Az első, legfrissebb örömteli esemény mostanság, hogy Enikő megtanult biciklizni. Több helyen olvastam, hallottam már, hogy a futóbicikliző gyerekek sokkal simábban tanulnak meg kétkeréken biciklizni. Őszintén szólva én ebben nem igazán hittem, nem is tudom megindokolni, miért... Még élénken élt bennünk Ákos verejtékes tanítgatása (azt hiszem 7 évesen, futóbicajos múlt nélkül :-)), a bicikli után rohangálás, miközben tartani kellett a botnál fogva kacsázó járgányt, esések, ütközések stb. Így nem is csoda, ha kicsit rettegve alakítottuk Enikő méretére a bátyjától örökölt kétkerekűt. Először nem is bíztunk annyira a lánykában, hogy egyből kétkerékre ültessük, hanem a kis pótkerekek is felkerültek, mint kiderült teljesen értelmetlenül. Vagy konkrétan ezzel a bicajjal+pótkerekekkel van a baj, vagy maga a konstrukció ötlete nem jó, de csak jobbra-balra dűlöngélés, nulla biztonságérzet és biciklizni nem akarás lett a vége. Dühömben aztán leszereltem a kis kerekeket. És innentől ment minden, mint a karikacsapás. Laci vitte tanítani, amire igazán nem is volt szükség, mert kb. fél óra után úgy biciklizett Enikő, mintha mindig is ezt tette volna. :-) Fékez, kanyarodik, teker és nagyon élvezi közben a "száguldást". Már kezdhetjük akár tervezni a nagy közös családi biciklitúráinkat, így hogy most már Enikő is velünk tud tartani. Hurrá!

(A fotók nem hónapokkal ezelőtt készültek... Pulóverben+kabátban lehet csak kimenni június 20-án, mert max. 13 fok van. Olyan dühítő! De még dühítőbb lenne mondjuk, ha nem iskolaidő, hanem szünet lenne már.)

A másik örömteli esemény, hogy végre eldőlt, ki lesz jövő évtől Ákos osztálytanítója a nyugdíjba vonuló Herr K. helyett. Két lehetőség volt, persze hónapokig nem lehetett semmi biztosat tudni, csak a folyosói pletykák, találgatások folytak... Az egyik lehetőség volt egy teljesen új tanár felvétele. Hirdetést láttunk is az országos waldorf lapban, kerestek osztálytanítót a 4. és az induló 1. osztályba. Egy azaz egy darab pályázat érkezett be, őt nem találták alkalmasnak egyik állásra sem, ki tudja miért... Aztán volt még az a lehetőség, hogy a tavalyi 8-os osztálytanítónő, Frau I. jön vissza egy éves szabadságáról (amit Namíbiában, egy ottani w. iskolában töltött), és viszi az elsőt vagy a negyediket, saját döntése szerint. A pletykák szerint a kicsiket szeretné tanítani, de teljesen ellenkezőjét is hallottam, miszerint ő jobban tud "bánni" a nagyobb gyerekekkel, így a negyedikeseket szívesebben választaná. Ezek után tényleg semmi biztosat nem lehetett tudni, talán azok voltak egyedül nyugodtabbak, akiknek elsős és negyedikes gyereke is lesz jövőre :-)... Nekem csak annyi kívánságom volt, hogy legyen végre béke a szülői körben (feszültségekről régebben már írtam), meg persze a gyerekek is jó kezekbe kerüljenek. Bár azt is tudom, hogy a bizalmatlan, örökké elégedetlenkedő, emellett problémásabb gyerekekkel rendelkező szülőknek teljesen mindegy, ki jön hozzánk tanítónak, úgysem lesz jó senki... :-/
A héten aztán megérkezett a levél, amit félve bontottam ki, de aztán nagyon örültem. Mert titkon azért bíztam benne, hogy a már gyerekek által is ismert, nagyon-nagyon kedves, szimpatikus és tapasztalt tanítónőt, Frau I-t kapjuk. És IGEN, ő lesz jövő évtől nálunk, a negyedikben. Ákos továbbra is nagyon szomorú Herr K. távozása miatt, őt teljesen hidegen hagyta a nagy hír. :-( Folyamatban van a közös búcsúalbum készítése (mindenki egy oldalra fest/rajzol/ír/vagy amit gondol), és amikor Ákos a kis idézetet írta az ő művére, szegényem sóhajtozott nagyokat, és jópárszor elmondta, hogy nem akar más osztálytanítót... Hát, nekünk nehéz lesz a búcsú, az tény. :-(