még az interneten is keresgél az ember, végképp elbizonytalanodik a témát illetően.

Ide is kiteszem, bár már nem sok idő van estig... Remélem azért minél többen olvassák, és csatlakoznak!!!!! :-)

"A világ sötétségbe borul: 2008. szeptember 17-én 21:50-től 22:00-ig kapcsolj le minden világítást, és ha lehetséges kapcsolj ki minden elektromos készüléket, hogy a bolygónk "levegőhöz" jusson. Ha a reakció pozitív, akkor ez egy brutális energiatakarékosság.
Mindössze 10 perc, és lásd hogy mi történik. Igen, 10 perc a sötétben, gyújtunk egy gyertyát és csak nézzük azt… lélegzünk,ahogyan a bolygónk is. Emlékezz,hogy az összefogás erő, az Internetnek pedig hatalma van… sőt közösen tehetünk valami hatalmasat.
Fogjunk össze szeptember 17-én a világunkért!!!!!!"

Változások itt is, ott is...

Abszolút nem csodálkozom, hogy a kisóvodás korú leánykámat megviselik lelkileg a változások, azon már sokkal inkább, hogy engem felnőtt fejjel is mennyire tud frusztrálni egy-egy apróbb dolog. Például a tegnapi első nyelviskolai óra. Új tanárnőt kaptunk, aki kezdettől nem volt szimpatikus, nem olyan pörgősek és élvezetesek az órái és orrhangon beszél. Csak az a baj, hogy én már az első percben eldöntöttem, hogy nem fogom annyira kedvelni, és ahogy folyt a tanítás, hiába küzdöttem magammal, hogy elfogadjam őt, csak a feszültség nőtt bennem. Nem tudom, hogy orvosoljam ezt a problémát. Az előző tanárnő annyira szuper volt, és annyira megszerettem, hogy bárki is jött volna, valószínűleg nem lettem volna elégedett... És emellett még a csoporttársak is többnyire újak, a régiek nagy többsége visszautazott a hazájába. Ja, és a tankönyv is új. :-) Mindezek után teljes mértékben át tudom érezni Enikő helyzetét, akire szintén ennyi újdonság zúdult... Idő kell a feldolgozáshoz!

Óvoda téren már sokat javult a helyzet. Megszokott arcok (baba-mama körből) jöttek a csoportba (őket most szoktatják), akikkel Enikő már régebben játszott együtt. Kialakítottunk egy reggeli búcsúzási rituálét is. Mert a régi óvónénivel együttesen rájöttünk, hogy bizony az is nagy hiányérzet lehet... Nincs az új szobában olyan integetős ablak, ami az utcára néz, mint amiből Enikő búcsút vett tőlem minden reggel még a régi csoportban. Most a kijárati ajtóig kísér ki engem, annak üvegén át integet, majd megy szépen vissza a gyerekekhez/óvónénikhez :-). A biztonságérzet mindenesetre sokkal nagyobb Enikőben, és már majdnem olyan boldogan jár óvodába, mint régen! És nagyon élvezi a "nagyóvodás" tevékenységeket, amik itt már jelen vannak. Az aquarell-festést, a méhviasz gyurmázást, a fonallal és faanyagokkal ismerkedést. Rendszeresen, csütörtökönként van "Waldtag", ilyenkor a délelőtt nagy részét a közeli erdőkben töltik mindenféle időjárási viszonyok közt, még a tízórait is itt fogyasztják el. Euritmiájuk is van hetente egyszer, Enikőnek ez nem új, a régi csoportban már a kicsik is ismerkedtek vele. Ákossal ellentétben Enikő nagyon szereti, és mindig lelkesen várja a szerdát :-).

Még valami, ami tegnap megmosolyogtatott...

Miután mondta a némettanárnőm, hogy új tankönyvet kell venni, én rákérdeztem, hogy nem lehet-e régebbit, használtan beszerezni, lévén, hogy igencsak drága könyvekről van szó. És én emlékeztem, hogy egy ismerősöm is ebből tanult néhány éve itt No-ban, tőle szerettem volna kölcsönkérni... Tanárnő válasza: nem, sokat frissítettek/módosítottak az új kiadáson, jó lenne, ha az lenne meg mindenkinek! Rendben. Besétáltam a könyvesboltba, megvettem a 2008-as kiadást. Este itthon beleolvasgattam. Egyik fejezet a hivatalos, félhivatalos levelezést taglalja. És egy példa arra, hogyan írjunk email-ben reklamáló levelet. A konkrét eset, hogy az eBay-en (!) licitálva, megnyerve a banki átutalással fizetett áru két héttel később sem érkezett még meg adott kereskedelmi cégtől. Hát egy ilyen eset igazán napjaink történése, már értem, miért mondta a tanárnő, hogy frissített kiadásról van szó... :-D Igazán ügyeltek a szerkesztők arra, hogy a megszerzett tudást a jelen gyakorlatban is hasznosíthassuk ;-) :-D...

Osztálykirándulás

A nem éppen jó idő ellenére is, kirándultunk tegnap az újdonsült 2. osztállyal. A néhány kilométerre lévő Rösslerweiher nevű, nagyon szép helyen "béreltünk" ki (teljesen ingyen!!!) az erdőben egy "grillhütte"-t (grillkunyhót :-)). Az osztálytanítón és a gyerekeken kívül résztvettek a családtagok is, így igencsak szép számú társaság gyűlt össze. Mindenki készített valamit (salátát, süteményt), ami a közösbe került, a grillezett étkekről, innivalóról és az evőeszközökről pedig a családok maguknak gondoskodtak. Tettünk egy rövidebb túrát is a Stiller Bach nevű patakkal (amelynek medrét a középkori szerzetesek alakították ki) párhuzamos túraútvonalon egészen a tóig. A gyereksereg borzasztóan élvezte a sétát, ők cikkcakkban, az erdőt felfedezve, patakot átugorva (1,5 m széles!! :-) :-o), a szabadságot és egymás társaságát élvezve rohangáltak. A tónál aztán órákig hajigálták volna az egyik kislány Gandhi nevű kutyájának a botokat, aki nagy lelkesedéssel úszott be és hozta vissza mindannyiszor.

A grillezőhelyre visszatérve aztán mindenki hirtelen nagyon éhes lett, így neki is kezdtünk a sütögetésnek. Időközben eleredt kicsit az eső, de a kunyhóban zavartalanul tudtunk tüzet rakni a nyílt tűzhelybe, majd a padokon ülve, mécsesek fényénél, jó hangulatban beszélgetve falatoztuk a sok finomságot. Azt megállapítottuk Lacival, hogy a mi osztályunkban nemigen van vegetáriánus család, legalábbis a résztvevők közt... Szinte kivétel nélkül a német "Wurst" került a grillrácsra, mi még a pácolt csirkemellel is kilógtunk a sorból :-).

Miután jóllaktunk, a gyerekek az erdőben bóklásztak, a házikón kívüli nyílt tűznél játszottak, illetve drótkötélpályás csúszkáztak. Mi felnőttek pedig sokat beszélgettünk, ismerkedtünk egymással és az osztálytanítóval. Annak ellenére, hogy már elkezdett sötétedni és az eső is igencsak nekieredt, senkinek nem akaródzott hazafelé indulni :-)... A gyerekeknek meg végképp nem! Már mindenki összeszedte, összepakolta a cuccait, de őket nagyon nehezen tudtuk rávenni arra, hogy hagyják abba a játékot és menjünk...

Készült néhány fotó, de a rossz fényviszonyok miatt a minőségük nagyon rossz :-(. Talán így kicsiben még elmennek, de senkinek nem javaslom a kinagyítást... ;-)

Krízis

Mégsem olyan sima és zökkenőmentes az új óvodaév indulása, mint amilyennek először tűnt... Két napig tartott Enikőnél a boldogság, a lelkesedés. Aztán mintha a kis fejecskéjében hirtelen megvilágosodott volna, rádöbbent, hogy itt nagyonis komoly változások történtek. Amiket lélekben fel kell dolgozni, és amik egyenlőre még igencsak megviselik. Reggel erősen kapaszkodik belém, ujjaim egyre fehérednek, ahogy közeledik a búcsúzás pillanata. Nagy, krokodilkönnyes sírás, én meg szomorúan bandukolok hazafelé... Az éjszakák is zaklatottabbak lettek. Az óvónőkkel megbeszéltük, hogy akkor lassítsunk, fokozatosan szokjon be Enikő, úgy mintha teljesen most kezdené az ovit. Reggel később indulunk, én is bemegyek, és kicsit részt veszek a csoport életében, előbb megyek érte, és sokat-sokat beszélgetünk az óvodáról, a babákkal is óvodás szerepjátékot játszunk, ezzel is segítve az új élmények, benyomások feldolgozását :-). A történtek ellenére nem bántam meg a csoportváltást, mert így, hogy most belelátok a csoport mindennapjaiba, nagyon-nagyon tetszik, és jobb óvónőket álmodni sem tudnék!

Idő kell mindenképpen, aztán bízom benne, olyannyira szeret majd Enikő óvodába járni, mint a szünidő előtt.

A zökkenőkön kívül sok a pozitívum is. Ilyen pl. a szülők. Szerintem nagyon jó szülői közössége (és gyerekközössége is) lesz ennek a csoportnak, ezt már az eddigi benyomások és beszélgetések alapján merem állítani. Van köztük egy első pillanattól szimpatikus, életvidám, barátságos anyatárs, akinek a kisfia hasonló korú, mint Enikő. Sokszor beszélgettünk kezdettől fogva, pár percnyi sétára laknak tőlünk, és már szerveződik az első közös délutáni teázós/beszélgetős/játszós délután is :-). Mint kiderült, 4 évnyi budapesti tartózkodás után költöztek most vissza Németországba. Tehát még tanulni is tudunk egymástól, ami a két nyelvet illeti ;-).

Első nap

Lezajlott az első óvodai és iskolai nap is... Majdnem azt írtam, hogy túl vagyunk rajta, de ez olyan csúnyán hangzik. Mert nem egyszerűen egy nap volt, hanem szívet melengető és emlékezetes, még akkor is, ha nem is a legeslegelső az iskolából/óvodából. Ákos is és Enikő is élményekkel telve jöttek haza, csak meséltek és csak meséltek... Én meg csak mosolyogtam :-).

Elsőként Ákos tájékoztatott bennünket, hogyha esetleg nem lennénk tisztába vele, vagy még nem eszméltünk volna rá, hogy ő már másodikos :-D. A bizonyítványvers elmondása nagyon jól sikerült, kapott nagy dicséretet. Jó volt találkozni újra a barátokkal/osztálytársakkal/tanárokkal is. Új terembe költöztek, mert itt az a szokás, hogy az adott terem mindig ugyanannak az évfolyamnak ad otthont. Tehát ők áthagyományozták tavalyi termüket a mostani elsősöknek, akiknek mellesleg a holnapi ünnepségen furulyázni fognak (együtt, az egész osztály). Megkapták a henger formájú krétáikat, aminek Ákos kimondottan örül, mert szerinte azokkal sokkal szebben lehet írni és rajzolni :-). Egyedüli negatívum, hogy új ülésrend van... Tavaly végig állandó padtársa volt Ákosnak, akivel nagyon jól kijöttek, sőt barátokká is váltak. Bár voltak ülésrend változások az osztályban, ők maradtak helyükön, úgy tűnt, az osztálytanító elégedett a párosítással. Most mégis mást gondolt a fiúk bánatára. Viszont az új padtárssal sincs gond, ez az öröm az ürömben :-).

Enikő szintén nagyon elégedett az új csoporttal. Reggel gond nélkül ment be, integetett és már otthonosan is érezte magát az új óvónénik és gyerekek között. Akik természetesen nem új arcok, hisz kicsi oviról lévén szó, mindenki ismer mindenkit... Bekapcsolódott a tízórai készítésbe (karalábét kockázott), rajzolt viaszkrétával (a nagyoknál már van állandó rajzasztal), játszott a kötött állatkákkal és az udvaron kalapált, fúrt/faragott egy fadarabot. És nem akart hazajönni, mikor délben mentem érte :-).

Egyszóval megint csak azt tudom ismételgetni, hogy repdes a szívem, hogy ennyire jó helyen tudhatom a gyerekeimet, és hogy a helyek varázsát átélhetik/átélhetjük...

"Ravensburg spielt", a játékfesztivál

Ravensburgot, ahol élünk, a játékok városának is hívják, hisz hatalmas játékgyára van, ahol már 1883 óta tervezik és készítik a világszerte híres puzzle-okat, társasjátékokat, könyveket. Tegnap (és szombaton) az egész város játszott. Egy játékfesztivál keretében, amit minden évben az iskolakezdést megelőző hétvégén rendeznek. Ilyenkor egy hatalmas játszótérré válik a belváros, rengeteg játékot próbálhat ki az ember, társasokat (2000 db!) lehet kölcsönözni, és az utcákra kitett padokon-asztalokon játszani, vannak jópofa utcai óriásjátékok, előadások. Idén is nagyon jól szórakoztunk, ezt a képek is bizonyítják :-):

Kedves gesztus az óvodától :-)

Ez jött Enikőnek a mai postával :-):

A szúrós, az érzékeny és a kegyetlen

Új tagokkal bővült a napokban családunk növényállománya. Otthon, Magyarországon nagyon sok növénykénk volt, de kiköltözésünkkor csak az abszolút kedvencek jöttek velünk (a banánfa és Zami), a többieket pedig áthagyományoztuk. Bárhová megyünk látogatóba, mindenhol ámulunk, hogy mekkorát nőttek, milyen csodaszépen fejlődnek :-o... Itt eddig még nem szaporodott a gyűjteményünk olyan nagy iramban, de már jó úton haladunk, hogy ismét több növényünk legyen, mint amennyit "elbír" a lakás :-).

Ákos kaktuszgyűjtő szenvedélye sem lankad, sétáink során bárhol lát kaktuszt, rögtön be akar csengetni hajtásért, és a virágboltokba is benéz, nem érkezett-e valami ínyére való. A saját pénzéből eddig még soha nem költött, élére állította garasait, de a kaktuszok kedvéért még pénzt kiadni is hajlandó.

Most már az erkélyünk is zöldell, a szülinapomra kaptam egy balkonra való örökzöldet. Pinus 'Brepo', hosszútüskés törpefenyő.

Új szerzemény még a kis "Mimosa". Nem tudtuk otthagyni a boltban, annyira látványosan zárja össze leveleit érintés hatására. Még soha nem láttam ilyet, hogy ennyire gyors mozgást produkáljon egy növény :-o... A gyerekek előszeretettel "kínozzák", hogy csukódjanak a levelek, nem tudom mennyi ideig fogja kihúzni nálunk szegényke... :-/

Piszkálás után elég szomorú látványt nyújt:

Szintén Ákos és Enikő kedvence a "Venus" légycsapója nevű rovarevő növény. A levelek édes nektár illatot árasztanak, ezzel csalogatják magukhoz áldozataikat. Elvileg etetni nem kell, de a gyerekek lelkesen vadásznak muslicára, hangyára, hogy megvendégeljék vele a növényt, és nézzék, amint összecsukódik a csapda :-(.

Születésnapomra

Igazából nem tudtam eldönteni, hogy létrejöjjön-e ez a bejegyzés... De aztán arra jutottam, hogy ez egy családi blog, mindenféle családi eseménynek van itt nyoma, hát akkor az én szülinapomnak miért ne legyen??
Merthogy ma szülinapom van. A harminckettedik. Valahogy képtelen vagyok parancsolni az Időnek, őrülten száguld előre, nem kérdez, és nem vár véleményt. Csak úgy rohan. Drámai "események" azonban nem zajlanak bennem. Hihetetlenül jól érzem magam a bőrömben, akármennyit is mutat a naptár. Hiszen nagyszerű családom van, egy minden szempontból csodálatos férjem, tündéri gyermekeim, akik bár ma délelőtt csúnyán hajba kaptak valami apróságon, de alapjában véve nincs semmi okom panaszra. Sőt! Szeretnek és én is szerethetek. Azt hiszem, valami ilyesféléről álmodtam lánykoromban. Anyaként szeretetben és harmóniában. Nem tökéletes az idill persze nálunk sem, de szeretem az életem és szeretek élni. És a legfőképp, nagyon szeretem őket, és köszönöm nekik, hogy elviselnek, bírják a dilijeimet, heppjeimet, hisztijeimet, és hogy értékelik a legapróbb dolgaimat is.
A szüleimnek is hálás vagyok, hogy felneveltek, és hogy olyan ember lehetek, aki vagyok, nagyrészt nekik köszönhetem.
Na de, mielőtt egy díjkiosztó gála köszönetnyilvánításaihoz kezdene hasonlítani a bejegyzés :-)... Egy szó, mint száz fontos a születésnap, hiszen ez is egy mérce az életben. Mindig kell valamihez, valakihez mérnünk önmagunkat, és ha már más nem marad, önmagunkhoz. :-)

Már csak egy hét...

Kegyetlenül közeledik az ősz, és ennek már kézzelfogható jelei is megmutatkoznak. Bár még a nyári szünetből van egy teljes hét, és a jövő hetet sem árnyékolja be a tanszerek beszerzésével, tankönyvek kötögetésével, egyéb előkészületekkel járó "rémkép" (köszönhető ez a Waldorf sulinak :-)), mégis kicsit szomorkásan vesszük tudomásul, hogy mennyire gyorsan elrepült a nyár... Hiába van csodaszép nyári időjárás, este hét körül, amikor ugyan még csak a fák mögé bukik le a napkorong és nem a horizont alá, egyik pillanatról a másikra elkezd vacogni az ember. Kilenc körül koromsötét van, reggelenként ködös tájra ébredünk, és megjelentek az ősz előhírnökei is (lásd Márta gyönyörű fotói :-). Mindez persze örömmel is eltölt, mert imádom az őszt. A színeivel, illataival, a terményeivel, esős napjaival, mindenével együtt. Alig várom, hogy sétálgassunk az erdő színpompás lombjai alatt makkokat, különféle bogyókat, leveleket gyűjtve. Hogy szedegethessük a csipkebogyót télire teának. Hogy piruljon a farkasalma a ház mögötti kertben. Hogy ugyanitt felszedegessük a földről a mogyoróbokrok bőnek ígérkező termését. És hogy újra ballaghassunk reggelente az iskola/óvoda felé. Merthogy hiányzik nagyon. Ennek a gyerekek is hangot adnak nap mint nap, nagy-nagy örömömre :-). Ákos szorgalmasan elkezdett gyakorolni furulyáján, a bizonyítványversét is ízlelgeti, és az iskolai barátokkal is megszaporodtak a találkozások, mióta mindenki hazatért a nagyszülőktől, nyaralásból, innen-onnan.

Apropó bizonyítványvers... Erről és a bizonyítványról (ami nagyon pozitív, szinte csupa dicséret) az utolsó tanítási napon a viharos hazautazásunk miatt nem írtam itt a blogon. Mostanság vált aktuálissá a vers megtanulása, a vele való ismerkedés, mélyebb ráérzés Ákos részéről. A Waldorf iskolákban év végén a gyermekek (vagyis inkább a szülők) szöveges bizonyítványt kapnak. Ennek, az osztálytanító részéről a gyermek felé irányuló személyes része a bizonyítványvers. Ezt a verset egy éven keresztül, minden héten egyszer, azon a napon mondja el mindenki az osztály előtt, amelyiken született (Ákos vasárnapi gyerek, ennélfogva hétfőnként). Így formálódik a vers előadásmódja, és hangolódik rá a gyermek a sorok mondanivalójára, tudatalattijával, szívével is átérezve ami mögöttük van...

Ákos engedelmével közzé teszem első bizonyítványversét :-) (bocsánat előre is a németül nem tudóktól, de egyenlőre műfordításra nem vállalkozom ;-)):

"Augen gebet stetig acht,

Haltet aufmerksame Wacht!

Ohren lauschet achtsam fein,

Lasset nur das Rechte ein.

Hände ruhig sorgsam schafft,

Alles mit geduld'ger Kraft!"

Nyaralás fotók II.

Nyaralás fotók I.

Tenger

A lemondott nyaralásunkat kárpótolva szerveztünk magunknak egy spontán, öt napos kempingezést Olaszországban, a Földközi-tengernél, Finale Ligure-ban. Már harmadik alkalommal mentünk erre a Genova környéki partszakaszra, mert innen tőlünk csak 500 km-nyi autóútra van, gyönyörű a vidék (nagy hegyek) és az azúrkék tenger, csodaszép kis olasz városkákat lehet bebarangolni és mindig van szabad hely a kempingekben. Nagy előnye a sátorozásnak, hogy előzetes foglalás nélkül, bármikor neki lehet indulni (mi az időjárást azért szoktuk figyelni), az egyéb szálláshelyekhez viszonyítva sokkal olcsóbb és ha rutinos már az ember, akkor nagyon élvezetes is. A gyerekeknek kiváltképp :-).

Sikerült egy klassz teraszos kempinget találnunk, ami nincs messze a parttól és a belvárostól sem (400 m), csendes, nem tömegnyomoros és a vizesblokk is rendben van. Ha a sátor felverésén és az elrendezkedésen túl van az ember, akkor már felhőtlenül élvezhető a nyaralás ;-). Tavaly és tavalyelőtt kirándulni is próbáltunk (Genova, Monte Carlo, Cannes, Camogli), de rájöttünk, hogy a gyerekek nem annyira élvezik ezeket a kiruccanásokat, folyamatosan a tengeri pancsizás után sóvárognak, nyafognak. Így idén tényleg csak strandoltunk, maximum esti sétákat iktattunk a programba. Kényelmesen megreggeliztünk, lesétáltunk a strandra, vagy a délelőtött a sátor mellett egy árnyas részen töltöttük, és csak a délután második felében mentünk a partra. A déli tűző napsütésben elvből sem fürdőztünk, a szieszta óráiban mi is pihiztünk. Aztán a délutánt mindig a tengerparton töltöttük, Ákos órákig a vízben (illetve jobbára a víz alatt búvárkodva :-)), Enikő pedig többnyire a bokáig érő vízben keresgélte a hullámzásban finomra csiszolódott színes kavicsokat, vagy a homokban sarazott, ásott, ő nem egy vízicsibe típus :-). Este 8 körül a vacsorát követően egyszer-kétszer lesétáltunk a városba, a tengerparton hosszan elnyúló sétányra, illetve a belváros hangulatos, sikátoros utcácskáiba, vagy a város fölé magasodó várromhoz. Egyik alkalommal végignéztük egy utcai bohóc műsorát, ez annyira tetszett a gyerekeknek, hogy utána minden este szerették volna ugyanezt.

Az utolsó napon a tenger erős hullámzása szolgált nagy élménnyel, Ákos és Laci belevetették magukat a legnagyobb hullámokba, illetve azok hátára, mi pedig Enikővel a kifutó víz elől menekülőset játszottunk nagyokat visongatva :-).

Ákos körülbelül három hete egy magyarországi népművészeti vásár alkalmával kaktuszgyűjtővé vált, így Olaszországban igazán a paradicsomban érezte magát, hisz lépten nyomon, a köztereken rengeteg féle, hatalmas kaktusz nő. Jó néhány letört hajtással (tudom, ejnyebejnye...) és vásárolt növényekkel is bővült a gyűjteménye.

Kellemetlenség szerencsére nem ért bennünket, talán csak annyi, hogy egyik éjszaka a szomszéd svéd fiatalságot kellett 2 óra magasságában arra figyelmeztetni, hogy rajtuk kívül mások is vannak a kempingben. Ezen kívül minden nagyon jó volt, igazi feltöltődős nyaralást tudhatunk magunk mögött.

Az utazás is mindig nagy élmény, mert a svájci hegyeken át vezető út még az autóból nézve is lenyűgöző. Ákos pedig figyelte a völgyhidak, alagutak nevét és hosszúságát. Hazafelé egy svájci pihenőnél megállva bizony olyannyira hideg volt (15 fok), hogy a táskából elő kellett kotorni a meleg nadrágokat, pulcsikat. Első döbbenet ez volt, hogy két órával azelőtt még 30 fokból indultunk, aztán meg vacogtunk... a második meg az, mikor a ruhák közül, a táskából előkerült a kis potyautasunk, egy igazi, élő, kisebbfajta skorpió :-o. Azóta már tudjuk, hogy Olaszországban nem ritka élőlény, és csípése is annyira komoly csak, mint egy méhecskéjé, de akkor igencsak megijedtünk, és itthon is módszeresen mindent kirázva, átnézve pakoltunk ki.

Fotók kicsit később kerülnek fel, előbb még meg kell küzdenem a számítástechnikával.. :-p

Életjel

Már éppen itt az ideje, hogy szegény, elhanyagolt blogunkkal valami történjék... Mert bármennyire is sokszor eszembe jutott, hogy bejegyzést készítsek, valami mindig közbejött. De hát a nyár, a szünidő az már csak ilyen ;).

Időközben visszatértünk Magyarországról, és bizony intenzíven pihenjük ki az otthontartózkodást, az élményeket. Mert bármennyire is nagyon jó hazamenni, néhány hetet a családdal lenni, barátokkal, ismerősökkel találkozni, azért a sok ide-oda jövés-menés igencsak fárasztó tud lenni. Negyedévente egyszer utazunk haza, és a három hónap helyett ilyenkor egy-két hétbe sűrítve "jönnek" a találkozások, beszélgetések, benyomások, felborul a megszokott napirend, a táplálkozási szokások (főként mennyiségben) is módosulnak, a gyerekek mindennapjai is igen aktívak mind fizikailag, mind lelkiekben... Szóval van mit kipihenni, és nem egyszerű a régi napirendet sem visszazökkenteni. Most még állandó társaságra és szórakoztatásra vágynak a gyerekek, kell még jópár nap, míg ők is rájönnek, hogy hazajöttünk, és eszükbe jut, hogy is kell időnként egyedül lefoglalniuk magukat... :-) ;-) No, de ez nem panaszkodás akart ám lenni, tényleg nagyon-nagyon jó volt otthon ;-)!!!

És hogy miket is csináltunk a rokoni/baráti kapcsolatok ápolásán túl??? Nos... Jártunk a Balatonnál strandolni, sétáltunk és kacsákat etettünk Balatonalmádiban, Ákos horgászott Kálmán papával (több mint 10 halacska az áldozat), Budapestre kirándultunk (itt találkoztunk kedves, netes ismerősökkel, Indivel és Pindivel, valamint 3 vidám órát töltöttünk a Közlekedési Múzeumban), Pápán fürdőztünk, jártunk Balatonedericsen az Afrika Múzeumban (ez kissé csalódás volt), Badacsonyban, népművészeti vásárban, és persze rengeteget pancsiztunk anyukáméknál a hatalmas kerti medencében. Az utolsó hétre rányomta a bélyegét, hogy házunkból távoztak a lakók, és ránk "örökítették" a rendrakást, takarítást kívül és belül... De próbáltuk a munkát késő este, éjszakába nyúlóan végezni, hogy ne a gyerekektől és egyéb programoktól vegye el az időt.

A nyaralást lemondtuk még július végén, lévén, hogy Enikő ujjacskáján még rajta volt a gipsz. Nem akartuk, hogy ő ne élvezhesse 100%-osan a tengert. Múlt héten pénteken azonban lekerült a gipsz, a kötés, és kihúzta a doktor a drótot is, ami a törést rögzítette. Már csak egy kis ragtapasz van a sebecskén, de Enikő még nem akarja használni a jobb kezét, ugyanúgy tartja, mintha gipszes lenne. Négy hét azért hosszú idő, megszokta a balkezezést, és félti is kicsit az ujját. A bőrt körömvirágkrémmel ápoljuk, mert igencsak kikészült a kötés alatt, és ujjtornázunk esténként.

Apa két hete nem látta a gyerkőket, így néhány fotót teszek fel: