Ma kitört a nyári szünidő. Nagyon mozgalmas volt az utóbbi két hét, különböző iskolai és óvodai programokkal, ügyintézésekkel, mindenfélékkel...
Ákoséknak az osztályban van egy öt fős ún. "bandájuk" (három fiú, két lány + tiszteletbeli tag Gandhi kutya), ők szerveztek maguknak egy sátrazós hétvégét, ahol mindent önállóan intéztek kezdve a sátorveréstől a kaja készítésig :-). A rossz idő miatt húzódott a dolog, de tegnap végre sikerült kifogni egy esőmentes délutánt/estét/éjszakát, és iszonyúan jól érezték magukat. Sütöttek grillen kenyeret és húst, csináltak hozzá káposztasalátát, felállították a sátrakat, közben félóránként kutyát sétáltattak :-), este a dombtetőről megnézték a városi tűzijátékot, gondolom a banda titkos ügyeit is megbeszélték, majd jó későn feküdtek le, ma pedig fáradtan de élményekkel telve jöttek a suli utolsó napjára.
Ahol is a tanév zárásaként elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló osztálytanítónkat. Könnyes volt a búcsú, igazán szép és érzelmes... Az oviban pedig elköszöntünk az iskolába menő gyerekektől és az egyik óvónénitől, aki szeptembertől már az egészen kicsik csoportjában kezd. Mostantól a készülődésé a főszerep, már teljes egészében a nyaralásra, a hazaútra koncentrálhatunk :-).

Ákos idei bizonyítványverse, amivel egyenlőre még mindannyian ismerkedünk :-)

"Der Adler späht mit scharfgespanntem Blicke
aus hoher, ruhevoller Überschau.
So schaue ruhig auch das Haupt und schicke
des Auges Strahl zu jedem Ding genau.
Des Tieres Wesen kann nicht mehr gewinnen,
als niederstoßend Beute zu erraffen.
Erkennen will der Mensch und liebevoll besinnen,
um Schönes, Gutes in der Welt zu schaffen."

Ha július vége, akkor Rutenfest...

Két éve itt írtam róla, most csak néhány kép a nagy felvonulásról (plusz egy a felvonulás utáni a vidámparkos óriáskerekezésről). Ákosék memóriakártyás táblákkal vonultak a Memory játék 125 éves "szülinapja" alkalmából (a játék a városból származik):

Vegetálunk ebben a nagy hőségben, de nem panaszkodom, mert a sok fázós hónap után erre vártunk/vágytunk. Ki is mutatja rendesen a foga fehérjét a kánikula, ami errefelé, az Alpok tövében nem megszokott dolog. És még több mint két hét van a nyári szünidőig... :-o De mielőtt valaki elkezdené sajnálni a "szegény" délnémet gyerekeket, akiknek 35 fokban az iskolapadban kell ülni, elmondanám, hogy létezik a "Hitzefrei" intézménye. Eszerint rövidített az oktatás, ha 10 óra körül árnyékban a hőmérséklet meghaladja a 25 fokot, illetve a tantermek hőmérséklete sem hűl le ennél hidegebbre. Délben hazaengedik az iskolásokat, és a strandok telítettségét tekintve délután a vízparton hűsíti magát, aki csak teheti. Mi is ezt tesszük, hacsak nincs délutáni különóra, mert a lakást sem tudjuk már elviselhetőre hűteni. Az elmúlt két éjszaka volt frissítő zuhé, de utána csak még trópusibb lett a klíma. Ez még mindig nem panasz, mert vagyunk olyan szerencsések, hogy tudunk délutánonként tóban hűsölni, és elviselhetővé varázsolni a nagy meleget.

Az elmúlt hétvégén volt az óvodában a nyárünnep, ami az időjárást tekintve, több év után végre tényleg nyárias jelleget öltött, és nem esőben ázva kellett ünnepelnünk.

Először bent a szobában énekeltünk és játszottunk. Apukák a földön ülve képeztek hajót, amibe a kapitány matrózokat válogatott, és indult a kalandos hajóút :-).

Kint a kertben különböző helyeken lehetett széljátékot barkácsolni, kekszhalakat horgászni, hajóval cseresznyét szállítani, a hegy gyomrában kincsek után kutatni, majd a kibányászott kőből a drágaköveket kikalapácsolni, vízből lábbal kagylókat kihalászni, és célba dobni egy kicsi harangra. A nagy közös körjátékozás és falatozás rövidült a nagy hőség miatt, napernyők és fák árnyékai ellenére dél körül mindenki elkezdett vágyakozni valami hűvös után...

Ákos legújabb kézimunkája ez a hímzett zsák, tervei szerint a készülőfélben lévő jövőbeni kézimunkáit fogja benne tárolni. Mostanában nem is nagyon voltunk képben, mit is alkot Ákos kézimunkaórákon, mert nem hozta haza, nem is mesélt róla részletekbe menően. Két héttel ezelőtt a szülői esten a gyerekek aktuális munkáit név nélkül kiállította a kézimunkatanárnő, akkor Laci rácsodálkozott a szép kacskaringós hímzésre :-). Itthon lelkesen mesélte, milyen szépet csinál valaki, mint kiderült, éppen a mi fiúcskánk :-)...

Az idei utolsó hónapünnepen a harmadikosok egész sokat megmutattak az iskola és a szülői közösségének abból, amivel az utóbbi időben dolgoztak az órákon. Előadtak egy orosz néptáncot énekkel, euritmiáztak (az ABC betűit egy-egy mozdulattal kísérve, ill. egy jános-napi koreográfiát), végül kánonban énekeltek és furulyáztak. Utóbbiról egy rövidke videó:

Az első, legfrissebb örömteli esemény mostanság, hogy Enikő megtanult biciklizni. Több helyen olvastam, hallottam már, hogy a futóbicikliző gyerekek sokkal simábban tanulnak meg kétkeréken biciklizni. Őszintén szólva én ebben nem igazán hittem, nem is tudom megindokolni, miért... Még élénken élt bennünk Ákos verejtékes tanítgatása (azt hiszem 7 évesen, futóbicajos múlt nélkül :-)), a bicikli után rohangálás, miközben tartani kellett a botnál fogva kacsázó járgányt, esések, ütközések stb. Így nem is csoda, ha kicsit rettegve alakítottuk Enikő méretére a bátyjától örökölt kétkerekűt. Először nem is bíztunk annyira a lánykában, hogy egyből kétkerékre ültessük, hanem a kis pótkerekek is felkerültek, mint kiderült teljesen értelmetlenül. Vagy konkrétan ezzel a bicajjal+pótkerekekkel van a baj, vagy maga a konstrukció ötlete nem jó, de csak jobbra-balra dűlöngélés, nulla biztonságérzet és biciklizni nem akarás lett a vége. Dühömben aztán leszereltem a kis kerekeket. És innentől ment minden, mint a karikacsapás. Laci vitte tanítani, amire igazán nem is volt szükség, mert kb. fél óra után úgy biciklizett Enikő, mintha mindig is ezt tette volna. :-) Fékez, kanyarodik, teker és nagyon élvezi közben a "száguldást". Már kezdhetjük akár tervezni a nagy közös családi biciklitúráinkat, így hogy most már Enikő is velünk tud tartani. Hurrá!

(A fotók nem hónapokkal ezelőtt készültek... Pulóverben+kabátban lehet csak kimenni június 20-án, mert max. 13 fok van. Olyan dühítő! De még dühítőbb lenne mondjuk, ha nem iskolaidő, hanem szünet lenne már.)

A másik örömteli esemény, hogy végre eldőlt, ki lesz jövő évtől Ákos osztálytanítója a nyugdíjba vonuló Herr K. helyett. Két lehetőség volt, persze hónapokig nem lehetett semmi biztosat tudni, csak a folyosói pletykák, találgatások folytak... Az egyik lehetőség volt egy teljesen új tanár felvétele. Hirdetést láttunk is az országos waldorf lapban, kerestek osztálytanítót a 4. és az induló 1. osztályba. Egy azaz egy darab pályázat érkezett be, őt nem találták alkalmasnak egyik állásra sem, ki tudja miért... Aztán volt még az a lehetőség, hogy a tavalyi 8-os osztálytanítónő, Frau I. jön vissza egy éves szabadságáról (amit Namíbiában, egy ottani w. iskolában töltött), és viszi az elsőt vagy a negyediket, saját döntése szerint. A pletykák szerint a kicsiket szeretné tanítani, de teljesen ellenkezőjét is hallottam, miszerint ő jobban tud "bánni" a nagyobb gyerekekkel, így a negyedikeseket szívesebben választaná. Ezek után tényleg semmi biztosat nem lehetett tudni, talán azok voltak egyedül nyugodtabbak, akiknek elsős és negyedikes gyereke is lesz jövőre :-)... Nekem csak annyi kívánságom volt, hogy legyen végre béke a szülői körben (feszültségekről régebben már írtam), meg persze a gyerekek is jó kezekbe kerüljenek. Bár azt is tudom, hogy a bizalmatlan, örökké elégedetlenkedő, emellett problémásabb gyerekekkel rendelkező szülőknek teljesen mindegy, ki jön hozzánk tanítónak, úgysem lesz jó senki... :-/
A héten aztán megérkezett a levél, amit félve bontottam ki, de aztán nagyon örültem. Mert titkon azért bíztam benne, hogy a már gyerekek által is ismert, nagyon-nagyon kedves, szimpatikus és tapasztalt tanítónőt, Frau I-t kapjuk. És IGEN, ő lesz jövő évtől nálunk, a negyedikben. Ákos továbbra is nagyon szomorú Herr K. távozása miatt, őt teljesen hidegen hagyta a nagy hír. :-( Folyamatban van a közös búcsúalbum készítése (mindenki egy oldalra fest/rajzol/ír/vagy amit gondol), és amikor Ákos a kis idézetet írta az ő művére, szegényem sóhajtozott nagyokat, és jópárszor elmondta, hogy nem akar más osztálytanítót... Hát, nekünk nehéz lesz a búcsú, az tény. :-(

Waldorf bölcsőde?

A német állam is újabban arra törekszik, hogy a kismamákat szülés után minél hamarabb visszaterelje a munkaerőpiacra, ennek keretében pedig az intézményrendszert igyekszik fejleszteni. Bölcsődékkel nem volt "elkényeztetve" a német nép, persze igény sem volt rá, hisz a kisgyerekes anyukák nagy százaléka csak akkor ment vissza dolgozni (akkor is leginkább 4 órában), amikor otthon, a gyerekek nagyrészt önállósodtak (iskolába kerültek). Azok a nők, akik korán tértek vissza munkába, leginkább bébiszittert fogadva oldották meg a kisgyerekek napközbeni felügyeletét. Érdekességképpen: A statisztikák szerint a három év alatti kisgyerekekkel rendelkező, dolgozó anyák aránya 29%, 3 és hat év közötti gyerekek mellett dolgozó anyák aránya 59%, 10 és 15 éves gyerekek esetén ez az arány 70%.

Jelenleg a három év alattiak 15%-a helyezhető el intézményi keretek közt napközben, 2013-ra ezt 35%-ra akarja az állam felfejleszteni...

A mi ovinkat is elérte az állami törekvés, sőt ösztönzés, hisz hatalmas pénzeket is adnak a bővítéshez, infrastruktúra kialakításához. A pedagógusi és szülői kör első körben elutasító volt, hisz a waldorf pedagógia nem a korai szocializáció, a minél előbbi közösségbe kerülés híve, de aztán a nyomásnak engedve, mégis lesz waldorf bölcsöde (mint ahogy Németország sok más városában már működik is). El is kezdték építeni az új épületszárnyat, szeptembertől indul is az egészen kicsikből álló bölcsis csoport. Enikő egyik óvónénije Stuttgartban a Waldorf Főiskolán tanul waldorfos bölcsis gondozónéninek (sajnos szeptembertől megint új óvónénit/bácsit kapunk :-(, és állítólag már a helyek is elkeltek...

Ami a vicces momentum: Az a csoport, amelyiknek az építkezkezés következtében ki kellett költöznie a szobájából, az ovi kertjében sátrazik :-). Felvertek egy nagy sokszemélyes kempingsátrat, kihordták a székeket, asztalokat az elősátorba, és a gyerekek borzasztóan élvezik a kialakult helyzetet :-).

Jövök egy rövid szünidei beszámolóval, és ismét néhány képpel... Igazán szerencsénk volt az időjárással a vakáció két hetében, néhány napot leszámítva nyáriasan meleg volt, sokat voltunk a szabadban, jöttünk-mentünk, néhányszor még strandoltunk is. Jó pár éve itt lakunk már, de még nem derítettük fel a közelben lévő medencés strandot. Eddig mindig inkább a természetes vízű tóhoz jártunk, még akkor is, ha annyira hideg volt a víz, hogy nem lehetett belemártózni. Most viszont, a tartós rossz idők után sejtettük, hogy a tó jó, ha 15 fok körüli, a neten pedig láttuk, hogy a medencés strand fűtött vize 24 fokos, így ez utóbbi csábítóbbnak tűnt... Ákos egyből beleszeretett a hatalmas ugrótoronyba, Enikő pedig a csúszdába. És a parton nem holmi szemtelen hangyarajjal kellett küzdeni, hanem hatalmas fekete varjakkal, amik még a strandolók táskájában is kutattak élelem után :-o :-o.

Aztán jártunk még Lindauban, egy szigetre épült Bodeni-tó parti városkában, a salemi Affenbergben, ahol berber majmok kószálnak szabadon, és gólyakelepeléstől zeng az egész vidék.

Végre, végre, végre...

Jóidő!!!! Már nagyon vártuk, és ha már megérkezett, akkor egyből kárpótolt is bennünket az elmúlt több mint három heti ázásért, fázásért... És ha már megérkezett, akkor természetesen nem is maradhattunk otthon! Túráztunk (Vorarlberg-Götzis), kneip-oltunk, fura lyukacsos házikóban pancsoltunk. És szívtuk magunkba a meleget, a napsütést...

A pad

igazán szép lett. És még az eső is megkegyelmezett, arra a fél órácskára, amíg megtartottuk kis ünnepségünket. A gyerekek költöttek pár soros, rímelős versikéket, ezeket mondták el, majd az osztálytanító mesélt kicsit a munkafolyamatról. Az ünnepség csúcspontja számomra az volt, amikor az osztály kánonban elfurulyázott egy dalt. Már nagyon-nagyon régen nem hallottam őket így együtt furulyázni, és ez most hatalmas meglepetésként ért... Szépen, egységesen, hibátlanul játszották el a dalocskát, bezengte az iskolaudvart a vidám muzsikaszó. :-)

Aztán volt lakmározás a finomságokból, amit mi szülők sütöttünk-főztünk. És közben a pad is kipróbálásra került a megfáradt és éppen eszegető, iszogató vendégsereg által.

Persze a pad szomszédságában lévő mászóalkalmatosság volt a legalkalmasabb hely az étkek elfogyasztásához :-) ;-).