A gyógyulásunk örömére végre társaságba merészkedhettünk, így két hét után ez igen felüdítő volt. Kedves itteni magyar barátainkhoz vonatoztunk el, és töltöttünk náluk egy kellemes délutánt. A gyerekek kikönyörögtek egy csúszkálást a befagyott tavon, aztán kutyáztak, sakkoztak, és Ákos még egy olyan játékot is kipróbált, amivel életében nem találkozott :-). Nem tudom a nevét, de videójáték. Na, Ákoson látszott is a rutintalanság, hihi... Szóval egy olyan játék, aminél nem a gombokat nyomogatod a képernyőt bámulva, hanem pl. tenisznél az ütőmozdulatokat egy kis szerkentyűvel a kezedben végzed, Ákos szerint még érezni a labda erejét is. Hát nem tudom, én minden ilyen játékot ellenzek elvből, biztos vagyok benne, hogy nincs jó hatással a gyerekekre, de ha már a szülők vásárolnak ilyesmit, akkor talán annyi előnye van ennek a fajtának, hogy kicsit mozog közben az ember. Na egy biztos, nekünk nem lesz ilyenünk... ;-)

A vonatozás volt még vicces. Odafelé, a tizenötperces úton ment a vita Ákos és Enci közt, hogy ki üljön az ablak mellett menetirányban (két-két ülés egymással szemben), és még az sem volt mindegy, ki ül Apa ill. Anya mellett. Kipróbáltuk az összes létező variációt, biztos viccesen néztünk ki, hogy folyton helyet cserélgetünk. Mindenesetre vidám volt... Aztán hazafelé iszonyú tömegnyomorba cseppentünk, vasárnap este lévén a diákok utaztak vissza a kollégiumokba, meg a focidrukkerek és a jelmezes farsangolók is szép számban tolongtak, persze énekszóval, nagy bulit csapva. Esélyünk nem volt az emeletre feljutni, pedig a gyerekek csak ott tudják elképzelni a vonatozást :-). Végülis a kalauz bácsi kuckójához keveredtünk, ahol ő szokott ücsörögni, mikor éppen nem jegyeket vizsgál. Van egy hangosbemondója itt, ahol is éppen az internetes mobiltelefonjáról olvasta be a Bundesliga legfrissebb meccseredményeit a kedves utazóközönségnek :-). Ezen jót derültünk. Ja, és a jegyekre nem is igen volt kiváncsi... :-D

Most már ki merem jelenteni, végigjártuk a gyógyulás rögös útját, szerintem a hétvégén mindenki száz százalékosan egészségessé válik. Hétfőtől ovi, suli, munka, hurrá! És állítólag a hideg is alábbhagy jövő hétre, kicsi tavaszi izelítőt kapunk...
Ami nagyon jól jött most (persze máskor is jól tud jönni), hogy én csak egy napos betegséget kellett, hogy átvészeljek. Nem tudom, mi volt a hirtelen gyógyulás oka, én a fejfájásra szedett homeós bogyókkal magyarázom... Lehet, hogy most éppen ez az alkati szerem??

Ákos macit köt az iskolában kézimunkaórán, nagyon lelkes, hozza haza, itthon is dolgozik :-). Egyre szebbek és egyenletesebbek a sorok, és már nem olyan görcsösen csinálja, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. És szem sem futott le az utóbbi időben. Számtanepochán szoroznak, osztanak, rajzolják a füzetbe az Ági által Waldorf laptopnak nevezett dolgot. Szerintem jobb lenne, ha tényleg a kis fa szerkentyű és a színes fonalak lennének előttük, mint a rajzok, éppen ezért lehet, hogy hétvégén szegelünk egyet mi is... Csak úgy önszorgalomból. Ahogy Ákos mondaná: "Mert Spaß." :-)

Az utóbbi hetekben szülői est követ szülői estet, még mindig nincs változás az osztály krízisének ügyében, talán annyi, hogy a pusmogások helyett nyílt beszélgetés van, és mindenki kimondja, mi bántja, mit szeretne, mit változtatna. Egész jól megszerveztek olyan találkozókat, amikor moderátorok viszik a beszélgetés fonalát, ők próbálnak egyensúlyt tartani, hogy ne harapódzzon el a vita, vagy ne legyen sok ismétlés, mellébeszélés, miegyéb. Szóval alakul. Az osztály egyébként, a tanító elmondása szerint, a három hetes szünet után nagyon "együtt van", kiegyensúlyozottak, szuperül lehet velük dolgozni. :-)

Nekem nagyon hiányoznak a babavarró körök... főként a társaság, a varrás nem, mert itthon is folyamatosan varrok hol babát, hol manót, hol babaruhát. Alkotós, kézimunkázós ez a január, pedig munkám is van sok (céges), meg itthoni teendő is, de most valahogy könnyebben megy a napok megszervezése. A gyerekek olyan jól elvannak, hogy csak csodálom őket. Enikő ha egyedül van itthon velem, gyönyörűen elfoglalja magát, vagy jön segíteni. Ha ketten vannak együtt, játszanak közösen (ma pl. a székekből autót építettek, és együtt utaztak ide-oda :-), meg nagy sláger mostanság az orvososdi a karácsonyra kapott orvosi táskával), vagy Ákos csinál valamit, Enikő pedig figyeli, és persze konfliktusok is akadnak (de abszolút kezelhető). Utóbbi általában abból adódik, hogy Enikő mindent utánoz, mindenhová követi Ákost (nem méterekre, hanem centiméterekre van bátyustól...), beleszól a dolgokba, és persze ezt a nagyfiú egy idő után megelégeli és kitör a balhé. De egyébként tényleg egy álom mostanság velük. Szeretem az ilyen harmonikus időszakokat :-)!

Antibigyó recepttel jöttünk ma el az orvostól, pedig ő tényleg csak akkor ír fel ilyesmit, ha már nagyon-nagyon indokoltnak találja (eddig 100%-ban mindig homeóst kaptunk, vagy semmit). A láz plusz a csúnyán begyulladt fülek azt hiszem elég indok volt... Ez Enci első találkozása ilyenfajta gyógyszerrel, remélem rendbe jön tőle, mert már igencsak megviseli a betegség ;-(. Most még azt kell kiderítenem, hogy a bélflórát mivel hozzuk rendbe a kúra után. Úgy emlékszem, azt olvastam, hogy a Normaflore valami miatt nem az ideális. De akkor helyette mi?? Tud valaki ebben tanácsot adni???

Éppen megírtam egy bejegyzést arról, hogy a betegeskedéseink ellenére milyen jól vagyunk, hogy a közérzetünkkel semmi gond, és gyógyulgatunk a mézes csipkebogyóteától, a homeós bogyóktól és a Weleda-orrspraytől, de a publikálásig már nem jutottam, mert "súlyosbodott" a helyzet... :-( Enikő tegnap este lefekvés után egy órával sírva ébredt. Nemigen tudtuk kiszedni belőle, mi a gond, az volt a gyanú, hogy talán rosszat álmodott. De tíz perc múlva ismét nagyon sírt, láttuk, hogy fogja a fülét. Ekkor leesett... Én már titkon bíztam abban, hogy Enikő nem hajlamos a fülfájásra, hisz ennyi idős korára Ákos vagy tíz középfülgyulladáson is túl volt, de úgy tűnik a bacik Encikét sem kímélik. Pedig már az orrát is olyan ügyesen kifújja, és még játék közben sem felejtkezik el arról, hogy hozza a papírzsepit és fújjunk... De hát valahogy mégis eljutottak a fülecskéig azok a fránya baktériumok, jó nagy szenvedést okozva szegény kislánynak :-(. Elég szörnyű éjszakánk volt. Ma váladék is ürült a fülből, jól be is ijedtünk, úgyhogy holnap első utunk a doktorhoz fog vezetni.

Ákos egész jól átvészeli, csak orrfolyás gyötri. Tartja magát rendesen, mert hallani nem akar róla, hogy hiányozzék az iskolából ;-). A múlt héten is felajánlottunk neki egy napos lógási lehetőséget, mert Lacival elutazhattunk volna Münchenbe egy kiállításra. De ő teljesen kiakadt, hogy mit képzelünk... az iskolából hiányozni, egy teljes napot???? Szóval maradtunk, Ákos meg ment a szerelmetes iskolájába :-).

Én is kezdek ramatyul lenni, pedig olyan erősnek éreztem magam, és már nagyon régen nem is voltam beteg... Talán a lelkiekben keresendő az ok.

Viszont nagy öröm, hogy végre, hosszas kísérletezgetés után megtaláltam azt a szert, ami a migrénes fejfájásomra teljesen hatásos. Nem is akartam elhinni a sikert, de tényleg eltalált szer (Natrium chloratum D6), működik, a havonta visszatérő 48 órás iszonyú fejfájásnak végre búcsút inthetek.

Laci még totál fitt és egészséges, neki a jókis mínuszokban torkára fagynak a bacik a napi fél órás, vasútállomásra/ról bicajozásban.

Mindenesetre türelemmel várjuk, hogy a szokásos téli, egyetlen beteges időszakon túl legyünk, aztán jönnek majd a vidámabb napok... Meg talán a tavasz is nemsokára.

Tudom én, hogy az erős gazdasággal rendelkező nemzetek bizalomszintje magas, na de hogy ennyire... :-o Két év alatt valamelyest már megismertük ezt itt No-ban, nem is mondom, hogy nem szimpatikus, mert kellemesebbé teszi mindenki életét, de a mostani eset felett nem igazán sikerült napirendre térnünk.

Az ominózus nyári koccanásom után (itt írtam róla), mint anno említettem is, nem hívtunk rendőrt, nem töltöttünk ki betétlapot (vagy mi a csudát), nem csődítettünk össze szemtanúkat, még azt sem tisztáztuk, ki mit követett el, ki volt a hibázó fél. Egyszerűen egy darab papírra felírtam a rendszámot, a felelősségbiztosítónkat és a biztosítás számát, meg a szokásos nevet, címet és telefonszámot. Mivel sem a bácsi, sem a biztosító nem jelentkezett, mi abban a tudatban éltünk, hogy jelentéktelen volt a kár, talán úgy adódott, hogy azt még "lenyelte" a károsult. Álom, édes álom... Egészen december végéig fel sem ébredtünk belőle. Akkor ugyanis jött a biztosítótól a következő évi tarifáról szóló értesítés. A második abban a hónapban. És ez vált gyanússá. Hogy mi a fenéért emelnek kétszer díjat. Aztán telefonon érdeklődtünk, és elmondták, hogy az első levél a szokásos átárazás, a második pedig a káreset miatti kategória (bonus-malus) visszaesésünk. Hoppá. És itt jön a számunkra már-már felfoghatatlan bizalom kérdése (minden irányba). Egy biztosító úgy kifizet kárt, hogy semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy

• egyáltalán megtörtént-e az eset,
• azokkal történt-e, akik ott voltak,
• az a kár keletkezett-e az autóban,
• akkora mértékű volt-e a kár, mint amennyit a számla mutat (ha egyáltalán van számla),
• az-e a felelős egyáltalán, aki,

és még sorolhatnám a rengeteg kérdést, ami kavarog bennünk. De az elképesztő számunkra, hogy telefonos bemondásra, a másik fél egyetlen elismerő szava, vagy aláírása nélkül kárkifizetés történik, és mindenki mindenkiben kétkedés nélkül bízik, és minden szavát elhiszi.

100%-ban tudom/tudjuk, hogy én hibáztam, jogos a bácsi kárigénye, és engem/minket terhel a felelősség. Ezt soha eszünkbe nem jutott volna tagadni. De (a magyar viszonyokhoz szokván) azt minimum elvártuk volna a biztosítótól, hogy a felelősségünk elismeréseként aláírassák, hogy tényleg mi, hol és hogyan történt. Vagy legalább egy értesítést küldjenek a kárkifizetés után, hogy na ti szerencsétlenek...

Szóval van mit emésztgetni, meg tanulságokat is kellene levonni... De hogy mire szokjuk meg ezt a fene nagy bizalmat??!!

Könyves játék

Mályvacsiga játékra invitált, én pedig, mivel már úgy is terveztem egy könyves (igaz mesekönyves) bejegyzést, el is fogadom, és megpróbálom összeszedni, miket olvastam/tunk 2008-ban.

Íme a szabályok: 1. Írd le annak az 5 könyvnek a címét, amiket 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg 5 embert és értesítsd őket. (ezt ki fogom hagyni)
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre. (ezt is, bocs a játékrontásért)

Az sajnos tény és való, hogy nem vagyok egy könyvfaló moly. Szabadidőben sokkal előbb kerül a kezembe a kötőtű, vagy ülök le a gép mellé, vagy tanulok németet, vagy megyünk a családdal csavarogni, mint hogy a polchoz lépjek és le is emeljek onnan valamit. Persze van sok kedvenc régről, amik rendszeresen évről-évre visszatérnek, vannak azért új felfedezések is, de nálunk azt hiszem mindenképpen a gyerekkönyvek vannak a középpontban :-).

1. Ami a tavalyi év első számú olvasmánya és felfedezettje volt számomra, az a Harry Potter hét kötetestől, szőröstül-bőröstül, egy lélegzetre :-). Egyetlen filmet sem láttam 2008 augusztusa előtt, nem olvastam el még a könyvajánlókat sem, szóval nagyjából csak annyit tudtam róla, hogy világsiker, őrület van körülötte. Aztán kezembe vettem az elsőt, teljesen elmerültem a varázslóvilágban, és mondanom sem kell, nagy rajongóvá váltam én is. Ömlengeni nem akarok róla, a kritikusok nagy tömege már megtette ezt ;-). Viszont azt a hibát elkövettem, hogy a kötetek végigolvasása után a filmekbe is belenéztem, és jó nagy csalódás volt, folyamatosan hiányérzettel küszködtem. Persze az olvasási élmény és a fantázia szárnyalása után a sűrített filmet nézve természetes is, de egyáltalán nem is szabadott volna egy hirtelen ötlettől vezérelve a képernyő elé ülni...

2. Orhan Pamuk: Fekete könyv Nobel-díjas török szerző műve, nem könnyű olvasmány (legalábbis nekem nem volt az). Mindenesetre bejött a stílusa, magával ragadott a mondanivaló, a mondatok, a mélység. Sikerült jókor, jó hangulatban kezembe venni a könyvet, így nem türelmetlenül, felületesen olvastam, hanem nyugalmas körülmények közt jól belemélyedve, és szerintem ennél a műnél ez fontos is...

3. Dallos Sándor: A nap szerelmese és az Aranyecset Régi nagy-nagy kedvencek, tavaly is olvastam őket, idén is fogom. Annak ellenére, hogy életrajzi regény (Munkácsy Mihály), nemcsak ismeretet terjeszt, hanem nagyon színes, olvasmányos, romantikus. Számomra letehetetlen, még úgy is, hogy serdülőkorom óta számtalanszor olvastam...

4. Szabó Magda: Az ajtó Nem sok Szabó Magda könyvet vettem régen a kezembe, most vén fejjel kezdem el felfedezni. Persze az Abigélt többször is olvastam, meg az Álarcosbálon is "jókat" bőgtem, a Tündér Lala pedig nagy családi kedvenc. "Az ajtó"-ra nemigen találok szavakat, katartikus élmény volt... Azt hiszem sok Szabó Magdát fogok még olvasni, ha már eddig elmulasztottam :-)!

5. Ide német könyvek kívánkoznának, de komolyabbnak még nem mertem nekiállni, nehogy elmenjen a kedvem ;-). Viszont olvastam szerelmeteseket, meg gyerekkönyveket. Utóbbiak közül Astrid Lindgren a favorit, németül is nagyon szórakoztató, jókat mosolygok.
És ha már könyves téma, akkor a legújabb (karácsonyi) szerzeményeinkről teszek ide egy képsorozatot. Ugyanis most kezdjük felfedezni a német gyerekkönyveket (eddig korainak tartottam). Ákos németül is kezd olvasni, igyekezet is van benne. Én nem merek felolvasni a gyerekeknek, nehogy a helyenként tökéletlen kiejtés bezavarjon a nyelvi fejlődésükbe, de ha Ákos nemsokára jó olvasóvá válik, ő biztos szívesen vállalja majd, akár a húgának, akár saját szórakoztatásra :-).
Szóval körülnéztünk a német könyvpiacon, és azt kell hogy mondjam, a bőség zavara és nagyon magas színvonal uralkodik :-o. Főleg a képeskönyvek terén. De kezdő olvasónak valót is találtunk nagyon jókat. Az abszolút kedvencek:

Ákosék elkészültek a ceruzatartó mappáik hímzésével, varrásával, és megérkeztek a háromszögletű, vastag (speciálisan waldorfiskolák számára kifejlesztett - mondja a gyártó ;-)) ceruzáik. Így az új évet, a számtan epochát már nem viaszkrétákkal, hanem ezekkel a színesceruzákkal kezdték. Ákos a krétákkal is szépen írt és rajzolt, de a ceruzákkal méginkább (persze még mindig vonalazatlan füzetbe, elég nagy betűkkel/számokkal). Valószínűleg az ő kézcsontozata majd' kilenc évesen már teljesen kifejlődött ilyenfajta fogásra, finommozgásra.

Hazatérés otthonról

Magam sem tudom, hol vagyunk otthon, de az tény, hogy ide is, oda is jó hazatérni :-). A kilenc órás út után leülni és élvezni az otthon melegét... Na, ez utóbbi ma ugyan fizikálisan nem volt meg, mivel a fűtést teljesen levettük három hétre és errefelé is farkasordító hidegek jártak. De a szusszanás, felcuccolás, kipakolás után már rendesen kimelegedtünk, a gyerekek meg belemelegedtek a játékba a karácsonyfa alatt. Ők ugyanis ma hasonló meglepetésben részesültek, mint karácsony este, hisz a sok napja itt hagyott karácsonyi ajándékaikat már teljesen el is felejtették... Na, ez nem teljesen igaz, mert otthon azért elmesélték, mit hozott a Jézuska, most pedig újra örömmel fedezték fel a szépséges játékokat.

Én is nagy felfedezést tettem. Mivel elindulás előtt már sem idő nem volt, sem alkalom nem adódótt arra, hogy valakire rábízzuk a lakás virágainak locsolását, egy nem túl emberséges, de úgy tűnik, hatásos megoldást alkalmaztam. Virágok be a nappaliba, mindegyiket agyonlocsol, redőnyt csak félig enged le, radiátort leteker minimálra, így biztosít kb. 16 fokot. Tessék szegény növénykék... ezt nektek a sok szeretetteljes gondozás után! És minderre hálájuk jeléül mit kapok? Csodaszépen élő, zöldellő, burjánzó virágokat, bimbózó orchideát és fokföldi ibolyát, a mandarinfán narancssárga beérett minigyümölcsöket és csodaszép fehér virágokat. El sem hiszem... Napsütés? Kellemes meleg? Heti locsolás? Szerető gondoskodás, nevelgetés? Ugyan már! Úgy tűnik, bejött nekik a "hűvös", a kevés fény és a kiszámíthatatlan vízadagolás, de azt még nem tudom, a jövőben ezeket hogy biztosítsuk nekik... Vagy nem fűtünk és nem húzzuk fel a redőnyöket, és akkor hamarosan a félhomályban ücsörögve szétfagyunk (a kiszámíthatatlan locsolást szerintem tudnánk biztosítani ;-)), vagy minden cserepes "családtag" költözik a lépcsőházba a házmesternéni nagy-nagy örömére :-D....

Update jan. 14.

Az élet úgy hozta, hogy a virágok nem kaptak sokkot a hirtelen változásoktól... Ugyanis a kihűlt bútorok és falak elég nehezen melegedtek át, első nap még didegergtünk kicsit. Aztán ráadásként a redőny dobozába befészkelte magát egy kismadár. Hajnalban a mozgolódására ébredtünk. Próbáltunk zajt kelteni, de nem fogta menekülőre a dolgot, így kénytelenek voltunk a redőnyt leengedve hagyni. Én rosszul lettem a gondolattól, hogy akár be is szorulhat és a feltekeredő redőny mit művelhet szegénykével... Megvártuk, míg semmi zajt nem hallunk a tokból, aztán óvatosan kivilágosítottuk a szobát. Úgy tűnik, mindenki átvészelte ezt a pár napot. A virágok, a madár, és mi is :-).

Már régóta készülök, hogy megszülessen az első újévi bejegyzés (ha már a karácsonyi elmaradt...). Annak ellenére, hogy most három hetet töltünk itthon Magyaroszágon, és az szerepelt a terveinkben, hogy "szellősebbre vesszük" a programarzenált, ez minden igyekezetünk ellenére sem jött össze... Lacinak ráadásul távmunkában dolgoznia is kellett jó sokat. Én szorgalmasan kötögettem(tek), olvasom halomra a könyveket, a gyerekeket pedig kényeztetik a nagyszülők :-). Szóval igazán nem panaszkodhatunk, volt egy nagyon szép karácsonyunk, feltöltő és boldogságos napjaink családunk körében. Szombaton utazunk vissza Ravensburgba, mert 12-én elkezdődik az óvoda és az iskola. Apával mi kaptunk a Jézuskától egy kényeztetős hétvégét, most éppen ennek élvezzük minden pillanatát, leszámítva azt, hogy nagyon hiányoznak a gyerekek... Annyira öszenőttünk már velük, hogy négy nap távollét is iszonyú hosszúnak tűnik...

És végül, ha megkésve is, de mindenképpen szeretnék nagyon boldog új évet kívánni minden kedves olvasómnak 2009-re :-)!!!!!

Véget ért ma az iskola, óvoda. Enikőéknél kis ünnepségre hívták a szülőket, ahol is jelmezbe öltözve, az óvónénikkel közösen előadták Mária, József és a kis Jézus történetét. Már advent kezdetekor a mindennapok részévé vált az, hogy beöltöznek az éppen aznapi szerepükbe, az óvónő meséje közben részesei a történetnek. Enikőnek voltak kedvenc szerepei, mint például angyal vagy kisbárány. :-) Főként ez utóbbi, mert bariként lehetett négykézláb mászni és közben kicsit bégetni is... Az "előadáson" ökröcske szerep jutott, a kis ded bölcsője mellett ücsörgött Enci és leheletével melengette őt :-). Zárásként ünnepi terített asztal mellett a gyerekek által készített aprósütiket ettük, puncsot ittunk és szép német adventi énekeket énekeltünk közösen.

Ákosék a tanárok és szülők által előadott színdarabot (Christgeburtsspiel) nézték meg, az osztály nagy örömére tanítójuk alakította Józsefet. Ákos tegnap csodaszép ajándékokat készített néhány kedves tanárának, ezeket ma adta át:


Egyébként egész flottul megy a karácsonyi készülődés. Lévén, hogy 24-én hajnalban utazunk haza Mo-ra és a saját kis ünnepünket is szeretnénk megtartani négyesben, egy nappal előbb készen kell állni mindennek kívül és belül...

Odilienspiel - Szent Ottília története

Ákosék ma adták elő az iskolában a több hete gyakorolt kis színdarabot, amiben Szent Ottília legendáját jelenítették meg, prózával, énekkel, csodaszép furulyaszóval. Igazán szívet melengető volt az előadás :-), én meg is hatódtam a sok kis ember első jelentősebb színpadi szereplésétől, ahogy beleéléssel, lelkesen, fegyelmezetten, és nagyon bájosan játszottak...

A legenda:

Szent Ottília vakon született 660 táján. Apja - Elzász hercege - megtagadta gyermekét, anyja azonban szeretettel gondozta a vak kislányt, majd egy zárdába adta. Amikor ott egy püspök megkeresztelte, Ottília látni kezdett. Miután fölcseperedett, a bátyja Hugo (Ákos ezt a szerepet játszotta) visszavitte az apja udvarába, de emiatti haragjában a herceg a fiát megölte, Ottíliának pedig megparancsolta, hogy menjen férjhez. Ezt a lány megtagadta (a szűz magát már Krisztus menyasszonyának tekintette), s mivel hitéért amúgy is üldözték, menedéket keresett egy sziklaodúban. Amikor apja és vőlegénye a nyomába eredtek, az üldözött egy sajkában átkelt a Rajnán, de a túlpart hegyei közt egy sziklafal az útját állta, ahol üldözői már-már beérték. Ekkor a leány imájára a sziklafal meghasadt, és miután belépett a nyíláson, a két férfiú szeme láttára összezárult, a résből pedig forrásvíz fakadt. A bősz atya e csoda láttán ismét magába szállt, és fogadást tett, hogy ha leányát visszakapja, a helyszínen kápolnát emeltet, várkastélyát pedig kolostorrá alakíttatja és Ottíliának adja. Megtérése láttán megismétlődött a csoda, a hegy visszaadta a leányt. Az apa betartotta a szavát, Hohenburg várából kolostort építtetett Odilienberg néven, s leánya lett első fejedelemasszonya. (Szent Ottília a vakok, szembetegek védőszentje. Az odilienbergi szent kút ma is megvan; sokan zarándokolnak el oda szembetegségükre gyógyírt remélve.)

A kolostor színpadi kép még a készülés fázisában, Apával, a megmentővel ;-)...

Enikő német monológja "Hundi"-hoz, a kutyához

Elnézést mindenkitől a hirtelen bezárkózástól, csúnya volt ez így ilyen hirtelen, és szó nélkül... Történtek dolgok, amik elbizonytalanítottak a blog sorsát illetően, így erősen gondolkodom, hogy folytassam-e. Ez így nagyon titokzatosan hangzik, de egyenlőre nem szeretnék róla beszélni. Teljesen nyilvánosan semmiképp...

Pár napon belül döntök, az biztos...

Ja, és köszönöm a kedves érdeklődéseket, jól esett nagyon!!!!! :-)

S.O.S

Teljesen tanácstalanná váltam... Készülne Ákosék előadásához a színpadi háttér, de csak toporgok egy helyben, semmit nem bírok eldönteni :-(. Ha már van ez a blog, akkor kihasználom, és várok konstruktív ötleteket, bíztató szavakat a kedves olvasóktól :-)!!!

A lényeg, hogy egy kolostornak kell felkerülnie egy 150x250-es fehér pamutlepedőre (mázlista másik szülőtárs várat rajzol, az valamivel egyértelműbb). Az egy dolog, hogy még arról sincs elképzelésem, hogy nézzen ki a kolostor, de azt sem tudom mit használjak a felvitelhez... Akrilfesték, textilfesték? Vagy a méhviaszkréta vajon működőképes lehet? Az mindenképp fontos, hogy jól látható legyen a rajz, ilyen szempontból előnyösebb lenne a festék, a viaszkrétával viszont könnyebb bánni és lágyabb, kevésbé kontúrosabb lehet az egész... Ekkora felületre biztosan sok festék/kréta fogy, de a mennyiségeket illetően is kérdőjelek vannak bennem.

Ha valaha elkészül a kolostor és a vár, akkor összevarrva a kettő két botra lesz felerősítve. A háttér kezelői fel tudják csavarni az anyagot ezekre, és az éppen adott helyszíntől függően hol a vár, hol a kolostor lesz látható.

Decembertájt annyira sok ünneplésben van részünk, hogy nem is csodálkozom rajta, hogy némelyik háttérbe szorul, és majdnem elfelejtődik... Hja, ez persze a szita agyam mellet nem is olyan csoda ;-). Pedig már barkácsoltam magamnak egy asztali naptárszerűséget is, amibe mindent gondosan feljegyzetelek, de az nem tűnt fel az utóbbi egy hétben, hogy közeleg december hatodika. Érdekes módon még a gyerekek sem készülődtek olyan lázasan, és a boltban sem ütköztem hatalmas mikulásdekorációkba. Biztos az adventi készülődés és a szülinap terelte el a figyelmet...

Mindenesetre, mikor 5-én, pénteken reggel kísértem Encit az oviba, kezemben a két almával, amit a szokásos müzlinapon szoktunk magunkkal vinni, az egyik nagyobb, már tapasztaltabb kisfiú figyelmeztetett, hogy ma Szent Miklós hoz almát az óvodába. Na, ekkor leesett, hogy mit ünneplünk ma. Enikő és Ákos nagyon boldogok voltak, én meg amiatt örülök nagyon, hogy még Ákosnál is ennyire megvan a varázsa annak, hogy jön Szent Miklós, és apróságokat dugdos éjszaka a kipucolt csizmába :-). És annak is hogy örültek a gyerekek, amikor reggel azt tapasztalták, hogy a rajzaikat, amit kimondottan neki készítettek, magukkal vitte Szent Miklós... Enikő olyan gyönyörű pillangósat rajzolt, hogy majdnem lebeszéltem róla, hogy elajándékozza ;-D.

A szülinapi buli is nagyon jól sikerült. Az óvodában kapott a kis ünnepelt koronát, palástot, neki énekeltek, az óvónénik saját készítésű kuglófot szeleteltek, az asztal közepére került egy kis cserepesvirág és mellé egy mécses, ami szintén azt mutatta, hogy jeles napot ünnepelnek ma. A gyerekek összefűzött rajzai, egy szép kép idézettel, egy minikuglóf és a korona voltak az ajándékok. Utóbbit Enikő lelkesen viseli azóta is, meg palástot is kell rá kötöznöm a selyemkendőkből :-).

Itthon este ünnepeltünk tortával, finom vacsival, meg a telitalálatnak bizonyult ajándék babaházzal. Még Ákos, a maga nyolc és fél évével is kiválóan eljátszik vele, naponta többször átrendezi a szobákat, és tegnap párnát is varrt, hogy jusson minden babának valami a feje alá :-).

Lázasan készülődünk az iskolai hónapünnepélyre is, amin Ákosék Szent Odília történetét fogják előadni. Ákos konkrétan Hugo lesz, Odília testvére. Elég sok szövege van, ráadásul kiderült, hogy még a kórusszöveg is megtanulandó, mivel azt mindenki együtt mondja, és illene nem csak tátogni ;-). Az Odíliadalt furulyázni fogják, ezt is gyakorolni kell itthon. Mivel nem egy muzikális család vagyunk (sajnos), mindenféle ősrégi ének-zenei ismeretet előszedve, a kottából igen lassan megtanulva (és gyakorolgatva) a furulyázást, most már tudunk(ok) valamelyest segíteni Ákosnak. A színpadi dekoráció elkészítését ketten bevállaltuk egy másik anyukával, ez a projekt a jövő héten indul... Unatkozni mindenesetre nem fogunk, főként hogy még a karácsonyi ajándékok barkácsolása is folyamatban van, és még sok a tennivaló velük...

Isten éltessen drága Enikőnk! :-)

Az adventi kalendáriumunk

... icipicit késve, de elkészült. Naponta kerül rá két csillag (egy Ákos, egy Enikő által), a kis ded pedig létrafokonként közeledik a bölcsője felé :-).

Az évszakasztal is átalakult. A várakozás hangulatát fokozandó csak az üres jászol és egy kicsi mikulásvirág van rajta. Hosszú útjára indult a szobán át Mária és József, hogy Szentestére megérkezzenek ők is.

Úgy tűnik, mi is megfertőződtünk... a német karácsonyi aprósütiket, a "Plätzchen"-eket ugyanis errefelé a családok a karácsonyt megelőző kb. öt hétben készítik (sokat és sokfélét). Én eddig nem lelkesedtem, hogy már az adventi időszakot megelőzően is elkezdjük az ünnepekre készülődést, de a gyerekek az óvodában/iskolában a társaktól folyamatosan hallgatták az élménybeszámolókat a közös családi sütikészítésről, és kérték, nálunk is ilyen édességek kerüljenek az első gyertya meggyújtásakor az asztalra. Így pénteken előkerültek a finom illatú karácsonyi fűszerek, a formák a tészta kiszúrásához, és a díszítéshez mandula, dió, mogyoró, napraforgó. Nagyon kellemes, kedélyes estét töltöttünk ezzel az elfoglaltsággal, a gyerekek is olyannyira belelkesedtek, hogy az elkövetkezendő napokban biztos vagyok benne, hogy naponta akarnak majd sütit készíteni. Azt hiszem a következő a mézeskalács lesz, de szeretnénk kipróbálni egy "Zimtsterne" (fahéjas csillagok) receptet, mert nagyon ízlik nekünk.

Készítettünk adventi koszorút is, szép egyszerű hagyományosat, piros gyertyákkal, piros és fehér bogyókkal díszítve. Mint megtudtuk egy rádióműsorból, az első adventi koszorút egy hamburgi evangélikus lelkész Johann Heinrich Wichern készítette 1860-ban az általa alapított árvaházi gyerekek számára. A kör alakú abroncsos "csillárt" fenyőágakkal és 24 gyertyával díszítette fel. Minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak meg a koszorún, hogy a növekvő fénnyel érzékeltessék a Megváltó születésének közelségét. Az első négygyertyás koszorú 1925-ben jelent meg egy kölni katolikus templomban, majd tíz évvel később már a családok szobáit is ékesítették az egyházak által megszentelt változatok.

Ma résztvettünk az óvodai és iskolai adventi kerten (Adventsgärtlein). Leírhatatlanul gyönyörű a közös éneklés, majd az, ahogy a halk hárfazene mellett egyre több fény gyúl ki a sötét teremben. A gyerekek fenyőágakkal, ásványokkal kirakott spirális úton mennek egyenként a spirál közepén világító nagy gyertya felé, ott meggyújtják a magukkal hozott, almába szúrt kisebb gyertyát, majd a kifelé vezető útjukon a megfelelő helyen lerakják egy földre helyezett aranycsillagra. Ezáltal évről évre megélhetik az emberi aktivitás lényegét: ha az ember befelé megy, (azaz nagy figyelemmel tanul, dolgozik, elmélkedik), bent fényt talál; ez a fény közös, mindenki számára megtalálható; a megtalált közös lángnál meggyújthatja a saját fényét, és azt kihozhatja a többieknek, azaz: nem rejti el magának, hanem odaadja a közösségnek, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen azon a helyen, ahol éppen vagyunk. :-)

Adventi bazár

Bár még van egy hét az adventi időszak kezdetéig, a tegnapi iskolai bazár igazán olyan hangulatban telt, mintha már itt lenne. Odakint hatalmas pelyhekben hullt a hó, bent a csodaszép fények, csendes zeneszó, a karácsonyi hangulatot árasztó standok, a feldíszített termek, folyosók... Nagy volt az érdeklődés, de a tömeg jól eloszlott, nem kellett senkinek tülekednie. Viszont az áruk nagyon gyorsan fogytak, az óvoda standjánál háromkor már megdöbbenve tapasztaltuk (11-kor kezdődött), hogy szinte csak a dekoráció maradt. Estére kicsit lehangoló látványt nyújtott a kifosztottság, de hát ennek csak örülhetünk, hisz az iskola is, és az óvoda is szép bevételhez jutott...

A mi osztályunk egy ún. Kinderkaufladen-t (gyerekek boltját) csinált. Egyik anyuka varrt egy hatszögletű sátrat hozzá vezető kis alagúttal. Az osztályterem bejáratától ezen az alagúton át a gyerekek eljutottak a sátorba, ahol kis polcokon álltak a portékák. Részünkről a dióhéj babák és hajók, de voltak még pl. kicsi, házilag főzött szappanok, pici selyemzacskók pár szem ásvánnyal vagy üveggolyóval, színes hímzőfonallal golyóstollbetétre kötözött lúdtollak, méhviasz gyertyák, dióhéj tűpárnácskák, kis jegyzetfüzetek csodaszép aquarell borítóval... Az ifjú vásárlók kettesével mentek be, természetesen felnőtt befolyása nélkül választhatták ki a megvásárolni kívánt árukat, és odakint a pénztárnál fizettek a kis kincseikért. Láthatólag nagyon élvezték, bár az odabent eltöltött időből arra következtettünk, hogy nem könnyű eldönteni, mit is válasszon az ember :-)... A standunk, ahol a kerti zászlókat árultuk, nem volt sikeres. Az anyaghasználattal már korábban is kritikus voltam, de úgy látszik, a vásárlók is hasonlóképp gondolkodtak...

Kezdéstől a zárásig ott voltunk, de úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Ettünk nagyon finom gulyást és töklevest, sütiztünk is kellemes zongoraszó mellett, meghallgattuk a tanár-szülő kórus előadását, és beszélgettünk kedves ismerősökkel. Ákos és Enikő úsztatott gyertyát vízen, ettek mézeskalács cserepet a boszorkány házáról, természetesen bevásároltak a gyerekek boltjában, játszóházaztak és tomboláztak is. Megismerkedtünk egy kedves magyar hölggyel is. Éppen az évszaktündéreket árusító asztal előtt álltunk, amikor is ő, mint eladó, megszólított minket, természetesen magyarul. Már több éve jár a ravensburgi Waldorf iskola bazárjára (meg még máshová is Németországban). Kolozsvárott él, a lányai ott végeztek szintén waldorfban. A virágtündéreket szorgos magyar kezek varrogatják, és sok-sok évszakasztalra jutnak el Európa-szerte. :-)

Amin jót mosolyogtunk: Egyik épületből a másikba éppen a legnagyobb hóesés közepette futottunk át. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, és alighogy kiléptünk az ajtón, Enikő iszonyú kétségbeesett sírásban tört ki. Fogta az arcát, először még azt hittem, valamiképp megsérült, vagy valaki véletlenül megütötte. De nem ez történt, hanem egyszerűen az arcába hullott hópelyhektől pánikolt be... Látszik, hogy régen volt már részünk igazi havazásban. Sőt az is lehet, hogy Enikő, a maga kis 4 évévvel még nem is tapasztalt ilyesmit, vagy nem emlékezett rá, ezért ijedt meg ennyire... :-)

Érzelmileg, és egyébként is teljes a káosz mostanság az életünkben... Sokat tanulunk, erősödünk nagyszerű emberek hatalmas bánata vagy öröme által, és ez jó.

Rengeteget alkotunk, ami megint csak nagyon feltöltő tud lenni. Elérkezett az adventi bazár napja, ma estére minden a helyére került, ünnepi díszbe öltözött az iskola. Fájó szívvel, de sikerült az alkotott, nagy odaadással készült manóktól, babáktól búcsút venni, és útjukra engedni őket, hogy holnap szerető kis gazdákra találhassanak :-). Szerintem nagyon szép lett minden, de hát elfogulatlanság nélkül nem tudok nyilatkozni... ;-)

Az osztályban, Ákoséknál krízis van kialakulóban. A mi családunkban már-már rajongásig imádott osztálytanító elkövetett valamit, ami igaz, hiba volt, de hát emberek vagyunk... Viszont néhány szülőben (akiknek már eddig is szálka volt a szemükben ez a nagyszerű tanár) a konkrét eset hatalmas felháborodást váltott ki, nekiestek ezer körömmel, támadják, furkálják, szerintem nagyon nem intelligens módon kezelik a helyzetet (előfordult, hogy a folyosón szembejőve nem köszöntek neki, levegőnek nézvén - na ez már a bunkóság kategóriába tartozik...). Egyszóval kettészakadt az osztály, gyerekek nem, csak mi szülők. A mi "oldalunk" (hú, ez így elég csúnyán hangzik) annyira megbízik Herr K. szakmai tudásában, annyira elégedett a munkájával, a hozzáállásával, hogy melléálltunk. Látjuk, mennyire imádják őt a gyerekek, és elsősorban az ő szempontjukból fontos, hogy ne olyan véget érjen a történet, hogy az agresszíven, nagy hanggal fellépők eltávollítsák a tanítót az osztályból... :-Harcolunk, ha kell, de mindenekelőtt békés, és okos taktikával védelmezünk.

Aztán ha már a konfliktusoknál tartok, akkor megemlítem, hogy a házmester nénivel is volt némi nézeteltérésünk. Kicsit elegünk lett abból, hogy megköveteli, hogy mi létezzünk a házért, és ne fordítva. Nem vagyunk hajlandóak 10 centivel a föld fölött lebegve felmenni a másodikra, nem akarjuk a bicikliket a hátunkon cipelve betenni a tárolóba, és a virágainkkal sem szándékszunk megbeszélni, hogy a folyosón ne hullassanak el évi három levelet. Mert kifogásolta, hogy sárdarabok vannak a lépcsőházban, a biciklitárolóban, utóbbi ajtaján nagyítóval látható egy darab keréknyom (hozzáért a gumi). És hogy mindent neki kell takarítania... Csak éppen azt felejti el, hogy a munkájáért elég keményen megfizetjük, és soha nem rójuk fel neki, ha éppen a férjével ordít, meg cigaretta füsttel fújja teli a pincét. Tudom, tudom... a társasházban ezeket a dolgokat el kell viselni, ezzel jár. Rajtunk nem múlik, mi eddig is rendes közösségi tagként éltünk, csak bosszantó, hogy még így is mi vagyunk fekete bárányokká minősítve.

Hogy valami pozitív kerüljön a végére, felteszek az alkotásaink közül párat :-) (kisebb marokbabákról/manókról sajnos nem készült kép, a kerti zászló meg olyan hosszú, hogy fotózhatatlan lakáson belül, egyébként valami ilyesmi)