2010. jan. 22.

Der, die, das...

Szegény Ákos! És szegény mi, meg szegény mindenki, aki a németet idegen nyelvként tanulja...

Merthogy igen, a fránya "der-die-das"-okról van szó. Ákosék elkezdtek az iskolában nyelvtanozni, kezdve a három alapszófajtól. Az igéknél még nem is volt fennakadás, de a német főnevek és velük együtt a nagyjából logikátlan nembeli besorolások már okoztak némi szomorúságot Ákosnak. Mert persze egyből rájött, hogy ez rajta kívül az osztályban mindenkinek teljesen egyértelmű, és kisujjból jön. Arra is rájött, hogy vannak ugyan szabályok, de korántsem érvényesülnek kivétel nélkül, és hogy a kivételek száma mennyire nagy... Első nap még lelkes volt, mert olyan szavak jöttek elő példaként, amik vagy nem kivételek, vagy már ismerte őket és helyesen használta a nemüket is. (Az azért hozzátartozik a történethez, hogy hiába beszél ő is és Enikő is folyékonyan németül, a "der-die-das" többnyire véletlenszerűen jön, sokszor nem is helyes.) Aztán egyre több szót írtak a füzetbe órán, meg a házi is erről szólt, és jött a kudarcélmény, hogy ez nem megy olyan simán, mind eddig a többi iskolai feladat. Hab is került a tortára a főnevek többesszáma formájában, hisz az sem egyszerű, és ott is hemzsegnek a kivételek :-(... És az nagyon vicces, mikor segítek Ákosnak házit csinálni. Mert látja rajtam is azt a bizonytalanságot, amit magán. Ha van egy szó, aminél egyikünk sem tudja a névelőt, vagy csak megérzésből mondunk egyet, és a szótárt felcsapva kiderül, hogy se az ő tippje, se az enyém nem volt jó, nagyot nevetünk, holott sírni lenne inkább kedvünk. De ezt csak vidáman lehet felfogni, és életünk végéig tanulni a névelőket :-) ;-)...

Az új évtől egyébként már töltőtollal írnak a harmadikosok. December elején kezdtek ismerkedni a tintával, annak használatával. Először kihegyezett végű bambuszt mártogattak a tintásüvegbe, majd két hét múlva lúdtollat. Ezekkel készült a karácsonyi ajándékunk, egy rajzos, írásos füzetecske egy saját fogalmazású történettel, "Der Wald" (Az erdő) címmel.
Lacival mi izgultunk titkon, hogy a tintával való írás nem okoz-e majd gondot a balkézzel író Ákosunknál, de szerencsére félelmünk alaptalannak bizonyult. Egyáltalán nem maszatolja el a tintát, ahogy a kezét vezeti balról jobbra, nem tartja másként, természetellenesen az íróeszközt és a szép írásképe is megmaradt :-).

Ami még változott, az a furulya, a pentatonról váltottak a C-szoprán furulyára. Ez sajnos nem tette lelkesebbé Ákost... Viszont a kottaolvasás alapjaival is elkezdtek ismerkedni, és ez tetszik neki. Szívesen tanulna más hangszeren is (csellón leginkább), de a zeneiskolai és zenetanári díjak olyan horror magasak, hogy egyenlőre várunk a csodára, hogy találjunk valami kedvezőbb megoldást... :-(

3 megjegyzés:

márta írta...

Minden szavaddal maximálisan együttérzek. :) A derdiedas-al leginkább. ( Ez a félévünk nagy hajtás volt Sárával, mert negyedikes és most dől el a jegyek alapján, gimnáziumban vagy Regelschuléban :) tanulhat-e tovább. Még nem tudjuk biztosan, hogy lesz, nyilván az előbbit szeretnénk.) De a zeneiskolás dologgal is együttérzek. Mi nagyon régóta vártuk, hogy legyen hely a szomszéd városi zeneiskolában Sárának egyelőre, de tényleg nagyon drága. És szünidőre is ugyanúgy fizetni kell, mintha megtartanák az órákat.

idrah írta...

Márta!
Abba bele sem merek gondolni, mi lenne, ha Ákos állami suliba járna, és a továbbtanuláson kellene gondolkodni, meg a jegyekre koncentrálni, azokért hajtani. Ehhez sok erőt kívánok nektek!!!!

A zeneiskola meg tényleg hihetetlen, az pedig hab a tortán, hogy még a meg nem tartott órákért is fizetni kell!!!!!

Lele írta...

Hát ezta der-die-das mese nálam is megérzésalapján müködik.Nem egyszer a fiam "javít"ki.A szótáras stori is elöfordult,de általában én vesztettem.Ha 10 év ittenéles útán nem ragadt rám sok,mejd jelentkezem 10 év múlva és akkor meglátjuk ogys mint a der-die-das-sal