2009. jún. 8.

Olvasókönyv







Ákosék a szünet után olvasás epochával folytatják a főoktatást. Ehhez kaptak egy olvasókönyvet, a címe: Der rote Gockel (Gabriele Böttcher). Kimondottan waldorfos kisiskolásoknak készült, az első "lépések" megtételéhez. Mielőtt leírnám a gondolataimat, íme ezt mondja a waldorf pedagógia tankönyv témában:

A waldorf iskolákban a diákok maguk készítik el a tankönyveiket, az úgynevezett epocha füzetet. A gyerekek meghallgatják az élőszóval átadott tananyagot, amit lejegyzetelnek, már-már művészien ábrázolnak, közösen megfogalmaznak, esetleg eljátszanak (minél több érzékszerven keresztül érkezik hozzájuk az információ, annál többre emlékeznek). Úgy kell figyelniük és a füzetüket olyan részletességgel elkészíteniük, hogy az alkalmas legyen a tanulásra, mintha tankönyv lenne. Ezt a füzetet saját maguk írják és illusztrálják, a saját ízlésükre formálják - könnyen belátható, hogy ez sokkal érdekesebb, izgalmasabb folyamat és feladat, mint egy fekete-fehér írott szöveg bemagolása. Ez nem csak a gyerekeknek, de a tanárnak is kihívás, hiszen napról napra kell összeállítani és átadnia a kívánt ismeretanyagot. Előnye még, hogy minden pillanatban rugalmasan változtatható az adott osztályközösség képességeihez, az egyéni érdeklődéshez és igényekhez is.

Én mindig azt gondoltam, és abban reménykedtem, hogy a füzetek mellett majd lesz szép, a szülői közösség által összeállított, saját készítésű rajzokkal díszített olvasókönyve az osztálynak, mint ahogy már sokaktól hallottam a waldorfos szokásokról (főként Mo-on). Abba még igazán bele sem gondoltam, hogy már rég készülnie kellene... Az előző olvasás epocha során volt három-négy könyv az osztálytanító könyvtárából (pl. ez), amiket rövid időre haza lehetett vinni, nézegetni, olvasgatni, majd amikor visszavitte valaki, felolvashatott belőle a többieknek. Meg persze olvastak a tábláról, füzetből. Most itt az olvasókönyv, aminek borzasztóan örülnek a gyerekek. Igazából, ha csalódott is vagyok (a meg nem valósult közös, saját készítésű miatt), meg kell állapítanom, hogy nagyon szép könyv, tele igényes szövegekkel, rajzokkal, és a kivitele is szemet gyönyörködtető (fotók sajnos nem adják ezt élethűen vissza). Ha már bolti/gyári (nem tudom, hogy nevezzem), akkor a lehető legjobb választás volt :-)...

7 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Hát ez nagyon jól néz ki! Irígy vagyok ám!
(Mit jelent a Gockel?)

idrah írta...

Délnémetül kakast jelent :-).

malyvacsiga írta...

De jó, nem is hallottam soha!

enikő írta...

Tényleg szép, igényes könyv. Waldorf iskola hiányában a könyvszerkesztést, illusztrálást magunk műveljük itthon. Kérnék is tőled tanácsot, ha nem bánod. Olyan magyar nyelvű waldorf-beállítású olvasókönyveket keresek a gyerekeknek. Nem tudod véletlenül Mo-n hol lehetne őket megvenni, megrendelni? Angol, német, olasz nyelvű könyveket találok bőven a magyar nyelvtudás kárára.
Nemsokára mi is megyünk haza, már alig várjuk!

PS. Sajnos egyelőre nem birnék megküzdeni egy kétnyelvű bloggal, úgyhogy egyelőre marad így ahogy van.

agnes írta...

Biztos nagyon szép ez a könyv, vajon rendelhető?
Nálunk olyan az olvasókönyv, hogy a tanár válogatja, nyomtatja a szövegeket (egy ehhez értő szülő könyvvé fuzi),a gyerekek pedig "illusztrálnak", gy mindenkinek saját, egyedi könyve van.

idrah írta...

Enikő,
mi már itt No-ban kezdtük a w-ot, emiatt sajnos abszolút nem vagyok járatos abban, hogy otthon milyen könyvek vannak, illetve vannak-e egyáltalán. Én úgy tudom, Mo-on nincs kimondottan waldorfos olvasókönyv, hanem a szülők, osztálytanítók válogatnak össze meséket/verseket/egyebeket, és vagy a gyerekek illusztrálják (ahogy Ági is írta), vagy a szülők.
Én "tanítom" itthon Ákost olvasni magyarul, és azokat a könyveket használjuk ehhez jobbára, amikből esténként fel is olvastam/ok. Van ált. iskolás olvasókönyvünk is (Nemzeti Tankönyvkiadó), ebben a rövidebb mesék, versek, verses mesék szerintem a kezdeti lépésekhez tökéletesek. Talán Szilvit lenne még érdemes megkérdezni ez ügyben, ő ismeri a mo-i waldorfos gyakorlatot... ;-)

Blogos döntésed teljes mértékben megértem, persze sajnálom, de a fotókat megcsodálni eztán is fogok menni :-)

Ági,
igen, megrendelhető a könyv, úgy tudom, az osztálytanító is a neten rendelte (18 euró). Pl. itt is lehet: http://waldorfbuch.de/shop/product_info.php?products_id=220
És nagyon ajánlom még a bejegyzésbe linkelt könyvet, illetve van egy másik kötete is, ennek címe : Schau in die Welt. Mindkettő waldorfos olvasókönyv, Amazonon lehet őket megrendelni.

enikő írta...

Köszönöm a választ. Gyakorlatilag mi is ezt csináljuk (válogatunk innen-onnan és illusztráljuk).
:)