A múlt hét történéseihez és a hullámvölgyhöz hozzátartozik még egy sztori, amire nem vagyok olyan büszke... Ugyanis béna voltam. Csak most kicsit több indokom van, hogy miért (külső tényezők, lelkiállapot, idegesség, kimerültség stb...).

Szombaton délelőtt bevillant, hogy sem vasárnap, sem hétfőn nem lesznek nyitva a boltok munkaszüneti nap miatt. Hűtőszekrény üres szinte, tehát elengedhetetlen a bevásárlás. Ezt szeretem magam intézni, Lacira csak tényleg végszükség esetén bíznám.

Kórházban Enikővel tehát maradt Apa, én meg Ákossal elmentem bevásárolni. Gyorsan és simán le is zajlott minden, de mikor a parkolóból távozásra került a sor, ott termett a kocsi mellett egy erősen ittas ember. Ömlött a kezéből a vér, imbolygott rendesen, és arra tett kísérletet, hogy kinavigáljon az amúgy is meglehetősen szűk parkolóból. Simán kitolattam volna a parkolóhelyről is, meg a parkolóból is, de annyira felhúzott, és annyira kellett figyelnem rá, hogy ne üssem el, ráadásként még a kocsi tetejét is ütögette, hogy tolatás közben nekimentem egy éppen a parkolóba bekanyarodó kocsinak. Kiszálltunk (egy hetven körüli úr a másik autóból), megnéztük a nyomokat. A mi kocsinkon minimális sérülés, szinte nagyítóval látni, a másik kocsin sem látszott jelentős kár, de ki tudja... Szerencsétlenségemre pont egy Mercedes, tehát akár egy apró karc is kerülhet több száz euróba... Nem tudom, ilyenkor mi az ésszerű eljárás, semmiféle hivatalos szervet nem hívtunk ki, nem csődítettünk oda szemtanúkat, nem töltöttünk ki semmiféle hivatalos, vagy annak tűnő nyomtatványt, egyszerűen egy darab cetlire felírtam a rendszámunkat és a címünket. Valószínű, így a biztosítót már nem vonhatjuk be a dologba, az úr becsületén, etikusságán (miről hoz számlát, mit akar kifizettetni velünk) - és természetesen a miénken is - fog múlni, mi lesz a történet kimenetele...