Ákos már igazán nagyfiúnak tekinthető, hisz elmúlt tíz éves. Legalábbis olyan szempontból mindenképp nagyfiú, hogy kisebb utakra el merjem engedni egyedül. Ha belegondolok, én már kisebb koromban is egyedül jártam iskolába, pedig az buszozással, többszöri forgalmas úton való átkeléssel is járt. Csak valahogy én sokkal parásabb anyuka vagyok, mint amilyenek az én szüleim voltak, és ha el is engedem egyedül Ákost valahová, fél órás kiselőadást tartok a tudnivalókról, leselkedő veszélyekről. Suliba már egyedül jön-megy, de az kb. háromszáz méterre van tőlünk, és végig forgalommentes az út. Cirkusziskolába, sportra inkább kísérgetem, mert azok messze vannak tőlünk... Most éppen a barátjához egy szülinapra rollerezett el egyedül. Nem a szomszédban van, több úttesten át kell kelni, bár végig van bicikliút. Instrukciókat hosszasan ecseteltem, nyomtam a fejébe biciklis sisakot, vettem egy nagy levegőt, és útjára bocsátottam (persze ő nagyon boldog :-)). Nem mondom, hogy nyugodt vagyok, de az idő vészeses gyors múlásával gyakorolni kell ezt az elengedés dolgot... Bele sem merek gondolni abba, mi lesz, ha Enikő nagyobb lesz... Jajjj.