Moszkítók

Március óta jár Ákos a Moszkitó Cirkusziskolába. Még elsős volt, amikor megtudta, hogy a sulijukban is van egy cirkusztársulat, be is lelkesedett, de kiderült, csak ötödikes korában csatlakozhat leghamarabb. Aztán sok osztály- és iskolatársa élte át ugyanezen csalódást, és így jutottak el a városi cirkusziskolába, ahová már 7 éves kortól lehet járni (Ákos csoportjának pl. több mint fele waldorfos diák ;-)). Nagyon lelkesek, és ügyesek is, tegnap, az igazán színvonalas évadzáró bemutatójukon csak tátottuk a szánkat. Ákos természetesen diabólózott (lsd. lenti videó), de már arról is határozott elképzelése van, hogy jövőre milyen produkcióval szeretne fellépni :-).

Az előadás végén az iskolavezető pedig a jövő évad meglepetéseként jelentette be, hogy a város egy jómódú üzletembere egy igazi, teljesen felszerelt, fűthető cirkuszsátrat adományoz a társulatnak, ahol próbálhatnak, előadhatnak... Az ujjongásból és a gyerekek arcáról kiderült, hogy még nagyobb izgalommal és lelkesedéssel várják a szeptembert :-). Majd igyekszem a sátras előadásról is beszámolni valamikor jövő ilyenkor ;-)...

Ákos diabólózik :-)

Elkezdték az alig több mint 10 éves házunk tetőjének a felújítását. Így egy időre vége a nyugalmunknak, a gyerekeknek meg olyan sok a látnivaló, hogy hol az ablakban lógnak, hol pedig az erkélyről kísérik figyelemmel az érdekesebbnél érdekesebb történéseket. Például az állványozást, vagy az óriásdaru felépítését. Ez utóbbit még mi felnőttek is szájtátva néztük. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy felhőkarcolóban lakunk, melynek munkálataihoz hatalmas daru szükségeltetik, el kell, hogy mondjam: három szintes a társasház... Mi a legfelsőbb szinten lakunk, felettünk nagyon alacsony hajlásszögű zöldtető (helyes kis növénykékkel :-)) Nemrég az egyik felső lakás beázott (szerencsére nem mi), melynek folyományaként kiderítették, hogy a kivitelezők igencsak rossz munkát végeztek, teljes felújítás kell, jó nagy költséggel... Utóbbit a tulajdonosoknak kell 100%-ban állni, mivel a kivitelező cég időközben felszámolódott, eltűnt a Föld színéről, nincs senki, akin számonkérhető lenne a hiba (szép történet, valahonnét nagyon ismerős... hmmm ;-)). Egyébként a hatalmas költségvetésen már nem is csodálkozom, miután látom nap mint nap, hogy a nyamvad kis három szintes épület, (majdnem) lapos tetőjének felújításához hány embert (és gépezetet) megmozgatva készülődnek neki. Az olyan számunkra érthetetlen dolgokról már nem is beszélve, mint a ház teljes körülállványozása, vagy az óriásdaru. Megadják a módját, az biztos, még szerencse, hogy ezt nem nekünk kell finanszírozni (tulajbácsi viszont 15 ezer euróért kell, hogy mélyen a zsebébe nyúljon :-o, és ő csak egy a 24-ből)... Sokszor olvasom a statisztikákat, hogy Nyugat-Európában az emberek mennyire kis százaléka él saját tulajdonú ingatlanban (Németországban ez a szám 46%). Mondják is német ismerősök, hogy addig nincs gondja az embernek, míg nincs saját lakása/háza (pontosan a állagmegóvási, renoválási költségekre gondolnak, meg hozzáteszik persze a helyhezkötöttséget is, mint hátrányt). Egy ilyen mi házunkéhoz hasonló történetet hallva, nem is csodálkozom, ha ilyen véleményen vannak...

Mittelalterfest

A Humpis-múzeum megnyitása alkalmából nagy középkori fesztivált, vásárt rendeztek hétvégén Ravensburgban. A forgatagban volt bőven látnivaló, szinte a teljes mai délutánt ott töltöttük.

Szép idő, középkori hangulatot idéző környezet, és a múzeum hét műemlék épületét összekapcsoló modern belső udvar:

Puppenspiel (bábjáték) a kicsi sárkányról, aki nagyon gyorsan meg akart nőni, hogy végre repülhessen és tüzet okádhasson... Enikő nagyon élvezte.

A kis hercegnő:Egy jó hosszú zsonglőrprodukció, ezt végignevettük, mert az előadó nagyon vicces volt:

Ákos készített egy gyertyatartót. Először lehántotta a kérget, majd lábhajtású esztergával belemarta a mintákat. Mi pedig Lacival jól a fejünkbe véstük a szerkezetek felépítését, hogyha majd beköszönt az energiaválság, kamatoztassuk a tapasztalatokat ;-)...

Hurrá

Azt hiszem, most már bátran leírhatom, nem hinném, hogy elkiabálás, miszerint Enikő éjszakára is szobatiszta lett. Nem a klasszikus módon jöttünk erre rá, vagyis nem az történt, hogy sorozatosan a reggeli pelusok teljesen szárazak voltak, és el mertük hagyni őket. Nem. MINDIG, minden reggel iszonyatos súlyú volt a pelenka, bele sem mertem gondolni, hogy mi lenne, ha bátran elhagynánk, majd moshatnám naponta az ágyneműt, pizsit, hálózsákot, és törhetném a fejem, hogy szárítsam ki az ágyat a következő éjszakára... Meg egyébként is mi teljesen abban a tudatban voltunk (orvosi tipp alapján, organikus okok kizárásával), hogy egy bizonyos éjszakai vizeletvisszatartásért felelős hormon hiányzik még, és enurézisben szenved a gyermek. Amit mi úgysem tudunk befolyásolni, a dolgunk, hogy türelmesen várjunk, esetleg segítségül hívjuk a homeopátiát, vagy egy-egy vitaminkúrát.

Aztán múlt szerdán, este a lefektetési időben én varrótanfolyamra mentem, Laci intézte az esti szertartást. Ő vette észre, hogy kifogytunk a pelusokból (már textilt sem tartunk, mert Enikő popója nagyon nem bírta a mosható pelusozást). Mit volt mit tenni, beszélgettek a dologról, hogy azért tisztában legyen Enikő azzal, hogy pucér a popsija :-), esetleg az akarat is rásegítsen a száraz ébredésre. És csodák csodájára eseménytelenül telt az éjszaka, sőt azóta ez minden nap így van. Úgyhogy most nagyon örülünk, mert a doktor anno "fenyegetőzött" öt éves kor utáni gyógyszeres kezeléssel, meg hosszú távú lelki kihatással, miegyebekkel... :-o

Kullancsok

Enikőben találtam ma két kullancsot. Gondolom a tegnapi ovis erdei séta szerzeményei... Megleptek, mert eddig még egyik gyerkőmben sem volt sosem, talán utoljára gyerekkoromban "találkoztam" elődjeikkel. Mai mindkettő a hónaljtól kb. 10 cm-re volt, egymás közelében, és első ijedtségemben, mit sem gondolkodva kézzel kikaptam őket Enikőből, még ő sem ért rá tiltakozni vagy visítani. Persze most izgulunk, meg figyeljük a csípés helyeit, még annak ellenére is, hogy alkalmaztunk homeós megelőző kúrát.

Hátha másnak is hasznos lehet, leírom ide a kúra menetét, a szereket.

Az egyik Zeckenbissfiber Nosode C/D 30 (agyvelő- és agyhártyagyulladás), a másik Borrelia Nosode C/D 30 (Lyme-kór). Megelőzésként havonta egyszer (nem egyszerre) mindkettőből 5 golyócskát (kisgyerekeknek 3-at) kell elszopogatni (szokásos homeopátiás "törvényeket" alkalmazva: pl. enni/inni előtte és utána negyed, de inkább fél órán keresztül nem ajánlott, erős illatanyagú szerek, mentolos fogkrém kerülendő stb.)

Ha megtörtént a csípés, akkor 3 napon keresztül mindkét szerből napi 3 ill. 5 golyócskát kell bevenni.

Ha valaki tudja, hogy olyan helyre megy, ami erősen fertőzött terület, akkor egy héten keresztül napi 3/5 golyó az ajánlott adag.

Én itt vettem a bogyókat, ők Mo-ra is szállítanak, bár gondolom némely patikában is lehet kapni, esetleg rendelni.

Változások

A waldorf iskolák osztálytanítói rendszere, az, hogy egy tanító 8 éven keresztül kísér egy osztályközösséget, nagyon tetszik nekem. Még a lehetséges veszélyekkel és problémákkal együtt is. Nem tudom, az iskolákban milyen arányban valósul meg az alapelv, tehát az, hogy a gimnáziumig ugyanaz az osztálytanító személye... Sajnos Ákosék osztálya nem tartozik ezen szerencsések közé, mert szeretett tanítójuk a harmadik év végén nyugdíjba fog vonulni. Ezt tudjuk már régóta, belenyugodtunk, nem is emiatt vagyunk most éppen letörve.

Hanem Enikőéknél állt minden a feje tetejére, holott abban a tudatban voltunk, hogy a mostani óvónőpáros (7 éve dolgoznak együtt) az iskoláig biztosan "viszi" a csoportot. Tavaly ráadásul potosan azért vállaltuk be a csoportváltást, mert akkor nagy eséllyel három éven keresztül már nem történik nagyobb változás Enikő ovis életében. Most meg össze-vissza variálják a csoportokat. A 2-4 évesek csoportjából megy el az egyik óvónő, és ahelyett, hogy oda egyszerűen vennének fel valakit, elkezdtek sakkozni a meglévő óvónőkkel (persze azt nem tudom, mi van a háttérben, én egyszerűen megoldanám a problémát...). Enikő kedvenc óvónénije menne át a kiscsoportba, helyére jönne új. A másikójukat beiskolázták (waldorfbölcsis gondozónéni lesz!!! :-o), tehát őt is sokszor helyettesítenék... Ez Enikőék csoportjának, Enikő "változást nem tűrő" képességének meg főként, nem fog jót tenni. A szülői kör zúgolódik is rendesen, sokan már ott tartanak, hogy az éppencsak 6 vagy a közeljövőben 6 évet betöltő csemetéiket viszik szeptembertől suliba, mert ha maradnak még egy évet, akkor náluk aztán garantált az évenkénti sok-sok változás...

Hogy mi lesz a vége, még nem lehet tudni... Jövő csütörtökön szülői est, akkor már biztos több minden megvilágosodik. Ha lesz beleszólásunk, akkor úgyis mindenki elmondja a véleményét, aggályait, ha pedig kész tények elé állítanak bennünket, akkor nincs más dolgunk, mint bízni abban, hogy a gyerekek könnyen veszik ezt az akadályt is, és továbbra is olyan szívesen és boldogan járnak óvodába, mint eddig.

Ezen utolsó mondathoz kapcsolódik Enikő legújabb reggeli "szertartása": Hat és fél hét között (6.50-kor kelünk) ébreszt minden nap ezen szavakkal: "Anya, oviba akarok menni!! MOST!!" :-)

Áginál inspirálódtam, majd megvettem ezt a nagyszerű könyvet és elkezdtem Enikőnek a babaházba egy babacsaládot készíteni a meglévő elég bénácska és viharvert (bolhapiacos) nagycsalád helyett. Egyelőre ez a szöszi kislány készült el, még szüksége van szülőkre és testvérekre, utóbbiakból Enikő szerint legalább kettőre... ;-)

János-napi ünnep (Johannistag)

"Der Sonne Licht durchflutet
Des Raumes Weiten,
Der Vögel Singen durchhallet
Der Luft Gefilde,
Der Pflanzen Segen entkeimet
Dem Erdenwesen,
Und Menschenseelen erheben
In Dankgefühlen,
Sich zu den Geistern der Welt."
R. Steiner

Az ünnepek – Székely János erdélyi drámaíró szavaival élve – a természet és az emberélet nagy fordulatait jelképezik.
Ami a természetet illeti: itt Európában, az éghajlatunkon négy, nagyjából azonos időtartamú évszak követi egymást. A Waldorf-pedagógiában, akárcsak az összes néphagyományban, mind a négy évszakhoz – napfordulóhoz – kapcsolódik egy-egy ünnep. Ősszel Szent Mihály napja, télen a Karácsony, tavasszal a Húsvét, nyár elején pedig Szent János napjának megünneplése jelzi az év egy-egy újabb szakaszának kezdetét. Az évkörben a János-nap épp szemben van a Karácsonnyal (Az evangéliumok szerint János éppen félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-re). Karácsony ünnepét bent, a szobában lehet megünnepelni; ennek tükörképe a János-nap, amit teljes egészében kint, a szabadban ünneplünk. Az év legsötétebb napja a lélekben felgyúló fényesség ideje, ezzel átellenben a legélesebb külső fény ideje a lélekben pislákoló halvány gyengédség ideje. Így utalnak egymásra, a legmélyebb sötét és a legkápráztatóbb fény, az év egységes körének két szemközti pontja. A nap átfordulását a nyári napéjegyenlőségen a tűzugrás teszi átélhetővé. Nagy tüzet rakunk, általában alkonyatkor, és amikor kezdenek kihunyni a lángok, akkor a gyerekek, szülők, óvónők, tanárok sorban átugranak felette mintegy bátorságpróbaként, elűzve vele a "gonoszt", a rosszat, a betegségeket.

Az óvodában nálunk a tűzugrást a botokra kötött színes szalagok elégetése helyettesítette...
"Heut' lodert das Feuer, der Rauch steigt empor,
da brechen im Feuer die Geister hervor!"

"Stockbrot" sütés és ribizlievés (Johannisbeer németül), vidámság és éneklés a tűz körül... "Lasst uns singen, fröhlich singen, St. Johann, St. Johann…"

Az elmúlt hetekben, otthon Mo-on meg voltam róla győződve, hogy mind az eper-, mind a bodzaszezon a múlté lesz mire visszajövünk. Nem így történt, hisz nem kalkuláltam bele a kissé csapadékosabb, hűvösebb "előalpoki" klímát, melynek köszönhetően idén duplán élvezkedünk :-). Járunk az eperföldre, szedtünk egy csomó bodzát jó messze a civilizációtól, és készítettünk bodzaszörpöt. Ez utóbbit már évek óta hanyagolom, mert rajtam kívül eddig senki sem szerette a családban. Aztán történt az, hogy Ákos osztálytanítójának a szünetben az az ötlete támadt, hogy az első tanítási napot nem tanulással, hanem erdei sétával egybekötött bodzaszürettel kezdik. Persze a virágokból tartósítószer nélküli szirupot készítettek a gyerekek lelkes közreműködésével. Két nap után egy liternyi szörp boldog tulajdonosaivá váltak mindnyájan, és az is nagy kedvvel kezdte el inni a bodzaitalt, aki addig megkóstolni sem volt hajlandó... ;-) Miután Ákostól Enikő is látta, hogy mennyire ízlik neki, mint mindenben, ebben is utánozni kezdte. Laci is lelkesebbnek tűnt, mint régebben, így kedvet kaptam a készítéshez. Sikerült is annyira nagy adagot előállítanom, hogy teli a hűtő üvegekkel, és ha nem ajándékozzuk el legalább felét, 3-4 hét után landolhatnak ilyen-olyan lefolyókban...

Részemről pánik is jutott az elmúlt hétre.

Tudom, hogy nem szabad az internet híreit olvasni, mert vagy felhúzzák az embert, vagy bogarat ültetnek a fülébe, vagy szomorúságot, emberiségből kiábrándultságot okoznak... De miután nincs tv-énk, és Kossuth-rádiót is ritkábban hallgatok mostanság, nem bírom ki, hogy ne nézzek bele a világ híreibe. Ott aztán folyton van valami a mexikói influenzáról (is), bennem pedig folyton ott motoszkál, hogy bármikor elérhet bennünket. És mivel ráadásként parázós is vagyok, egyszerűen nem tudom elhessegetni a sötét gondolatokat. Aztán amikor elsőszülöttem influenza tüneteit produkálja, persze, hogy rögtön felállítom a diagnózist...

A dolog kimenetel az, hogy az orvos, akihez persze rögtön rohantunk, megnyugtatott bennünket, hogy egyszerű vírusos megbetegedés. Kaptunk homeós cseppeket, és mára már nyoma sincs se láznak, sem izomfájdalomnak, se fejfájásnak, se tüsszögésnek.

Olvasókönyv

Ákosék a szünet után olvasás epochával folytatják a főoktatást. Ehhez kaptak egy olvasókönyvet, a címe: Der rote Gockel (Gabriele Böttcher). Kimondottan waldorfos kisiskolásoknak készült, az első "lépések" megtételéhez. Mielőtt leírnám a gondolataimat, íme ezt mondja a waldorf pedagógia tankönyv témában:

A waldorf iskolákban a diákok maguk készítik el a tankönyveiket, az úgynevezett epocha füzetet. A gyerekek meghallgatják az élőszóval átadott tananyagot, amit lejegyzetelnek, már-már művészien ábrázolnak, közösen megfogalmaznak, esetleg eljátszanak (minél több érzékszerven keresztül érkezik hozzájuk az információ, annál többre emlékeznek). Úgy kell figyelniük és a füzetüket olyan részletességgel elkészíteniük, hogy az alkalmas legyen a tanulásra, mintha tankönyv lenne. Ezt a füzetet saját maguk írják és illusztrálják, a saját ízlésükre formálják - könnyen belátható, hogy ez sokkal érdekesebb, izgalmasabb folyamat és feladat, mint egy fekete-fehér írott szöveg bemagolása. Ez nem csak a gyerekeknek, de a tanárnak is kihívás, hiszen napról napra kell összeállítani és átadnia a kívánt ismeretanyagot. Előnye még, hogy minden pillanatban rugalmasan változtatható az adott osztályközösség képességeihez, az egyéni érdeklődéshez és igényekhez is.

Én mindig azt gondoltam, és abban reménykedtem, hogy a füzetek mellett majd lesz szép, a szülői közösség által összeállított, saját készítésű rajzokkal díszített olvasókönyve az osztálynak, mint ahogy már sokaktól hallottam a waldorfos szokásokról (főként Mo-on). Abba még igazán bele sem gondoltam, hogy már rég készülnie kellene... Az előző olvasás epocha során volt három-négy könyv az osztálytanító könyvtárából (pl. ez), amiket rövid időre haza lehetett vinni, nézegetni, olvasgatni, majd amikor visszavitte valaki, felolvashatott belőle a többieknek. Meg persze olvastak a tábláról, füzetből. Most itt az olvasókönyv, aminek borzasztóan örülnek a gyerekek. Igazából, ha csalódott is vagyok (a meg nem valósult közös, saját készítésű miatt), meg kell állapítanom, hogy nagyon szép könyv, tele igényes szövegekkel, rajzokkal, és a kivitele is szemet gyönyörködtető (fotók sajnos nem adják ezt élethűen vissza). Ha már bolti/gyári (nem tudom, hogy nevezzem), akkor a lehető legjobb választás volt :-)...

Képes beszámoló

Jó volt otthon lenni. Kicsit mozgalmas, de nagyon feltöltő. Eddig a pünkösdi szünetet mindig itt töltöttük Németországban, és húsvétkor utaztunk haza, de több szempontból is jobbnak bizonyult ez a mostani verzió. Márcsak a szünet hosszúsága és az időjárás milyensége miatt is. A két és fél hét szinte egészét a szabadban töltötték a gyerekek, és nagyon élvezték/tük a rengeteg most érő gyümölcsöt, zöldséget, amik a nagyszülők kertjében teremnek... Meg a háziállatokat. És a napsütést, pancsolást, sarazást, fáramászást, unokatesókat, kirándulásokat...

Felsőörsi mamáéknál a kertben jókat hintáztak. Enikő a fára erősített kötelet is megmászta teljesen a felső végéig, majd a papától kikuncsorogták Ákossal, hogy egy tányér alakú ülőke kerüljön a kötélre, ugyanúgy mint az oviban.

Pancsolni megteszi egy vödör is, de Ákos a kerti csapra szerelt gumitömlőből, a tizenegynéhányfokos vízzel is zuhanyzott...
Adrienn húgom Pamut nevű nyuszija is nagy kedvenc volt, egy tálból répáztak ;-).


Tavaly még félt Enikő Roditól (gondolom az akkor még nagyobb méretkülönbség miatt), de most jól összebarátkoztak.
Jártunk a veszprémi állatkertben is. Itt az abszolút kedvencek a prérikutyák voltak, kijöttek hozzánk a biztonságot nyújtó lyukaik közeléből, és elfogadták a kezünkből kínált fűszálakat, sőt a gyerekek ölébe is belemásztak a finom falatok érdekében :-). Enikő a hosszú séta alatt igencsak elfáradt, ki is használta a csábítóan hívogató, elnyúlásra késztető állatkerti padokat :-) ;-).





Ákos már nagyon készült, hogy a papával egy jót horgásszanak ennél a szép tónál.


Enikő is pecázott természetesen :-).


Rájött, hogy nagyobb zsákmány ígérkezik a nádasban és a fűcsomók között.
Íme a kifogott "halak".
Ezek pedig Ákos szerzeményei, 11 halacska és egy rák. A horgászkaland végén, a pár órás vödörrabság után újra örülhettek a szabadságuknak...