2011. jan. 10.

Köszi Kat a kedves kérdést, válaszolok rá így, egy bejegyzésen keresztül :-)...

Jól vagyunk, nagyszerűen telt a magyarországi két hét, és még az oda-vissza autóútunk is meglepően simán zajlott. Az elmúlt évek tapasztalataiból nem okolván ismét az autós utazást választottuk, és ezúttal ez nem is bizonyult rossz döntésnek. Az időjárás iszonyúan kegyes volt hozzánk, és még a gyér forgalommal is szerencsénk volt, lévén, hogy odafelé és visszafelé is munkaszüneti napon utaztunk. Otthon nyugalmasan teltek a napok, főként családi, rokoni körben. Sokat babáztunk a csudaédes Gergővel, Enikő és Ákos is odáig vannak legkisebb unokatesójukért :-). Mozit, és némi sportolást leszámítva nagyon más programot nem is szerveztünk, inkább a pihenésé, a feltöltődésé volt a főszerep, na meg persze Lacinak az éteren keresztül érkezett egykis munka is ;-).
Mától pedig ismét beindultak a hétköznapok, ovival, sulival, munkával... Enikő boldogan ment ma reggel, ő már nagyon várta az óvodai napokat. Ákos most annyira nem volt lelkes, de délben már élményekkel telve jött haza és csak mesélt... A végleges ülésrendjük még nem alakult ki az osztályban, az osztálytanító folyamatosan változtat, és szigorúan tartja az egy fiú-egy lány rendet. Persze a gyerekek körében nagy a zúgolódás, de Ákos ma éppen pont elégedett, mert olyan padtársnőt kapott, akit kedvel ;-).

Ami az utóbbi időben hatalmasat változott, az a testvéri viszony Ákos és Enikő közt. Akkora egyetértésben bírnak együtt játszani, hogy csak tátjuk a szánkat... Legyen szó társasozásról, kártyatrükkökről, vagy szerepjátékokról, bármiről. Olyan jó ilyenkor nézni és hallgatni őket :-)!!! Pl. a minap egy kávézóban volt mellettünk üres asztal, oda áttelepedtek, és pincérest játszottak. Teljes komolysággal, váltott szerepekkel, édesen :-). Karácsonyra kaptak egy olyan társasjátékot, ahol nem egymás ellen, hanem egymással karöltve a varázsló ellen játszanak (kitalálva, hogy ki a tolvaj a kastélyban), ezzel már napok óta, szinte nonstop együtt társasoznak. Szóval idilli időszak ez... ;-) Jó lesz majd rá visszaemlékezni, mikor hajbakapós napok érkeznek! :-D

11 megjegyzés:

Kat írta...

Köszönöm a híreket! Örülök, hogy ilyen jól telt a szünet.
Ó, nem is tudod mennyire irigyellek ezért az idillért! Az enyémek régen annyira jó tesók voltak, de mostanában már jó ideje mindig csak veszekednek, mindenki mindenkivel. Szörnyű. Annyira utálatosak tudnak lenni egymással, hogy néha teljesen kiborulok.
Remélem elmúlik...

idrah írta...

Hát ez az... az idill is és a zűrös időszak is múlandó ;-)

tilia írta...

Hú, melyik ez a varázslós társasjáték?
:-)
(Tényleg érdekel, mostanában kezdenek nálunk is a fiatalok rákapni a társasozásra, és még nincs túl nagy készlet...)

idrah írta...

Tilia,

Ez a játék az: http://www.ravensburger.com/schweiz/produkte/spiele/kinderspiele/wer_war_s_21854/index.html
N
Ez németül beszél. Magyarországon kapható egy másik változata, a sárkányos (Wo war's?), azt hiszem, ez is olyan, hogy a játékosok nem egymás ellen játszanak.

Anita írta...

Sziasztok!
Örülünk, hogy épségben visszaérkeztetek!!!
A gyerekek már biztosan várták a kis pajtásokkal a találkozást.
Feri pár napra bent van a kórházban a gégészeten, megpróbálják egy kicsit feljavítani, ha sikerül.
Titinek 5-ös lett a német záróvizsgája. Még fizikából kell majd neki február közepén különbözetit tenni, aztán reméljük, helyére kerülnek a dolgok...
Puszilunk mindenkit! Vigyázzatok magatokra és a gyerkőcökre! Anita

idrah írta...

Szia Anita! :-)

Köszi a híreket! Szorítunk Titinek (bár biztos vagyok benne, hogy szuperül fog sikerülni a fizika is), és szorítunk Ferinek is, hogy jobban érezze magát!!!!!
Puszi mindnyájatoknak! :-)

nyagi írta...

Orsi,
ha még olvasod, akkor főleg neked szól:)
nálunk ezek a korosztályos kedvencek, mindegyik együttmködős, kooperációs játék:
Haba: Gyümölcsöskert (kettő is van, egy kicsiknek (Obstgartchen), meg egy a kicsit nagyobbaknak (Obstgarten).
A mostani (karácsonyi) nagy kedvenc pedig
Djeco: hop! hop! hop!

idrah írta...

A Djeco-t nem ismerem, a Gyümölcsöskert (nagyobbik) nálunk is nagy kedvenc, arról nem is beszélve, hogy mennyire szemet gyönyörködtető a kivitelezése. Legalábbis én legszívesebben elkezdeném falatozni a fagyülölcsöket :-)...

idrah írta...

Ez is jókis játék, és most látom, hogy szintén az Ági által ajánlott Djeco cég játéka:
http://www.operenciaskonyv.hu/cms/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage_images.tpl&product_id=233&category_id=33&option=com_virtuemart&Itemid=128

nyagi írta...

Kriszta,
ezek a djeco játékok mind gyönyörűek, Panna szülinapjára megint ilyen játékot fogok keresni, de szerintem még választani is nehéz;)

idrah írta...

Ági,

igen most jobban megnéztem őket a neten... :-) Nagyon tetszik a grafikájuk is!