Képes beszámoló

Jó volt otthon lenni. Kicsit mozgalmas, de nagyon feltöltő. Eddig a pünkösdi szünetet mindig itt töltöttük Németországban, és húsvétkor utaztunk haza, de több szempontból is jobbnak bizonyult ez a mostani verzió. Márcsak a szünet hosszúsága és az időjárás milyensége miatt is. A két és fél hét szinte egészét a szabadban töltötték a gyerekek, és nagyon élvezték/tük a rengeteg most érő gyümölcsöt, zöldséget, amik a nagyszülők kertjében teremnek... Meg a háziállatokat. És a napsütést, pancsolást, sarazást, fáramászást, unokatesókat, kirándulásokat...

Felsőörsi mamáéknál a kertben jókat hintáztak. Enikő a fára erősített kötelet is megmászta teljesen a felső végéig, majd a papától kikuncsorogták Ákossal, hogy egy tányér alakú ülőke kerüljön a kötélre, ugyanúgy mint az oviban.

Pancsolni megteszi egy vödör is, de Ákos a kerti csapra szerelt gumitömlőből, a tizenegynéhányfokos vízzel is zuhanyzott...
Adrienn húgom Pamut nevű nyuszija is nagy kedvenc volt, egy tálból répáztak ;-).


Tavaly még félt Enikő Roditól (gondolom az akkor még nagyobb méretkülönbség miatt), de most jól összebarátkoztak.
Jártunk a veszprémi állatkertben is. Itt az abszolút kedvencek a prérikutyák voltak, kijöttek hozzánk a biztonságot nyújtó lyukaik közeléből, és elfogadták a kezünkből kínált fűszálakat, sőt a gyerekek ölébe is belemásztak a finom falatok érdekében :-). Enikő a hosszú séta alatt igencsak elfáradt, ki is használta a csábítóan hívogató, elnyúlásra késztető állatkerti padokat :-) ;-).





Ákos már nagyon készült, hogy a papával egy jót horgásszanak ennél a szép tónál.


Enikő is pecázott természetesen :-).


Rájött, hogy nagyobb zsákmány ígérkezik a nádasban és a fűcsomók között.
Íme a kifogott "halak".
Ezek pedig Ákos szerzeményei, 11 halacska és egy rák. A horgászkaland végén, a pár órás vödörrabság után újra örülhettek a szabadságuknak...

Nemsokára indulunk. Kocsi ismét dugig, nem tudom lesz-e olyan valaha, hogy a hatalmas csomagtartóba esetleg még egy gombostűnyi hely marad. Mert ahogy pakol az ember, minden fontosnak tűnik (gyerekeknek méginkább :-)), aztán mindig van egy-két doboz hazafuvarozandó kinőtt gyerekruha, meg a kézműves cuccok, hogy ne unatkozzak kettő és fél hétig. Na, ez utóbbitól kell talán legkevésbé félnem... ;-)

Lacinak pár napra főztem, lakás kitakarítva (enélkül még nem sikerült itthonról elutaznom, lehet kuncogni :-D...), most már csak pár óra nyugodt alvás kellene, meg az, hogy ne holnap induljon neki a pünkösdi szünetet kezdő egész Németország :-o!!!

3 perces kenyér

Anno megfogadtam, hogy ebbe a blogba nem fogok ételrecepteket feltenni, de most nem bírom megállni, hogy ne osszam meg ezt a kenyérreceptet. Már réges régen leírtam egy liszteszacskóról, de valahogy csak most került sor a kipróbálására. Tényleg 3 perc alatt megvan az összeállítás, a sütőből való kivételig pedig alig egy óra telik el. Nálam most kiütötte a nyeregből a dagasztás nélküli másfélórás kenyeret, és a családnak is nagyon-nagyon ízlik :-).

Kell hozzá: 500 g teljes kiőrlésű búzaliszt (tegnap véletlenül tönkölyt raktam a malomba, kivenni már nem akartam, ebből is nagyon finom lett - miért is ne lenne az, hisz ez is egy búzafajta :-)), 450 ml víz, 1 kockaélesztő (német receptről van szó, itt csak 42 g-os a kockaélesztő), 2 teáskanál só, 2 evőkanál balzsamecet, mandula, napraforgó, tökmag (vagy bármilyen egyéb mag)

Az élesztőt a langyos vízzel el kell keverni, hagyni felfutni (én icipici nádcukrot tettem bele). A lisztet, sót, ecetet és élesztős vizet elkeverni, majd 3 percen keresztül folytatni a műveletet. Végül a magokat belekeverni. Egy formát kiolajozni, zabpehellyel megszórni, beletenni a masszát. Betenni a hideg (!) sütőbe, bekapcsolni azt 200 fokra (ha légkeveréses 170-re), 50 percig sütni. Majd kivenni a formából, és anélkül még 10 percen keresztül sütni.

Fiúk kulturálódnak az iskolában, a nyolcadikosok előadásában a Szent Iván-éji álmot nézik meg. Mi ketten lányos estét tartottunk, együtt megfürödtünk, hajat mostunk/szárítottunk, aztán a maratoni esti mese után Enci igen hamar összetalálkozott az álommanókkal, én meg jöttem blogolni :-).

Tegnap izgalmas napunk volt. Most már úgy tűnik, sajnos a hazautazásaink előtt mindig történik valami olyasmi, amivel a kórház sürgősségi osztályán kötünk ki. A mindig túlzás, mert ez még "csak" a harmadik eset volt, de egy kicsit izgat, hogy vajon miért van ez így... Most Laci bokája ment ki elég csúnyán. Ákossal a salakos, ún. Bolzplatz-on fociztak (hmmm), ami eső után még csúszott is ráadásként. Egy rossz mozdulat a labda után, aztán Laci már a földön is volt. A gyerekek majd megszakadtak a nevetéstől, azt hitték, az apjuk viccből fetreng. Kórház, röntgen, majd egy csini kis sín, miután a doki nem tudta határozottan állítani, hogy a szalagok tökéletesen épek-e. Sokat kell pihentetni, aztán az elkövetkezendő napokban meglátjuk a javulást, meg azt, hogy a munkábamenetel hogy fog alakulni bicikli, majd csütörtöktől család nélkül...

És egy vicces momentum:
Tavaly írtam talán, hogy Enikőt az ujjtöréses műtétje előtt a sürgősségin a doktornő vigasztalásként megetette gumicukorral :-/... Galiba lett belőle, mert altatni kellett, és ugye az evés problémát jelent. Ákosban mindez mély nyomot hagyott, mert az apját ezen szavakkal engedte el a kórházba:
"Apa, gumicukrot nehogy elfogadj!!!!"
:-D :-D :-D

A hétvégén egy kézműves vásárban voltunk a Bodeni-tó partján fekvő helyes kis Unteruhldingen nevű városkában. Volt sok szép portéka, de mi leginkább a natúr (tisztán növényi) szappanos stand előtt időztünk. Egyrészt az eladó hölgy előadása és személyisége, meg a szebbnél szebb, már-már művészi szappanalkotások "ragasztottak" oda bennünket. Tényleg hihetetlen volt a látvány és az illatok... :-) Ákos, a kis hazafi, kiválasztott egy piros-fehér-zöld csíkos, menta illatú szappant. Aromaterápiának sem utolsó, mert a szobájában, az íróasztalán tartja, de az egész lakást betölti az illata :-). Fürödni nem tudom, valaha fogunk-e vele, ha Ákoson múlik, nem hiszem... ;-)

Próbálunk következetesek maradni abban, hogy este nyolc és fél kilenc között ágyban legyenek a gyerekek, sőt addigra már az esti mesén is túl legyünk. Ez a törekvés nagyrészt, igen ritka kivételektől eltekintve sikerül is. Így nyár felé közeledve, a hosszabbodó nappalokkal ez nem lenne olyan egyszerű, ha nem lenne a lakás minden egyes ablakán redőny. Mert akkor jönne a kifogás: hiszen még süt a Nap, nincs este... :-) Már most nagyon sokára sötétedik be (Magyarországhoz képest több mint fél órával később nyugszik le a Nap), és hol van még a június végi forduló. Így marad a tulajdonképpeni becsapás :-). Fél nyolc körül fokozatosan sötétítem a lakást, előidézve ezzel az estére való ráhangolódást testileg és lelkileg is. Hatékony a dolog, bár Enikő a fáradtságtól biztos világosban is elaludna, Ákosnak meg így sem megy mindig könnyen, főleg ha nem annyira fáradt, vagy éppen még valamin ezerrel agyal... Ja, és az is nagy előny, hogy a reggeli pirkadattal nem pattannak ki az ágyból mondjuk hajnali hatkor ;-)

Ez utóbbira pont ma volt ellenpélda, de nem a világosnak köszönhetően, hanem mint kiderült, nekem készült meglepetés :-). Óvodában és iskolában itt egyáltalán nem téma az Anyák Napja, ez egy bensőséges családi ünnep, semmiféle intézmény nem folyik bele a dologba, így persze nem volt verstanulás, ajándékkészítés, miegyéb. Ők maguk, belső késztetésből, meg gondolom némi atyai ösztönzéssel ajándékot készítettek nekem e jeles nap alkalmából. Tegnap nem készültek el, ma reggelre maradt még egy kevés utómunkálat. Ákos ébresztette magát 7 körül (óra vagy bármiféle segédeszköz nélkül!), majd riadóztatta Enikőt, és a szobába bezárkózva szorgoskodtak nagy csendesen. A redőnyt persze felhúzták, én erre ébredtem. Még szerencse, hogy az álomkór nem engedte, hogy berontsak megnézni, mi történik, és így legalább tökéletesre sikerült a meglepetés :-)...

Ákos újabb "kötésprojekt" végére ért :-). Ezt is töretlen lelkesedéssel készítette. Persze az is benne volt, hogy megy a verseny az osztályban, és Ákosban erős a versenyszellem, mindenképp elsőként akarta befejezni... Mondogattuk neki itthon, hogy nem ez a lényeg, tudja is ezt ő nagyon jól, meg a kötést magáért az élményért is nagyon szereti csinálni, de hazatérve természetesen azt újságolta elsőként, hogy ő fejezte be először a törpét :-). Mint kiderült vízitörpe. Van kis csengettyűje a sapiján, a kabátja le- ill. felhúzható.

Ma reggelre James, a kis hörcsögünk elaludt... örökre. Nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a kis pöttöm állat, és holott tudtam, nem lesz hosszú életű, így két év után váratlanul ért a dolog... :-( Pedig ha jobban visszagondolok, előjelek is voltak. Nem volt olyan élénk sem nappal, sem éjszaka, mint szokott, a bundája valahogy fakóbb lett, nem rágta az utóbbi napokban a ketrece rácsát és a faházikóját. Ellenben evett rendesen, talán ezért nem kezdtünk aggódni...

A gyerekek még nem tudják a szomorú hírt, hát igencsak tartok a reakcióktól. Gondolom sírdogálnak majd (őszintén szólva én is megsirattam)... Hogy hogyan és hová temessük, fogalmam sincs, talán majd Ákosnak lesz ötlete, kívánsága.

Mindig kérdezték tőlünk, hogy miért hörcsögöt tartunk, hisz nem sokáig élnek, a gyerekeknek pedig nagy szomorúság az elvesztésük... Ez igaz, de egy hosszabban élő állatka elvesztése is fájdalmas, ráadásul lakásban nagyobb testű állatot, kutyát, macskát (amik hosszabban élnek) nem tartanék soha, kertünk nincs... kompromisszumos megoldásként egy rágcsáló, még a maga rövid kis életével is, szerintem tökéletes. Mindenesetre az tény, hogy nagyon-nagyon sok előnyét látom annak, ha van háziállatuk a gyerekeknek, így biztosan lesz utódja James-nek, ha az elvesztését feldolgoztuk és szép emlékként gondolunk rá vissza.

Az előző frizurás bejegyzéshez kapcsolódva... Tegnap Ákos kérte, hogy vágjam le a haját. Igen, ő kérte, és ez nagy szó, mert a hajvágásos procedúra mindig is a halasztandó dolgok közé tartozott. Mi részünkről és az övéről is... Hatalmas ordítás ("úúúúgy fáááj" címszóval:-)), közelharc, leizzadás, minden ami elég elrettentő ahhoz, hogy minél ritkábban történjék meg ezen tevékenység. Mindehhez még ráadásként olyan szinten nagy mennyiségű és vastag szálú hajszál, ami megintcsak nem könnyíti a helyzetet. Ja, és a forgók helyzete, valamint száma bármiféle hosszabb típusú frizura elkészítését lehetetlenné teszi, így marad a géppel nyírt 5 mm-es tüsi haj... Az mindenesetre csodaszámba megy, hogy 8 év alatt a szomszédok riasztásának eredményeképp egyszer sem járt nálunk a gyámhatóság... ;-)

A tegnapi hajvágás érdekessége, hogy a hajnyíró gépezet felmondta a szolgálatot, nem bírta a kemény munkát :-). Szó szerint kemény volt, mert Ákos feje izzadós, ehhez még keveredik némi por, ez-az, plusz a hajtömeg... Úgyhogy hajat kellett mosni, szárítani, majd ismét kísérlet az erősen füstszagot árasztó géppel, de már lágyabb hajjal. Sikerült egy árva nyöszörgés nélkül a művelet, úgy tűnik, ez ügyben a problémamentesség kipipálva. :-)

Pedig már kezdtem volna rábeszélni a hosszú hajra :-)...

Fotó nem készült, de e nélkül is emlékezetes marad, hogy Enikő haja a homloka felett borzalmas lett. Az történt ugyanis, hogy a kisasszony ihletet kapott... Látja, hogy családon belül megoldjuk a hajnyírást, és ő is kipróbálta magán a saját fodrásztudományát. Egyik pillanatban még papírt darabolt, aztán a másikban megszeppent pofival rohant a kukához kidobni valamit. Bár próbálta titkolni, de nem volt nehéz észrevenni, hogy az a valami egy jó nagy lenyírt szőke tincs... :-D :-D

Kirándultunk

Bregenzben jártunk. Fellibegőztünk ezer méter magasra (Pfänder), kicsit túráztunk, megnéztük a vadasparkot, volt hócsata, játszóterezés, és mindehhez fantasztikusan szép, már-már nyárias idő :-). A panorámával nehéz volt betelni, engem a hegyek annyira lenyűgöznek, hogy napokig ott bírnék ülni és magamba szívni a látványt...

Kilencedik

Ákos ma 9 éves lett. Csodaszép, vidám napunk volt... Virággal, tortával, ajándékkal ünnepeltünk, holnap pedig jön a nagy családi kirándulás :-).

Hetek óta tartó szülői szervezkedés, kézműveskedés után eljutottunk ma az óvoda tavaszi/húsvéti bazárjának megvalósításáig. Mindenféle számításunkat keresztülhúzta az időjárás, és ez nagyon bosszantó... Főként, hogy tegnap délután a rádióban még arról lelkendeztek a bemondók, hogy milyen szupermeleg, napsütéses, csodaszép hétvégénk lesz. Ehhez képest már a hajnali 6 órás cuccolásnál is szakadt az eső, és egész délelőtt nem is hagyta abba.

A heti, belvárosi piacon kaptunk helyet a standunknak. A "platzmester", aki betegség miatt helyettesített, nem éppen volt a helyzet magaslatán, olyan helyre irányított minket, ami mint kiderült, egy zöldséges árus állandó helye. És mindez természetesen akkor derült ki, amikor már felállítottunk és kipakoltunk mindent... Mielőtt elkezdődött volna a fejvakarás, hogy mi legyen, felajánlottuk, hogy költözködünk. Szerencsére az áruskollégák segítettek, gyorsan elrendezkedtünk, 9-kor pedig már jöttek szülőtársak váltani minket. A sikerességről még nem tudok beszámolni (9-ig nem sok érdeklődő akadt...), viszont néhány képet készítettem a standról és a szülői kézműves alkotásokról:

Enikő először ment ma nélkülem barátnőzni. Ákos is ott volt, ugyanis az ő barátja/osztálytársa a kislány bátyja. Először ódzkodtam a dologtól, korainak tartottam, de minden szépen alakult (leszámítva az én egész napi feszültségemet és hiányérzetemet...), a 4 gyerek a 20 fokos tavaszi verőfényben gyönyörűen eljátszott. Mégsem minden fenékig tejfel, mert valami (számomra) kiakasztó azért történt. Amikor mentem 5-kor, hogy hazahozzam a gyerekeket, a háznál nagy csend fogadott. Csengettem, sehol senki. Hátul a kertben aztán fahasogatás közepette rátaláltam az anyukára. Egyedül volt, a lurkók pedig a játszótéren. Ami a háztól kb. 200 m-re van, nem lehet odalátni, sem hallani, mi is történik ott... Azt mondja: óóóóó, fél órája nézett rájuk, nem volt semmi gond. Lehet, hogy én vagyok túlságosan paramama, de az, hogy a 4 éves kislányom felügyelet nélkül legyen, egy nem szemmel tartható közterületen, csupán kisgyerekek társaságában... háát, számomra nem elfogadható. Mint kiderült, azért nem ok nélküliek a fenntartásaim, mert a környékbeli gyerekek a két kislányt olyannyira belökték a hintán, hogy majdhogynem átpördültek. Állítólag Ákos szólt nekik, hogy óvatosabban (ezt ő mesélte ;-)). Mindenesetre könnyű szívvel és bizalommal csak úgy fogom legközelebb is elengedni Enikőt, ha az anyukával szépen megbeszéljük ezt a dolgot. Én elmondom a számomra elfogadható "játékszabályokat", ő pedig el kell, hogy fogadja ezt...