Véget ért ma az iskola, óvoda. Enikőéknél kis ünnepségre hívták a szülőket, ahol is jelmezbe öltözve, az óvónénikkel közösen előadták Mária, József és a kis Jézus történetét. Már advent kezdetekor a mindennapok részévé vált az, hogy beöltöznek az éppen aznapi szerepükbe, az óvónő meséje közben részesei a történetnek. Enikőnek voltak kedvenc szerepei, mint például angyal vagy kisbárány. :-) Főként ez utóbbi, mert bariként lehetett négykézláb mászni és közben kicsit bégetni is... Az "előadáson" ökröcske szerep jutott, a kis ded bölcsője mellett ücsörgött Enci és leheletével melengette őt :-). Zárásként ünnepi terített asztal mellett a gyerekek által készített aprósütiket ettük, puncsot ittunk és szép német adventi énekeket énekeltünk közösen.

Ákosék a tanárok és szülők által előadott színdarabot (Christgeburtsspiel) nézték meg, az osztály nagy örömére tanítójuk alakította Józsefet. Ákos tegnap csodaszép ajándékokat készített néhány kedves tanárának, ezeket ma adta át:


Egyébként egész flottul megy a karácsonyi készülődés. Lévén, hogy 24-én hajnalban utazunk haza Mo-ra és a saját kis ünnepünket is szeretnénk megtartani négyesben, egy nappal előbb készen kell állni mindennek kívül és belül...

Odilienspiel - Szent Ottília története

Ákosék ma adták elő az iskolában a több hete gyakorolt kis színdarabot, amiben Szent Ottília legendáját jelenítették meg, prózával, énekkel, csodaszép furulyaszóval. Igazán szívet melengető volt az előadás :-), én meg is hatódtam a sok kis ember első jelentősebb színpadi szereplésétől, ahogy beleéléssel, lelkesen, fegyelmezetten, és nagyon bájosan játszottak...

A legenda:

Szent Ottília vakon született 660 táján. Apja - Elzász hercege - megtagadta gyermekét, anyja azonban szeretettel gondozta a vak kislányt, majd egy zárdába adta. Amikor ott egy püspök megkeresztelte, Ottília látni kezdett. Miután fölcseperedett, a bátyja Hugo (Ákos ezt a szerepet játszotta) visszavitte az apja udvarába, de emiatti haragjában a herceg a fiát megölte, Ottíliának pedig megparancsolta, hogy menjen férjhez. Ezt a lány megtagadta (a szűz magát már Krisztus menyasszonyának tekintette), s mivel hitéért amúgy is üldözték, menedéket keresett egy sziklaodúban. Amikor apja és vőlegénye a nyomába eredtek, az üldözött egy sajkában átkelt a Rajnán, de a túlpart hegyei közt egy sziklafal az útját állta, ahol üldözői már-már beérték. Ekkor a leány imájára a sziklafal meghasadt, és miután belépett a nyíláson, a két férfiú szeme láttára összezárult, a résből pedig forrásvíz fakadt. A bősz atya e csoda láttán ismét magába szállt, és fogadást tett, hogy ha leányát visszakapja, a helyszínen kápolnát emeltet, várkastélyát pedig kolostorrá alakíttatja és Ottíliának adja. Megtérése láttán megismétlődött a csoda, a hegy visszaadta a leányt. Az apa betartotta a szavát, Hohenburg várából kolostort építtetett Odilienberg néven, s leánya lett első fejedelemasszonya. (Szent Ottília a vakok, szembetegek védőszentje. Az odilienbergi szent kút ma is megvan; sokan zarándokolnak el oda szembetegségükre gyógyírt remélve.)

A kolostor színpadi kép még a készülés fázisában, Apával, a megmentővel ;-)...

Enikő német monológja "Hundi"-hoz, a kutyához

Elnézést mindenkitől a hirtelen bezárkózástól, csúnya volt ez így ilyen hirtelen, és szó nélkül... Történtek dolgok, amik elbizonytalanítottak a blog sorsát illetően, így erősen gondolkodom, hogy folytassam-e. Ez így nagyon titokzatosan hangzik, de egyenlőre nem szeretnék róla beszélni. Teljesen nyilvánosan semmiképp...

Pár napon belül döntök, az biztos...

Ja, és köszönöm a kedves érdeklődéseket, jól esett nagyon!!!!! :-)

S.O.S

Teljesen tanácstalanná váltam... Készülne Ákosék előadásához a színpadi háttér, de csak toporgok egy helyben, semmit nem bírok eldönteni :-(. Ha már van ez a blog, akkor kihasználom, és várok konstruktív ötleteket, bíztató szavakat a kedves olvasóktól :-)!!!

A lényeg, hogy egy kolostornak kell felkerülnie egy 150x250-es fehér pamutlepedőre (mázlista másik szülőtárs várat rajzol, az valamivel egyértelműbb). Az egy dolog, hogy még arról sincs elképzelésem, hogy nézzen ki a kolostor, de azt sem tudom mit használjak a felvitelhez... Akrilfesték, textilfesték? Vagy a méhviaszkréta vajon működőképes lehet? Az mindenképp fontos, hogy jól látható legyen a rajz, ilyen szempontból előnyösebb lenne a festék, a viaszkrétával viszont könnyebb bánni és lágyabb, kevésbé kontúrosabb lehet az egész... Ekkora felületre biztosan sok festék/kréta fogy, de a mennyiségeket illetően is kérdőjelek vannak bennem.

Ha valaha elkészül a kolostor és a vár, akkor összevarrva a kettő két botra lesz felerősítve. A háttér kezelői fel tudják csavarni az anyagot ezekre, és az éppen adott helyszíntől függően hol a vár, hol a kolostor lesz látható.

Decembertájt annyira sok ünneplésben van részünk, hogy nem is csodálkozom rajta, hogy némelyik háttérbe szorul, és majdnem elfelejtődik... Hja, ez persze a szita agyam mellet nem is olyan csoda ;-). Pedig már barkácsoltam magamnak egy asztali naptárszerűséget is, amibe mindent gondosan feljegyzetelek, de az nem tűnt fel az utóbbi egy hétben, hogy közeleg december hatodika. Érdekes módon még a gyerekek sem készülődtek olyan lázasan, és a boltban sem ütköztem hatalmas mikulásdekorációkba. Biztos az adventi készülődés és a szülinap terelte el a figyelmet...

Mindenesetre, mikor 5-én, pénteken reggel kísértem Encit az oviba, kezemben a két almával, amit a szokásos müzlinapon szoktunk magunkkal vinni, az egyik nagyobb, már tapasztaltabb kisfiú figyelmeztetett, hogy ma Szent Miklós hoz almát az óvodába. Na, ekkor leesett, hogy mit ünneplünk ma. Enikő és Ákos nagyon boldogok voltak, én meg amiatt örülök nagyon, hogy még Ákosnál is ennyire megvan a varázsa annak, hogy jön Szent Miklós, és apróságokat dugdos éjszaka a kipucolt csizmába :-). És annak is hogy örültek a gyerekek, amikor reggel azt tapasztalták, hogy a rajzaikat, amit kimondottan neki készítettek, magukkal vitte Szent Miklós... Enikő olyan gyönyörű pillangósat rajzolt, hogy majdnem lebeszéltem róla, hogy elajándékozza ;-D.

A szülinapi buli is nagyon jól sikerült. Az óvodában kapott a kis ünnepelt koronát, palástot, neki énekeltek, az óvónénik saját készítésű kuglófot szeleteltek, az asztal közepére került egy kis cserepesvirág és mellé egy mécses, ami szintén azt mutatta, hogy jeles napot ünnepelnek ma. A gyerekek összefűzött rajzai, egy szép kép idézettel, egy minikuglóf és a korona voltak az ajándékok. Utóbbit Enikő lelkesen viseli azóta is, meg palástot is kell rá kötöznöm a selyemkendőkből :-).

Itthon este ünnepeltünk tortával, finom vacsival, meg a telitalálatnak bizonyult ajándék babaházzal. Még Ákos, a maga nyolc és fél évével is kiválóan eljátszik vele, naponta többször átrendezi a szobákat, és tegnap párnát is varrt, hogy jusson minden babának valami a feje alá :-).

Lázasan készülődünk az iskolai hónapünnepélyre is, amin Ákosék Szent Odília történetét fogják előadni. Ákos konkrétan Hugo lesz, Odília testvére. Elég sok szövege van, ráadásul kiderült, hogy még a kórusszöveg is megtanulandó, mivel azt mindenki együtt mondja, és illene nem csak tátogni ;-). Az Odíliadalt furulyázni fogják, ezt is gyakorolni kell itthon. Mivel nem egy muzikális család vagyunk (sajnos), mindenféle ősrégi ének-zenei ismeretet előszedve, a kottából igen lassan megtanulva (és gyakorolgatva) a furulyázást, most már tudunk(ok) valamelyest segíteni Ákosnak. A színpadi dekoráció elkészítését ketten bevállaltuk egy másik anyukával, ez a projekt a jövő héten indul... Unatkozni mindenesetre nem fogunk, főként hogy még a karácsonyi ajándékok barkácsolása is folyamatban van, és még sok a tennivaló velük...

Isten éltessen drága Enikőnk! :-)

Az adventi kalendáriumunk

... icipicit késve, de elkészült. Naponta kerül rá két csillag (egy Ákos, egy Enikő által), a kis ded pedig létrafokonként közeledik a bölcsője felé :-).

Az évszakasztal is átalakult. A várakozás hangulatát fokozandó csak az üres jászol és egy kicsi mikulásvirág van rajta. Hosszú útjára indult a szobán át Mária és József, hogy Szentestére megérkezzenek ők is.

Úgy tűnik, mi is megfertőződtünk... a német karácsonyi aprósütiket, a "Plätzchen"-eket ugyanis errefelé a családok a karácsonyt megelőző kb. öt hétben készítik (sokat és sokfélét). Én eddig nem lelkesedtem, hogy már az adventi időszakot megelőzően is elkezdjük az ünnepekre készülődést, de a gyerekek az óvodában/iskolában a társaktól folyamatosan hallgatták az élménybeszámolókat a közös családi sütikészítésről, és kérték, nálunk is ilyen édességek kerüljenek az első gyertya meggyújtásakor az asztalra. Így pénteken előkerültek a finom illatú karácsonyi fűszerek, a formák a tészta kiszúrásához, és a díszítéshez mandula, dió, mogyoró, napraforgó. Nagyon kellemes, kedélyes estét töltöttünk ezzel az elfoglaltsággal, a gyerekek is olyannyira belelkesedtek, hogy az elkövetkezendő napokban biztos vagyok benne, hogy naponta akarnak majd sütit készíteni. Azt hiszem a következő a mézeskalács lesz, de szeretnénk kipróbálni egy "Zimtsterne" (fahéjas csillagok) receptet, mert nagyon ízlik nekünk.

Készítettünk adventi koszorút is, szép egyszerű hagyományosat, piros gyertyákkal, piros és fehér bogyókkal díszítve. Mint megtudtuk egy rádióműsorból, az első adventi koszorút egy hamburgi evangélikus lelkész Johann Heinrich Wichern készítette 1860-ban az általa alapított árvaházi gyerekek számára. A kör alakú abroncsos "csillárt" fenyőágakkal és 24 gyertyával díszítette fel. Minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak meg a koszorún, hogy a növekvő fénnyel érzékeltessék a Megváltó születésének közelségét. Az első négygyertyás koszorú 1925-ben jelent meg egy kölni katolikus templomban, majd tíz évvel később már a családok szobáit is ékesítették az egyházak által megszentelt változatok.

Ma résztvettünk az óvodai és iskolai adventi kerten (Adventsgärtlein). Leírhatatlanul gyönyörű a közös éneklés, majd az, ahogy a halk hárfazene mellett egyre több fény gyúl ki a sötét teremben. A gyerekek fenyőágakkal, ásványokkal kirakott spirális úton mennek egyenként a spirál közepén világító nagy gyertya felé, ott meggyújtják a magukkal hozott, almába szúrt kisebb gyertyát, majd a kifelé vezető útjukon a megfelelő helyen lerakják egy földre helyezett aranycsillagra. Ezáltal évről évre megélhetik az emberi aktivitás lényegét: ha az ember befelé megy, (azaz nagy figyelemmel tanul, dolgozik, elmélkedik), bent fényt talál; ez a fény közös, mindenki számára megtalálható; a megtalált közös lángnál meggyújthatja a saját fényét, és azt kihozhatja a többieknek, azaz: nem rejti el magának, hanem odaadja a közösségnek, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen azon a helyen, ahol éppen vagyunk. :-)

Adventi bazár

Bár még van egy hét az adventi időszak kezdetéig, a tegnapi iskolai bazár igazán olyan hangulatban telt, mintha már itt lenne. Odakint hatalmas pelyhekben hullt a hó, bent a csodaszép fények, csendes zeneszó, a karácsonyi hangulatot árasztó standok, a feldíszített termek, folyosók... Nagy volt az érdeklődés, de a tömeg jól eloszlott, nem kellett senkinek tülekednie. Viszont az áruk nagyon gyorsan fogytak, az óvoda standjánál háromkor már megdöbbenve tapasztaltuk (11-kor kezdődött), hogy szinte csak a dekoráció maradt. Estére kicsit lehangoló látványt nyújtott a kifosztottság, de hát ennek csak örülhetünk, hisz az iskola is, és az óvoda is szép bevételhez jutott...

A mi osztályunk egy ún. Kinderkaufladen-t (gyerekek boltját) csinált. Egyik anyuka varrt egy hatszögletű sátrat hozzá vezető kis alagúttal. Az osztályterem bejáratától ezen az alagúton át a gyerekek eljutottak a sátorba, ahol kis polcokon álltak a portékák. Részünkről a dióhéj babák és hajók, de voltak még pl. kicsi, házilag főzött szappanok, pici selyemzacskók pár szem ásvánnyal vagy üveggolyóval, színes hímzőfonallal golyóstollbetétre kötözött lúdtollak, méhviasz gyertyák, dióhéj tűpárnácskák, kis jegyzetfüzetek csodaszép aquarell borítóval... Az ifjú vásárlók kettesével mentek be, természetesen felnőtt befolyása nélkül választhatták ki a megvásárolni kívánt árukat, és odakint a pénztárnál fizettek a kis kincseikért. Láthatólag nagyon élvezték, bár az odabent eltöltött időből arra következtettünk, hogy nem könnyű eldönteni, mit is válasszon az ember :-)... A standunk, ahol a kerti zászlókat árultuk, nem volt sikeres. Az anyaghasználattal már korábban is kritikus voltam, de úgy látszik, a vásárlók is hasonlóképp gondolkodtak...

Kezdéstől a zárásig ott voltunk, de úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Ettünk nagyon finom gulyást és töklevest, sütiztünk is kellemes zongoraszó mellett, meghallgattuk a tanár-szülő kórus előadását, és beszélgettünk kedves ismerősökkel. Ákos és Enikő úsztatott gyertyát vízen, ettek mézeskalács cserepet a boszorkány házáról, természetesen bevásároltak a gyerekek boltjában, játszóházaztak és tomboláztak is. Megismerkedtünk egy kedves magyar hölggyel is. Éppen az évszaktündéreket árusító asztal előtt álltunk, amikor is ő, mint eladó, megszólított minket, természetesen magyarul. Már több éve jár a ravensburgi Waldorf iskola bazárjára (meg még máshová is Németországban). Kolozsvárott él, a lányai ott végeztek szintén waldorfban. A virágtündéreket szorgos magyar kezek varrogatják, és sok-sok évszakasztalra jutnak el Európa-szerte. :-)

Amin jót mosolyogtunk: Egyik épületből a másikba éppen a legnagyobb hóesés közepette futottunk át. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, és alighogy kiléptünk az ajtón, Enikő iszonyú kétségbeesett sírásban tört ki. Fogta az arcát, először még azt hittem, valamiképp megsérült, vagy valaki véletlenül megütötte. De nem ez történt, hanem egyszerűen az arcába hullott hópelyhektől pánikolt be... Látszik, hogy régen volt már részünk igazi havazásban. Sőt az is lehet, hogy Enikő, a maga kis 4 évévvel még nem is tapasztalt ilyesmit, vagy nem emlékezett rá, ezért ijedt meg ennyire... :-)

Érzelmileg, és egyébként is teljes a káosz mostanság az életünkben... Sokat tanulunk, erősödünk nagyszerű emberek hatalmas bánata vagy öröme által, és ez jó.

Rengeteget alkotunk, ami megint csak nagyon feltöltő tud lenni. Elérkezett az adventi bazár napja, ma estére minden a helyére került, ünnepi díszbe öltözött az iskola. Fájó szívvel, de sikerült az alkotott, nagy odaadással készült manóktól, babáktól búcsút venni, és útjukra engedni őket, hogy holnap szerető kis gazdákra találhassanak :-). Szerintem nagyon szép lett minden, de hát elfogulatlanság nélkül nem tudok nyilatkozni... ;-)

Az osztályban, Ákoséknál krízis van kialakulóban. A mi családunkban már-már rajongásig imádott osztálytanító elkövetett valamit, ami igaz, hiba volt, de hát emberek vagyunk... Viszont néhány szülőben (akiknek már eddig is szálka volt a szemükben ez a nagyszerű tanár) a konkrét eset hatalmas felháborodást váltott ki, nekiestek ezer körömmel, támadják, furkálják, szerintem nagyon nem intelligens módon kezelik a helyzetet (előfordult, hogy a folyosón szembejőve nem köszöntek neki, levegőnek nézvén - na ez már a bunkóság kategóriába tartozik...). Egyszóval kettészakadt az osztály, gyerekek nem, csak mi szülők. A mi "oldalunk" (hú, ez így elég csúnyán hangzik) annyira megbízik Herr K. szakmai tudásában, annyira elégedett a munkájával, a hozzáállásával, hogy melléálltunk. Látjuk, mennyire imádják őt a gyerekek, és elsősorban az ő szempontjukból fontos, hogy ne olyan véget érjen a történet, hogy az agresszíven, nagy hanggal fellépők eltávollítsák a tanítót az osztályból... :-Harcolunk, ha kell, de mindenekelőtt békés, és okos taktikával védelmezünk.

Aztán ha már a konfliktusoknál tartok, akkor megemlítem, hogy a házmester nénivel is volt némi nézeteltérésünk. Kicsit elegünk lett abból, hogy megköveteli, hogy mi létezzünk a házért, és ne fordítva. Nem vagyunk hajlandóak 10 centivel a föld fölött lebegve felmenni a másodikra, nem akarjuk a bicikliket a hátunkon cipelve betenni a tárolóba, és a virágainkkal sem szándékszunk megbeszélni, hogy a folyosón ne hullassanak el évi három levelet. Mert kifogásolta, hogy sárdarabok vannak a lépcsőházban, a biciklitárolóban, utóbbi ajtaján nagyítóval látható egy darab keréknyom (hozzáért a gumi). És hogy mindent neki kell takarítania... Csak éppen azt felejti el, hogy a munkájáért elég keményen megfizetjük, és soha nem rójuk fel neki, ha éppen a férjével ordít, meg cigaretta füsttel fújja teli a pincét. Tudom, tudom... a társasházban ezeket a dolgokat el kell viselni, ezzel jár. Rajtunk nem múlik, mi eddig is rendes közösségi tagként éltünk, csak bosszantó, hogy még így is mi vagyunk fekete bárányokká minősítve.

Hogy valami pozitív kerüljön a végére, felteszek az alkotásaink közül párat :-) (kisebb marokbabákról/manókról sajnos nem készült kép, a kerti zászló meg olyan hosszú, hogy fotózhatatlan lakáson belül, egyébként valami ilyesmi)

Késő őszi, erdei séta

Fertőzés

Amikor Ákos még otthon járt óvodába (állami, nagyon szuper óvónénikkel), borzasztóan haragudtam, hogy a gyerekek rendszeresen vitték magukkal saját játékaikat. Nem egyszerűen az alvós kis állatkáikat, babáikat, hanem mindent, amit el lehet képzelni. És persze "fertőzték" meg egymást az ilyen-olyan játékőrületekkel. Mert persze ők gyerekek, és minden megtetszik, és minden kell, ami Pistikének/Julikának is van... Volt kisautós korszak (de persze csak és kizárólag Hotwheels), Lego lovagos, meg Transformers-es, és a "kedvencem" a Lego Bionicle (fogalmam sincs, jól írtam-e a neveket), kislányoknál meg gondolom a szokásos Barbi baba, póni mánia. Még most is kiráz a hideg ezektől a játékoktól, meg attól, hogy mennyit hallgattuk: "én is AKAROK", vegyetek ezt, meg azt... Aztán megelégelve az egyre durvábbá váló, oviba beáramló játékáradatot, egy szülőin én felvetettem, mi lenne, ha betiltanánk azt, hogy a fél gyerekszobával érkezzenek reggelente a gyerekek. A célom az lett volna, hogy maximum az alvósállat maradjon, de néhány szülői ellenállásba ütközve olyan kompromisszum született, hogy alvósállat plusz még egy dolog. Jobb lett a helyzet, de persze még mindig nem ideális, és továbbra is fennmaradt az alapvető probléma (nekem is kell szindróma)... Ráadásul állandóak voltak a konfliktusok is, mert kisebb-nagyobb balesetek következtében ugye elengedhetetlenül mentek tönkre dolgok, tört le ez-az, vagy éppen tűnt el valami.

Aztán itt a német oviban, suliban ilyen probléma már fel sem merült, mert nyomát sem láttuk a játékbevitelnek (még alvósállat sincs, mert nincs oviban alvás hehe :-)). Enikőéknél olyasmi előfordul, hogy valaki szeretné megmutatni mit kapott szülinapjára, de tényleg csak bemutatás szintjén, reggel beviszik a gyerekek a dolgot, mindenki megcsodálja, aztán anyuka/apuka viszi is el magával. Így tettünk mi is, mikor Eliza babát okvetlenül az óvónéniknek is meg kellett ismerniük :-). Ákoséknál az iskolában viszont mostanság, pár hónappal ezelőtt, elkezdődött egy hasonló játékőrületes időszak. Kevésbé durva, meg persze ők a koruknál fogva már nem követelőznek, és a játékok milyensége sem kifogásolható (az áruk viszont, hmmm...). Viszont azzal már biztosan nem lesz gondunk, hogy a karácsonyi ajándék ötletét kigondoljuk. ;-) Most éppen Diabolo-zás örvend nagy népszerűségnek, és az ügyesebbek már egész jól zsonglőrködnek vele. Volt még dominózás (kígyóépítés különböző alakzatokban, majd eldöntés), aztán a Kapla nevű építőjáték és a golyópálya (utóbbiak a suliban vannak, nem a gyerekek vitték). Ákos mindig résztvesz ezekben, itthon lelkesen mesél, és persze sóhajtozik időnként, de jó lenne, ha a Jézuska diabolót hozna :-) ;-)

Ha már az a bejegyzés címe, ami... akkor megemlítem azt is, hogy az óvodában éppen szamárköhögés és mumpsz járvány van. Persze mi extrém kivételnek számítunk az oltásainkkal, néznek nagyot, mikor mondom, hogy mindkettő ellen beoltják a magyar kicsik nagy részét. És még jobban elképednek, mikor elmesélem, hogy tizenakárhány kötelező oltás van, aminek elmulasztása esetén keményen megróják a szülőket... :-/

Iskolai ünnep képekben

"Laternenfest" az oviban

“Licht in der Laterne
ich geh mit dir so gerne.
Rotes, grünes, goldnes, Haus!
Lichtlein, Lichtlein geh nicht aus.“

November tizenegyedikéhez, Szent Márton-naphoz közeledvén az óvodában tegnap tartottuk az ún. Laternen- und Zwergenfestet (lámpás felvonulás, a fény elvitele a törpéknek, manóknak).

Hagyományosan az óvodások, és az iskolában az első-második osztályosok ünnepelnek, és tudják, hogy az adakozás az ünnep fő gesztusa. Az óvodások az ember által meggyújtott fényt viszik ki lámpácskáikban a sötét erdőben lakó törpéknek. A kisiskolások is megteszik ezt – hiszen ők még eléggé közel vannak a manók és tündérek világához –, de ők már meghallgatnak Szent Márton életéből egy-egy történetet, végignézik a nagyobbak által bemutatott Szent Márton-játékot, és ami a legfontosabb: a szülők sütnek egy-egy Márton-napi kalácskát, vagy kenyérkét a gyerekeknek, és azt az ünnepség végén mindenki megfelezi valakivel.

Az előkészületi időben folyik a lámpások elkészítése a gyerekek festményeiből: minden reggel egyetlen új lámpás egyetlen kis fényvívőnek. És természetesen az ünnephez kapcsolódó dalok éneklése, hogy a fény szép énekszó kíséretében érhessen el a céljához :-).

Az óvónénik előadtak egy bábjátékot is (Laternenmädchen), ami egy kislányról szól, akinek lámpásából a fényt a szél kioltja. Útja során próbál találni valakit, aki újra meggyújtaná, de sem az erdő állatai, sem a házikójában szövögető anyóka, sem a suszter, sem a labdájával játszadozó fiúcska nem tud neki segíteni, mígnem elér Napanya országába. Leheveredik, a fárasztó út után elalszik, közben pedig ismét feléled a fény a lámpásában. A visszafelé úton aztán segít a sötétben megkeresni a kisfiú elgurult labdáját, a suszter kályhájába meleget varázsolni és az erdei állatoknak a fagyos éjszakában tüzet rakni, ahol átmelegedhetnek.

Szeges-kukoricás papírhenger

Felteszem ide, hátha más is olyan jópofának találja, mint én, hátha ötletül szolgál, akár egy szülinapi gyerektársaság lekötésére is... Ákos egy ilyen alkalomról hozta haza magával (a meghívón olvastuk, hogy lehetőség szerint vigyen mindenki magával kalapácsot, meg is mosolyogtuk...). Itthon meg nagy sikere volt, még mi felnőttek is eljátszadozunk vele :-). Nem kell hozzá más, mint egy hosszú kartonhenger (végei lezárhatók), szegek, kukoricaszemek és egy kalapács. Spirál alakban bele kell verni a nagyméretű szegeket, a kukoricaszemeket (lehetőleg jó sokat) pedig belezárni a henger belsejébe. Ha készen van, lehet forgatni és hallgatni a szegek szárán lefelé szép lassan "bukdácsoló" magok kellemes csengését. Én soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szép hangok keletkezhetnek ezekből az egyszerű dolgokból :-o

Mindig történik valami...

Két régebbi bejegyzésemre hivatkoznék vissza. Egyik itt (3.pontot kell olvasni), a másik pedig ott (a képet kell nézni). Na, ez így jó zagyva egyenlőre, mert miért is függ össze a két dolog...

Tegnap az történt, hogy ismét a kórház ambulanciáján kötöttünk ki (hm, egy éven belül már harmadszor), mert Enikő nem a rendeltetésének megfelelően használta a belinkelt képen látható golyós számolót. Neeeeem, nem lehet igaz... ugye nem igaz, hogy ugyanaz a sérülés három hónapon belül megismétlődik, és újra mindent át kell élnünk???? A kórházat, műtétet, gipszet...

A kisasszony szép csendben játszott a gyerekszobában, én a konyhában tettem-vettem. Egyszer csak velőtrázó visítás, sírás a szoba felől, én berohantam, láttam, hogy Enikő a padlóra fektetett számolón ül. Mondja láthatóan nagy fájdalmak közepette, hogy beszorult az ujja. Kiszabadítottam, az ujja lila/vörös, benyomódott, görbe... Nem volt szép látvány, és bár nem szoktam, de most rendesen bepánikoltam, ordítottam magamon kívül, hogy miért csinált ilyen hülyeséget (azóta is utálom magamat...). Ugyanis csúszdázni próbált az összecsukhatós golyós számolón, ami persze a súlya alatt csukódott össze, és szorította be a kapaszkodó ujjacskát (a nyáron törött jobb középső melletti gyűrűset).

A kezdeti pánik után Enikő folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő nem megy kórházba, nem fáj az ujja, alszik egyet, és már meg is gyógyul... Tényleg aludt másfél órát, majd ébredés után az ujját megszemlélve már nem is tűnt olyan vészesnek, csak piros volt és kicsit duzzadt. Viszont a müzlijét nem volt hajlandó jobb kézzel enni, meg igazán mozgatni sem a sebesült végtagot. Így gyors döntés után mentünk a kórházba. A hosszas várakozás közben már láttuk azért, hogy nem lehet nagy vész, mert a váróban lévő könyveket jó kedvvel és ami fontos, két kézzel lapozgatta. Aztán sorra kerültünk, a doktor össze-vissza nyomogatta, nézegette, kérdezgette fáj-e itt vagy ott, tud-e tapintani stb. Magabiztosan mondta, hogy nagyon nagy valószínűséggel nincs eltörve, de a magunk megnyugtatására kérhetünk röntgent. Vagy dönthetünk úgy, hogy egy-két napon keresztül figyeljük, és bármi gyanús, vagy éppen fájdalom lép fel, azonnal jövünk vissza. Utóbbit választottuk, lévén, hogy pár hónappal ezelőtt kétszer is volt röntgenvizsgálat, nem szívesen tettük volna ki ismét sugárzásnak ezt a kicsi lányt... Főleg, hogy a doktor elég biztosan állította, hogy nincs törés! Így most várunk és figyelünk, meg bízunk abban, hogy nincs semmi baj. Úgy tűnik, tényleg nincs, az éjszaka nyugodt volt, ma reggel is vidáman ébredt, tud fogni/szorítani, nincs fájdalom... Hurrá!!! :-) :-)

Első hó

Persze a három fokban olvad, de reggel igencsak meglepődtünk a korán jött tél miatt. Október ide vagy oda, most nem bánnám, ha akkora mennyiség esne, hogy lehetne szánkózni, nagyokat játszani a hóban...

Mostanában egyre gyakrabban fogad ez az idilli kép a szobába lépve :-). Ákos olvas Enikőnek. Persze nem az "Ezüsthegedű"-ből, az még túl bonyolult lenne egy kezdő olvasónak, de az "Anna, Peti és Gergő" e célra igazán ideális, Enikő pedig borzasztóan élvezi .

Egyébként most egy hét őszi szünet van az iskolában és az óvodában, az időjárás a hosszú kintléteknek nem igazán kedvez (szinte szünet nélkül esik az eső és ráadásként még hideg is van), így muszáj egész napos benti elfoglaltságról gondoskodni. Szépen eljátszanak együtt, de valami biztos, hogy mindig közbejön, amin össze lehet kapni. Pl. mert Enikőnek eggyel több kockája van, vagy Ákos repülője jobban repül, vagy csak úgy egyszerűen idegesíti a nagyfiút, hogy állandó kis pulikutyája van, aki nemcsak hogy mindenhová követi, hanem még minden egyes mozdulatát is utánozza :-). Igyekszem nem beavatkozni a konfliktusokba, intézzék el maguk. El is intézik... úgy, hogy Ákos bezárkózik a szobába, Enikő, mint kívülrekedt pityereg kicsit, majd öt perc múlva már ismét együtt tesznek-vesznek, szent a béke köztük :-).

Ismét játszom :-)

Engem sem került el a mostanság terjedő blogos játék (nem fogom a pécézés szót használni, mert nekem kicsit negatív csengésű, itt pedig erről szó sincs...) Nem rajongok ezekért a piramisjátékszerű dolgokért, kicsit erőltetettnek és műnek érzem őket. Persze sokkal inkább idegesítenek azok a körlevelek, amik naponta tizesével érkeznek email-ben, és még x embernek kellene őket továbbítanom, mert ha nem, akkor ez meg ez fog történni... Na, de nem akarok negatívkodni, és megsérteni sem senkit, meg egyébként egész jó ötlet ez a "tudjunk meg egymásról kicsit többet"... :-)

A játékszabályok:

1. Linkeld be a blogodba azt, aki a játékba invitált!

2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!

3. Válassz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!

4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy irány játszani!

Köszönöm ritarozinak és Pocaknak, hogy rám is gondoltak! :-)

És a hét dolog, ami egyáltalán nem különleges ;-):

1. Nagyon halogatós típus vagyok, szinte száz százalékban mindent az utolsó pillanatra hagyok. Valamikor a főiskolás években gyökerezik ez, amikor is a vizsgákra való felkészülést általában a vizsgák előtti utolsó öt napba sűrítettem bele. Nem is lenne ezzel olyan nagy baj, ha nem okozna idegbajt és kapkodást a dolog...

2. Valamikor iszonyatosan pedáns voltam. Már gyerekkoromban is a tolltartómban színek szerint, nagyságrendben voltak a ceruzák, kínosan ügyeltem a füzeteim/könyveim, ruházatom tisztaságára, a szobámban soha nem volt rendetlenség és nem emlékszem, hogy valaha valamit is elhagytam a dolgaimból vagy bármit is elfelejtettem volna. Aztán ez szép lassan (vagy egyik napról a másikra :-)??), a családalapítással elmúlt, ma már nem zavar a rendetlenség magam körül (persze ideig-óráig), gyakran elhagyok ezt-azt, arról nem is beszélve, hogy mindent fel kell írnom, mert különben elfelejtem... Mondhatni kicsit szétszórt lettem, de igyekszem ám nagyon!!!

3. A mai átlaghoz viszonyítva nagyon korán lettem feleség és anya, amikor Ákos született 23 és fél éves voltam.

4. Jó emberismerőnek tartom magam, eddig még soha nem csalódtam ebben a tulajdonságomban.

5. Nagyon szégyenlem magam emiatt, de bevallom, egyáltalán nincs honvágyam. Jó évente néhányszor hazalátogatni Mo-ra, de a köztes időkben nem jön rám vágyakozás a hazám után... (irul-pirul)

6. 20 éven keresztül, megszakítás nélkül jártam iskolába (nem a bukások miatt :-)), a vége felé mindig mondogattam, hogy egy életre elég volt, de most mégis szívesen tanulnék valamit... Legszívesebben tanárrá/tanítóvá képezném át magam, de azt hiszem, ez már csak álom marad.

7. Nagy bánatom, hogy nem tudok hangszeren játszani. Ez teljesen kimaradt az életemből, és fogalmam sincs, hogy felnőtt korban lenne-e esélyem arra, hogy akár csak valami minimális szinten is megtanuljak bármin játszani. És úgy irigylem azokat a családokat, ahol esténként vannak nagy együtt zenélések/éneklések...

Akikről én is szeretnék 7 dolgot olvasni (húúúú, nem könnyű válogatni, mert már igencsak elterjedt a játék):

Márta

lele

kat

kanya

bea

Meli

gemelcsi

Elengedés

Azt soha nem gondoltam volna, hogy a bazárra varrt manóért egy majd' kilencéves nagyfiúval kell közelharcot vívnom, mert mindenképp ragaszkodik hozzá, és magának akarja... :-o

Már elég régen írtam Enikő nyelvi fejlődéséről, de mostanában annyira sokszor mosolygunk a német beszédén itthoni szituációkban, hogy muszáj posztolnom róla :-). Az óvodában az óvónők elmondása szerint velük még mindig csak bólogatással és fejrázással kommunikál, viszont a gyerekekkel már szóban is. Persze előfordul, hogy magyarul mondja a magáét, mert az jön gyorsabban, de többnyire a németet használja. Ezt teljes mértékben el is tudom képzelni, mert itthon saját fülemmel hallom, hogy nagyon sok mindent tud már. Mikor délután fél egy körül hazaérünk, Ákos még egy órán keresztül nincs itthon. Ebben az időben Enikő a szobában játszik (egyébként Ákos mellől el sem mozdul), többnyire babázik, konyházik, vagy éppen újra lejátssza az oviban történteket. És 100%-ban németül beszél, mondatokban, gyönyörű kiejtéssel :-o... Aztán sokszor van olyan szituáció is, amikor Ákossal játszanak, Enikő németül mondja az utasításokat, kéréseket, kérdéseket, Ákos pedig magyarul válaszol ezekre. De a legaranyosabb, mikor négyen együtt vagyunk, beszélünk valamiről, és Enikő a nyomaték kedvéért az elmondottakat lefordítja németre :-). Pl. tegnap: Ákos elég erőteljesen ugrándozott a lakásban, kénytelen voltam szólni neki, lévén laknak alattunk, ráadásul pont az egyébként is kicsit háklis házmester néni a férjével (Gizi néninek hívjuk, mert otthon Mo-on volt egy házinénink, akit így hívtak, és még hasonlítanak is egymásra :-)). Enikő persze helyeselt, mikor rászóltam Ákosra, és hozzátette: "Áááááákos! Mindjárt feljön a Gizi néni!.... Jetzt kommt die Gizi néni!" :-D

Akkor is jókat mosolygunk, mikor azt kérdezi: "Tudod, mit jelent, az hogy Spielplatz (vagy bármi)!!" És a választ meg sem várva mondja is a magyar jelentést. :-)

És már kívülről tudja szinte az összes német népdalt is. Kaptunk két cd-t, amin gyerekek énekelnek hangszeres kísérettel, és a sok-sok hallgatás eredményeképp, meg persze az oviban is hallja, szépen megtanulta őket. Nem annyira örülök a cd-s zenehallgatásnak, de sajnos én nem ismerek annyi német dalt, hogy azokat is tőlem tanulhassa, viszont fontosnak tartom, ha már itt élünk, minél előbb megismerkedjen a német zenével/dalokkal.

Kicsit ellustultam a blogolás terén, pedig mindig történik valami, vagy éppen foglalkoztat ez-az... Most például pont az nyilalt belém, hogy megtörténhet e az, hogy a Blogger.com szervere gallyra megy, és én soha többé nem folytathatom a blogot, sőt elszáll az éterbe minden addigi iromány, fotók, videók??? Igen. Tudom, van egy kicsi üldözési mániám, de hát sose lehet tudni. És ha történne valami hasonló, igencsak szomorú lennék, és lehet, hogy el is kezdek valamiféle biztonsági intézkedéseket tenni ;-).

Félretéve a negatív jövőbetekintésemet, kicsit írogatok erről-arról. Rendszer nélkül, csak éppen ami eszembe jut.

Mostanság igencsak előtérbe került a babavarrás, aminek nagyon örülök. Elég sok időt szánunk rá, de nem bánom, mert igazi töltekezős idő ez, és még annak ellenére is az, hogy kicsikét nagyüzemben készülnek a kisebb nagyobb babák, manók, tündérek. Novemberben lesz ugyanis a Waldorf-bazár, és az óvoda standján ezekből az általunk készített dolgokból fog állni a portékák egy része (plusz lesznek még filcgyümölcsök/zöldségek, kötött állatkák). Én most éppen egy 35 centis, manósapkás, plüss overallos babát (szép sváb szóval Schlamperle-t) varrok. Aztán majd következnek a virágtündérek, ezek készítésétől kicsit tartok is, mert e téren nincs semmiféle előtapasztalatom :-). Decembertől már kedvtelésből fogunk varrogatni, lassabb tempóban, a "bazár szellemétől" mentesen ;-).

És azt is meg kellett állapítanom, hogy német szempontjából a babavarró-körös alkalmak százszor többet érnek bármilyen tanfolyamnál is. Már a 3-4 hét alatt is észrevettem magamon a fejlődést, persze köszönhető ez elsősorban Michaelának, aki folyamatosan szóval tart, és beszéltet, és mivel ő is szinten akarja tartani a magyar nyelvtudását, kölcsönös a dolog :-)...

Tegnap derült ki, hogy az ő férje, anno waldorf iskolába járt 13 éven át. Ez itt No-ban nem ritkaság, hisz itt a "szülőhaza", de én mégis nagyra kerekítettem a szemeimet, mert közelről még soha nem láttam 40 éves, waldorf pedagógiával nevelkedett embert :-D. És megmutatták az ő édesanyja által készített harmincegynéhány éves waldorf babát is :-o, melyet kincsként őriznek. Engem is nagyon megfogott a már-már múzeumi, és szebb időket megélt fiúbaba :-)...

Szülői est is volt a héten, ezen hagyományosan Laci vett részt. Kicsit letörve jött haza, mert mélyponton van az osztály mostanság, és az est hangulatát ez nagyban befolyásolta. Igazából nincs semmi baj, mert a gyerekek vidámak, érdeklődők, lelkesek, csak mostanság tőbb csínyt követnek el, és előtérbe kerültek a nemek közti konfliktusok is. A fiúk aktívabb lányok felé fordulása pedig nem mindig úgy nyilvánul meg, hogy ennek a kislányok maradéktalanul örülnének. Mindez nem is gond, de van egy két anyuka/apuka, akik elég nagy hanggal és felháborodással tették ezt szóvá, mintegy az iskolát szidva, hogy miért nem tesznek azért, hogy az ő édes kicsi gyermeküket semmilyen konfliktus ne érje, meg egyébként is, már nemsokára második osztály féléve, és még mindig nem tud olvasni és írni a szemük fénye... Pont ők voltak azok, akik már tavaly is megkérdőjelezték az osztálytanító szakmai tudását, semmiféle bizodalmuk nincs felé, és úgy tűnik a waldorf pedagógiáról sincs sok fogalmuk... Nem jósolok sok időt, és a gyermekeik nem lesznek az osztály köreiben, egyáltalán az csoda, hogy idáig "húzták". Csak tényleg szomorú, hogy rontják a hangulatot, áskálódnak, és még a szülőket is a gyerekeik ellen hangolják. Mert mit tesz ilyenkor a szülő?? Hazamegy és mint gyanúsítottat maga elé állítja, faggatja, hogy mit művelt az x/y kislánnyal, holott tényleg csak apró diákcsínyekről van szó. Ártatlan kergetés, szoknyafelrántás, lány wc-be besurranás és ijesztgetés, semmi olyan, amit mi anno gyerekként ne éltünk volna át.

A másik a bazár, ami engem kicsit felhúzott. Persze, igaza van Lacinak, mert mikor ötletekkel kellett volna előállni, hogy az osztály standján mit áruljunk, nem voltam sehol... Nem is az ötletet kritizálom, mert végülis festett kövek és kerti zászló lesz a portéka. Ez utóbbinak az anyagával van bajom, ezen morgolódtam, mikor hazahozta Laci a megvarrandót és az elkészítési leírást. Ugyanis nylon függöny anyagot vásároltak, 100% műanyag! Mintha nem is waldorf bazárra készülnénk, és nem az egyik legfőbb szempont a természetes anyagok használata lenne... Nem szólhatok semmit, mert nem segítettem egy percet sem az eddigi szervezésben, de dühít a dolog, és nem is szívesen veszem elő a varrógépet, hogy megvarrjam.

Nemrégiben írtam arról, hogy Enikő még az előző óvónénijének véletlenül eltörte a szemüvegét. A mi családi felelősségbiztosításunk persze nem kártalanított, mondván, hogy egy hat év alatti kisgyerek még nincs cselekvése tudatában. Viszont a múlt héten újságolta Frau R., hogy az ő mezei, munkahelyi biztosítása, amellyel próba szerencse alapon tett egy kísérletet, és igénybejelentést tett, teljes mértékben kifizette a számlát! Kellemes meglepetés, hogy azért a biztosítókban is lehet pozitívan csalódni :-).

Brancsolás

Múlt héten kaptunk egy meghívást egy ún. vasárnapi "brancs"-ra, délelőtt 11-re. Ciki, de fogalmam sem volt, mit jelent a brunch... Nem akartam műveletlennek tűnni, meg elárulni, hogy nemigen vagyunk társasági emberek, eddig maximum szűkkörű vacsorákra hívtak meg bennünket, vagy mi másokat, ahol maximum 2-3 család a résztvevő. Bőszen bólogattam, hogy igen, elmegyünk, köszönjük a meghívást stb... ;-) Itthon aztán irány a net, utána kellett néznem a dolognak. Mint kiderült, a szó a reggeli és ebéd szavak angol megfelelőiből ered, azaz breakfast és lunch, röviden brunch. A lényege, hogy legkésőbb 12 órára reggelihez és ebédhez is megfelelő ételek kerülnek az asztalra, hagyományosan vasárnap. Így, aki átaludta reggelit, sem marad le kedvenceiről, vagy legalábbis kárpótolhatja magát a kihagyott ételért, vagy aki úgy döntött, hogy a reggelit kihagyja és rögtön könnyű ebéddel kezd, szóval ő is megtalálja számításait. Együtt a család, a barátok, az ismerősök, nagyokat lehet beszélgetni, és a háziasszonynak nem kell közben a konyhában tartozkódnia, vagy az asztaltól állandóan felugrania valamiért, ami épp fő vagy sül a konyhában. Ennek megfelelően büfé jellegű az egész, mindenki azt pakol a tányérjára, amit éppen megkíván, és persze a meghívottak is hozzájárulnak a kínálathoz, magyarul visznek magukkal valamiféle enni- vagy innivalót :-).

Ahhoz a családhoz szólt a meghívás, akik 4 éven át éltek Budapesten, idén nyáron költöztek vissza ide Ravensburgba, és ennek örömére brancsoltunk. Jakob, a legkisebb fiú egy csoportba jár Enikővel az oviba, a két nagyobb lurkó pedig a Waldorf-suliban elsős, illetve negyedikes. Michaelával, az édesanyjukkal (egyenlőre)ketten alkotjuk a babavarró kört kedd délelőttönként :-). A vendégségbe rajtunk kívül barátok, szomszédok és a gyerekek egy-két iskola/óvodatársa, illetve azok családjai voltak hivatalosak. 15 felnőtt és 10 gyerek.

Volt sok finom étek (vegetáriánus): saláták, kenyérkencék, sajtok, sütik, gyümölcsök, gyerekek által formázott kiscipók, hokkaidó tökleves, sült gesztenye. Volt ismerkedés (részünkről mindenképpen), nagy beszélgetések, közös éneklés, vidámság, séta a közeli erdőbe. Ákost az udvaron álló óriási fa tetején épült házikóból, Enikőt pedig a gyerekszoba hintájáról nem lehetett leszedni, bár az erdőbe azért jöttek szívesen :-). Ákosnak sikerült a patakba is beletoccsannia, de a langyos időnek köszönhetően ez nem hiúsította meg sétánk folytatását. Este hatkor értünk haza a tényleg nagyon jól sikerült vendégségből. Azt kicsit sajnálom, hogy nem vittünk magunkkal fényképezőgépet, mert pl. a gyönyörű napsütéses őszi erdőben a gyerekek önfeledt játékáról jó fotók készülhettek volna, de hát majd legközelebb...

És most már magunk is megtapasztaltuk, milyen is egy vasárnapi brunch :-). Esetleg majd szervezünk is egyet. Persze ehhez nem ártana egy fokkal nagyobb lakás, mondjuk egy kert sem... hmmmm nagyobb asztal, több szék, több tányér és pohár, de mindez részletkérdés... A lényeg, hogy vendégjelölt lenne egész szép számmal ;-)!

szabadonszülni

Egyik gyermekemet sem otthon szültem, és majdan, ha esetleg még úgy adódik, akkor is kórházba fogok menni. Nekem ez ad biztonságérzetet, és a két szülés után már ismeretlenként sem hat, meg persze rossz emlékeim sincsenek (köszönhetően a villámgyors szüléseknek)...

Azt mindenképp nagyon fontosnak tartom, hogy MINDENKINEK JOGA legyen eldönteni, hol, miként, kivel szeretné kisbabáját világra hozni... akár otthon is! Nemrégiben készült erről egy film, amiben ismert személyiségek mondják el gondolataikat az otthonszülésről, a szabad döntésről. Érdemes megnézni!!!!!

És mivel béna vagyok, videóként nem tudom felrakni, ITT a link :-).

A "nagykönyv" szerint ugyebár a gyerekek 3 éves koruk körül szobatisztává válnak. Ideális esetben nappalra és éjjelre is. Nos, ez nálunk "csak" félig-meddig történt így... Soha nem volt előtte központi téma a szobatisztaság, egyszerűen vártuk a megfelelő fizikai (mindenekelőtt agyi), és hormonális fejlettséget. Meg persze bíztunk az utánozási vágyban, hisz a kis "utánfutó" a mellékhelyiségbe is jött velünk :-). Aztán elérkezett a 3. születésnap, amikor is a lánykánk úgy döntött, hogy másnaptól nincs szüksége a pelenkára. Mivel a három év alatt egyetlen egy olyan reggel sem fordult elő, amikor is száraz pelussal ébredt volna, éjszakára nem mertük elhagyni. Vártunk türelemmel erre a bizonyos reggeli szárazra. Azóta is ezt tesszük, de ezzel nincs is semmi baj, nem parázunk, hisz a szakorvosok véleménye is az, hogy az éjszakai bepisilés 6 éves korig még nem kóros. Viszont akkor kicsit aggódni kezdtünk, amikor sűrűbben előfordult az, hogy nappal késve ért Enikő a wc-re, az első cseppek a nadrágba mentek, és ritkábban bár, de a teljes bepisilésre is akadt példa. Gyanakodtunk a felfázásra, vagy valamilyen fertőzésre, hisz kislányoknál ez elég gyakori, de a vizeletvizsgálat ezt kizárta. Úgy gondoltuk, hogy magunk megnyugtatására elmegyünk az orvoshoz, amit nem is bántunk meg, mert azon túl, hogy negatív eredményt hozott a vizsgálat, azt is megbeszéltük, hogy lelki okai is lehetnek a dolognak. Ő is megerősítette ezirányú gyanúnkat, hisz ha jól belegondolunk, az év eleji ovikezdéssel lépett fel a probléma, aztán a nyári szünet idejére elmúlt, majd ősszel ismét kezdődött. Persze egyszerűbbnek tűnt az évszakok és ezzel együtt az időjárás változására fogni a dolgot, de tény, hogy lévén Enikő érzékenyebb típusú kislány, a kis életében fellépő változásoknak ilyen jellegű fizikai megnyilvánulásai vannak... Amíg egyéb tünetek nincsenek (gondolok itt akár agresszivitásra, szorongás jeleire, akármire), nem hiszem, hogy pszichológushoz kellene rohannunk. Inkább várunk türelemmel, semmiképp nem hagyjuk, hogy e téma körül forogjon az élet, nem fújjuk fel a problémát. Ugyanakkor a szőnyeg alá sem söpörjük, nyíltan beszélünk róla, reggel kedélyesen együtt mossuk ki az éjszakai pelust, ha át kell száraz ruhába öltözni, mindez nyugodt légkörben zajlik.

És az óvodával kapcsolatban annak ellenére is előfordulhat szorongás Enikőnél, hogy nagyon szívesen jár, a reggeli búcsúzkodás is vidám, barátkozik a gyerekekkel, résztvesz mindenben, és nyelvi téren is szembeszökő a fejlődés. Pont ezek miatt nem hinném, hogy komolyabb szorongásoldásra lenne szükség, marad továbbra is a beszélgetés, a szerepjátékok, az odafigyelés és mindenekelőtt a türelem...

Őszi séta

Anyósülés

Ha autóba ülünk (nem fordul elő olyan gyakran), és nem én vezetek, akkor általában, ha nem is veszekedés, de rövid mosolyszünet és "hagyjálbékén" hangulat áll be, mire a célunkat elérjük. Ne firtassuk az én vezetési képességeimet (lsd. pl. júliusi bejegyzések közt egy koccanás :-)), mindenesetre a szám folyton jár az anyósülésben, mert nem bírom megállni, hogy ne szóljak bele folyton Laci ténykedésébe. Szégyenlem magam, amiért nem tudok e téren száz százalékig megbízni a férjemben, és nem bírom biztonságba érezni magam mellette. Egyszerűen nem megy, hogy befogjam a számat, és mondjuk élvezzem az elsuhanó táj látványát és kellemesen eltársalogjak. Ehelyett utasítgatok, figyelmeztetek, vészmadárkodom... "Piros a lámpa!" "Lakott terület..." "Lassíts!" "Gyorsíts!" "Vigyázz, padka, húzódj beljebb!" "Fééééék!" "Két kézzel fogd a kormányt!" "Be van kapcsolva a fényszóró?" "Vigyázz, gyalogos!" Ezek a leggyakoribbak, de ha összegyűjteném az összeset, igencsak hosszú lista kerekedne ki. Ja, és mellette még a GPS-készülék funkcióját is betöltöm és irányítok (pont ma kaptam meg egy eltévedés után, hogy már programot kellene cserélni bennem :-D)

Na szóval biztos szörnyű vagyok ilyenkor, már gondoltam rá, hogy a csomagtartóban kellene utaznom, vagy legalább hátul a gyerekek közt bekötözött szemekkel...

Amellett, hogy kellemesen langyos őszi idő köszöntött be, és maradéktalanul lehet gyönyörködni a színpompában, a tőlünk 60 km-nyire lévő hegyekbe bizony beköszöntött a tél, és hósipka került a csúcsokra. Ebben a látványban gyönyörködünk az erkélyről, mióta tiszta az idő. Legalábbis én, mint hegyimádó mindenképpen :-)...

Mindig elszomorodom, mikor azt látom, hogy egyre jobban elgépiesedik a világ, és egyre több energia pazarolódik el felesleges dolgokra... :-( Itt van például a lakótelepünk (lakóparknak is nevezhetjük) zöld területeinek ápolása. Ezt a munkát vagy az adott társasház házmestere, vagy egy bérelt kertészcég végzi. Utóbbiak mikor megérkeznek a teherautóval, előkerülnek az ilyen-olyan masinák. Elképesztő, hogy mennyiféle létezik :-o! Nem azt várom el, hogy a hatalmas fűfelületeket kézi erővel kaszálgassák, de például teljesen feleslegesnek tartom a levelek egy kupacba fújására szolgáló gépezetet, a lombporszívót, a gallyaprítót, sőt még a sövénynyírót is! Mindig a gyerekeknek dünnyögök/dühöngök, amikor látom, hogy az emberünk három szál falevelet próbál a járdán összeterelni a benzin- (vagy gázolaj-) zabáló masinával. Tizedannyi energiába kerülne lehajolni és felvenni, vagy összesöpörni. És még dühösebb leszek, mikor arra gondolok, hogy mindezt a nem olcsó "mulatságot" én is finanszírozom a közös költségből...

Másrészt meg látom azt a házmesternénit is, aki az egyik ház körüli, nem rövid sövényt kézzel, egy műanyag kerti székre állva nyírja. Örömmel végzi a munkáját, szóba elegyednek vele az arrajárók, mindenkihez van egy kedves szava, és a sövény ugyanolyan szép lesz, mint a zajos, nem kevés energiát használó géppel.

Azt, hogy egyre szűkülnek a Földön az erőforrások, mindenki jól tudja. Azt is tudjuk, hogy van, amire mindenképp kell energiát felhasználnunk (persze itt sem mindegy, hogy mennyit...), de ezekkel a fent említett dolgokkal (a háztartási gépek mellett természetesen) el lehetne kezdeni a spórolást. Mert ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy!!! :-)

Könyvjelző

Ákos legújabb műve, amit az iskolában, kézimunkaórán alkotott, és nagy boldogan hozott haza. Azt hozzá kell tenni, hogy fogalma sem volt róla, hogy mi készül a kezei alatt, mert hallotta ugyan a "Lesezeichen" szót, de nem tudta magyarra átfordítani :-). Itthon világosítottuk fel, hogy miről is van szó, és gyorsan bele is rakta a könyvbe, amit esténként olvasunk (most éppen Csukás István: Nyár a szigeten). Jól is jött, mert kis cetlikkel jelölgettünk, most meg van egy csodaszép könyvjelzőnk :-).

Mihály-nap

Mihály-nap az ősz első ünnepe. A napsugarak ereje mostanra simogató meleggé szelídült, s egyre hűvösödő reggeleink jelzik a visszavonhatatlan változást. Ősz van! A számadás időszaka! A természettel együtt élő ember ilyenkor kicsit szusszan, visszatekint, mérleget von. Termése betakarítva, állatai fedél alatt, évi munkájának gyümölcse mostmár biztonságban. Felkészül az elkövetkezendő zord hónapokra, de gondolataiban már az újabb tavasz tervei érlelődnek. Az őszi, rövidülő nappalok jelzik minden élőlénynek, hogy az éltető fény fogytával, biológiai aktivitásukat ideje csökkenteni, most a pihenés, a túlélés időszaka következik.

Az õsz és a tél a befelé fordulás, a koncentráció, a belégzés és visszahúzódás idõszaka (a növények is visszahúzódnak) – míg a tavasz és a nyár a kilégzésé, a keletkezõ életé. Ekkor érezhetõen küszöbön állunk a nyári és a téli napforduló között. Olyan, mintha ilyenkor a fény és a sötétség között ellentmondás lenne. A napok érezhetõen rövidülnek, azaz a külsõ napfény egyértelmûen csökken és az életerõk visszahúzódnak a természeti folyamatokból. Az ember azonban a természet ezen elhalásával szemben megpróbál valamit tenni, amennyiben megkísérli a nyári napfényt magába felvenni és megõrizni. Ezt aztán a legmélyebb téli idõben lelki fénnyé tudja változtatni, amely a karácsony éjszakát beragyogja. Ez annál inkább sikerül, minél inkább tudatosan lépjük át az õszi küszöböt a Mihály idõszakban.

A gyerekeknek, hogy az ünnep tartalmát átérezzék, megértsék, szimbólikus formában, szokásokkal, mesékkel, legendákkal tarkított előkészületekre és ünneplésre van szükségük. Itt van Mihály arkangyal alakja, aki a képeken, a legendában mindig fényt, erőt és bátorságot sugárzó alakként, az emberek kísérőjeként és segítőjeként tűnik fel. És úgy is, hogy legyőzi a sárkányt. De az is látható pl. a képeken, hogy a lába alatt heverő sárkány nem halt meg, csak sakkban tartja... A gonoszt nem végérvényesen győzte le, hanem mindig megújuló bátorságra, nagyszerű tettekre van szükség. Egy másik ismétlődő motívum a Mihály képeken a mérleg. A Jóság és Fényesség az egyik serpenyőben, a Gonoszság és Sötétség a másikban. Nem a gonosz megsemmisítéséről, kipusztításáról van szó, hanem arról, hogy melyik irányba billen a mérleg nyelve, a jó hogy tudja rendre utasítani a gonoszt.

Nálunk, a Waldorf iskolában a Mihály-napot megelőző egy-két hétben minden évfolyamon a megfelelő "mihálytörténet" kerül terítékre. A meséktől a Szent György-legendán, Ótestamentum angyaltörténetein, a skandináv mítoszokon át, Apollón, Mithrász, Indra legendájáig. Aztán szeptember 29-én az első öt évfolyam bátorságpróbájára kerül sor a közeli erdőben. Az egyes osztályok kiindulási pontja más és más, csillag alakzatban jutnak el a közös találkozási ponthoz, a tűzhöz, és mellette a mérleghez. Út közben az egyes állomásokon a patak fölött lengenek át kötéllel, tüzet ugranak át, fára másznak fel olyan létrán, amelynek hiányzik egy-két foka, fa gerelyt dobnak egy zsákba, dobozokba nyúlnak be kötött szemmel, és találják ki, hogy mi van benne, bemásznak a sárkány barlangjába... A próba kiállása utána fehér követ kapnak, amit a találkozási pontnál lévő mérlegre helyeznek. A mérleg másik serpenyőjében egy hatalmas fekete lávakő van, ami a gonoszt jelképezi. Ha a fekete kő a magasba emelkedik, sikeres volt a gyerekek próbája :-). A tűz körül elfogyasztják a Mihály cipót és hozzá almát, és énekelnek... "Werden die Tage kurz, werden die Herzen hell..."

Az óvodások nem mennek az erdőbe, ők a saját kis bátorságpróbájukat az óvodában állják ki. Minden kisgyereknek az óvónénik egy "mihálykoronát" készítenek. A próba három részből áll. Először néhány létrafokon fel kell mászni a csillagos égig, onnan levenni egy kicsi csillagot (ez a koronára kerül). Majd bemászni a sárkány barlangjába, ahol tűz ég (gyertya), és ki kell hozni egy kövecskét, amit szintén a koronára rögzítenek fel. Végül egy hídon át kell menni a víz felett és ismét a kiindulási pontba jutva felvenni az immáron feldíszített koronát :-).

A rituálét a következő vers kíséri:

St. Michael schenkt dir die Krone.

Sie gebe dir Kraft und Mut

Dass du bestehst die Probe gut.

Steig´ hoch zu den Sternen,

ergreife sie.

Steig´ tief in die Höhle hinab.

Dort findest du ein Licht

Und einen Edelstein.

Geh´ über die Brücke,

die über dem Wasser ist.

Sieh´ wie mutig du bist

Bei guten Taten wird die Welt viel von dir haben.

Ovis/ismerkedős/Mihály-napi kirándulás

Ma délelőtt, a két héttel ezelőtti osztálykirándulás helyszínére kirándultunk az ovis csoporttal. Gondolom a vasárnapi időpontnak köszönhetően nagyon sokan gyűltünk össze, szinte az összes család plusz a két óvónéni. Az ismerkedés volt a fő cél, de iskolából, régebbi ovis csoportokból, innen-onnan szinte mindenki ismer mindenkit... Ákosnak négy osztálytársa is velünk kirándult, sőt az euritmia tanára is :-). Jó nagyon egy ilyen családias ovis/sulis közösséghez tartozni, ezt mindig megállapítjuk Lacival ilyen alkalmakkor.

Most az időjárással is nagyobb szerencsénk volt, száraz hűvösben túráztunk, sütögettünk, és amikor már a parkoló felé battyogtunk vissza, gyönyörűen kisütött a nap is :-).

A sárkányeregetés a teljes szélcsendre való tekintettel elmaradt. :-)

Tegnap megérkeztek a meseszép színes gyapjúim (fonalak és egyéb dolgok társaságában), amikre igencsak sokat kellett várnom. Még szeptember elején megrendeltem őket (innen), annak rendje és módja szerint egy udvarias email-ben reklamáltam is náluk kb. egy hete, és mint megtudtam, ez az őszi időszak a "csúcsszezon", lassan megy a csomagolás, a postázás. De a lényeg, hogy itt vannak (az eddigi készletem már igencsak leapadt), és kezdődhet a nemezelés :-), manó/babakészítés. Lesz is mit, mert az adventi bazárra az óvodai és iskolai varró/nemezelő/barkácsoló körökön kívül itthonra is kaptunk "házi feladatot". Minden családnak 30 db apró kis ajándékot kell készítenie, amik valamilyen formában Ákosék osztálytermében lesznek elhelyezve (talán felakasztva), és a gyerekek ügyességgel szereznek meg belőle egyet-egyet. Ötleteim vannak, a végeredményről majd beszámolok... ;-)

Aminek nagyon örülök, hogy az oviban szerveződik egy babavarró-kör is! Úgy tűnik aktív, alkotó időszaknak nézünk elébe, már csak azt kell kitalálni, hogy fog az időmbe minden beleférni... :-p

Mostanában alkotós hangulatban vagyunk. A gyerekek rengeteget rajzolnak, én meg varrok, kötök, horgolok, van úgy, hogy a hármat párhuzamosan... Enikő felfedezte a nyírbálás örömét (nekem nem ekkora öröm a milliméteres fecniket szedegetni szerte a lakásban), és a "rajzfejlődése" (nem tudom van-e ilyen szó) is hatalmasat ugrott. Elkezdett emberalakokat, virágokat, napocskát, házat, autót, állatokat rajzolni a saját fantáziája szerint, és a viaszkrétákból a színeket is gyakran váltogatja. Nagyon boldog, mert az óvodában minden héten festenek is aquarellfestékkel, lehet pacsmagolni, maszatolni, szép meleg színű képeket alkotni :-).

Mazsolázgattam a művésznő elmúlt egy-két havi munkái közül :-):

Csináltunk a gyerekekkel manócsaládot, varrtam Eliza babának egy kantáros nadrágot, készült végre egy tűtartó (így rend lett nagyjából a varróládámban), kötöttem báránykákat és horgoltam csigabigásra tekerhető, hosszú kötőt. Ez utóbbiból még többre is szükség lesz, mert Enikő azóta mindent ezzel kötöz össze, és órákig képes eljátszogatni a csigába tekerésével is.