Úgy tűnik, mi is megfertőződtünk... a német karácsonyi aprósütiket, a "Plätzchen"-eket ugyanis errefelé a családok a karácsonyt megelőző kb. öt hétben készítik (sokat és sokfélét). Én eddig nem lelkesedtem, hogy már az adventi időszakot megelőzően is elkezdjük az ünnepekre készülődést, de a gyerekek az óvodában/iskolában a társaktól folyamatosan hallgatták az élménybeszámolókat a közös családi sütikészítésről, és kérték, nálunk is ilyen édességek kerüljenek az első gyertya meggyújtásakor az asztalra. Így pénteken előkerültek a finom illatú karácsonyi fűszerek, a formák a tészta kiszúrásához, és a díszítéshez mandula, dió, mogyoró, napraforgó. Nagyon kellemes, kedélyes estét töltöttünk ezzel az elfoglaltsággal, a gyerekek is olyannyira belelkesedtek, hogy az elkövetkezendő napokban biztos vagyok benne, hogy naponta akarnak majd sütit készíteni. Azt hiszem a következő a mézeskalács lesz, de szeretnénk kipróbálni egy "Zimtsterne" (fahéjas csillagok) receptet, mert nagyon ízlik nekünk.

Készítettünk adventi koszorút is, szép egyszerű hagyományosat, piros gyertyákkal, piros és fehér bogyókkal díszítve. Mint megtudtuk egy rádióműsorból, az első adventi koszorút egy hamburgi evangélikus lelkész Johann Heinrich Wichern készítette 1860-ban az általa alapított árvaházi gyerekek számára. A kör alakú abroncsos "csillárt" fenyőágakkal és 24 gyertyával díszítette fel. Minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak meg a koszorún, hogy a növekvő fénnyel érzékeltessék a Megváltó születésének közelségét. Az első négygyertyás koszorú 1925-ben jelent meg egy kölni katolikus templomban, majd tíz évvel később már a családok szobáit is ékesítették az egyházak által megszentelt változatok.

Ma résztvettünk az óvodai és iskolai adventi kerten (Adventsgärtlein). Leírhatatlanul gyönyörű a közös éneklés, majd az, ahogy a halk hárfazene mellett egyre több fény gyúl ki a sötét teremben. A gyerekek fenyőágakkal, ásványokkal kirakott spirális úton mennek egyenként a spirál közepén világító nagy gyertya felé, ott meggyújtják a magukkal hozott, almába szúrt kisebb gyertyát, majd a kifelé vezető útjukon a megfelelő helyen lerakják egy földre helyezett aranycsillagra. Ezáltal évről évre megélhetik az emberi aktivitás lényegét: ha az ember befelé megy, (azaz nagy figyelemmel tanul, dolgozik, elmélkedik), bent fényt talál; ez a fény közös, mindenki számára megtalálható; a megtalált közös lángnál meggyújthatja a saját fényét, és azt kihozhatja a többieknek, azaz: nem rejti el magának, hanem odaadja a közösségnek, hogy ezáltal egyre melegebb és világosabb legyen azon a helyen, ahol éppen vagyunk. :-)

Adventi bazár

Bár még van egy hét az adventi időszak kezdetéig, a tegnapi iskolai bazár igazán olyan hangulatban telt, mintha már itt lenne. Odakint hatalmas pelyhekben hullt a hó, bent a csodaszép fények, csendes zeneszó, a karácsonyi hangulatot árasztó standok, a feldíszített termek, folyosók... Nagy volt az érdeklődés, de a tömeg jól eloszlott, nem kellett senkinek tülekednie. Viszont az áruk nagyon gyorsan fogytak, az óvoda standjánál háromkor már megdöbbenve tapasztaltuk (11-kor kezdődött), hogy szinte csak a dekoráció maradt. Estére kicsit lehangoló látványt nyújtott a kifosztottság, de hát ennek csak örülhetünk, hisz az iskola is, és az óvoda is szép bevételhez jutott...

A mi osztályunk egy ún. Kinderkaufladen-t (gyerekek boltját) csinált. Egyik anyuka varrt egy hatszögletű sátrat hozzá vezető kis alagúttal. Az osztályterem bejáratától ezen az alagúton át a gyerekek eljutottak a sátorba, ahol kis polcokon álltak a portékák. Részünkről a dióhéj babák és hajók, de voltak még pl. kicsi, házilag főzött szappanok, pici selyemzacskók pár szem ásvánnyal vagy üveggolyóval, színes hímzőfonallal golyóstollbetétre kötözött lúdtollak, méhviasz gyertyák, dióhéj tűpárnácskák, kis jegyzetfüzetek csodaszép aquarell borítóval... Az ifjú vásárlók kettesével mentek be, természetesen felnőtt befolyása nélkül választhatták ki a megvásárolni kívánt árukat, és odakint a pénztárnál fizettek a kis kincseikért. Láthatólag nagyon élvezték, bár az odabent eltöltött időből arra következtettünk, hogy nem könnyű eldönteni, mit is válasszon az ember :-)... A standunk, ahol a kerti zászlókat árultuk, nem volt sikeres. Az anyaghasználattal már korábban is kritikus voltam, de úgy látszik, a vásárlók is hasonlóképp gondolkodtak...

Kezdéstől a zárásig ott voltunk, de úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Ettünk nagyon finom gulyást és töklevest, sütiztünk is kellemes zongoraszó mellett, meghallgattuk a tanár-szülő kórus előadását, és beszélgettünk kedves ismerősökkel. Ákos és Enikő úsztatott gyertyát vízen, ettek mézeskalács cserepet a boszorkány házáról, természetesen bevásároltak a gyerekek boltjában, játszóházaztak és tomboláztak is. Megismerkedtünk egy kedves magyar hölggyel is. Éppen az évszaktündéreket árusító asztal előtt álltunk, amikor is ő, mint eladó, megszólított minket, természetesen magyarul. Már több éve jár a ravensburgi Waldorf iskola bazárjára (meg még máshová is Németországban). Kolozsvárott él, a lányai ott végeztek szintén waldorfban. A virágtündéreket szorgos magyar kezek varrogatják, és sok-sok évszakasztalra jutnak el Európa-szerte. :-)

Amin jót mosolyogtunk: Egyik épületből a másikba éppen a legnagyobb hóesés közepette futottunk át. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, és alighogy kiléptünk az ajtón, Enikő iszonyú kétségbeesett sírásban tört ki. Fogta az arcát, először még azt hittem, valamiképp megsérült, vagy valaki véletlenül megütötte. De nem ez történt, hanem egyszerűen az arcába hullott hópelyhektől pánikolt be... Látszik, hogy régen volt már részünk igazi havazásban. Sőt az is lehet, hogy Enikő, a maga kis 4 évévvel még nem is tapasztalt ilyesmit, vagy nem emlékezett rá, ezért ijedt meg ennyire... :-)

Érzelmileg, és egyébként is teljes a káosz mostanság az életünkben... Sokat tanulunk, erősödünk nagyszerű emberek hatalmas bánata vagy öröme által, és ez jó.

Rengeteget alkotunk, ami megint csak nagyon feltöltő tud lenni. Elérkezett az adventi bazár napja, ma estére minden a helyére került, ünnepi díszbe öltözött az iskola. Fájó szívvel, de sikerült az alkotott, nagy odaadással készült manóktól, babáktól búcsút venni, és útjukra engedni őket, hogy holnap szerető kis gazdákra találhassanak :-). Szerintem nagyon szép lett minden, de hát elfogulatlanság nélkül nem tudok nyilatkozni... ;-)

Az osztályban, Ákoséknál krízis van kialakulóban. A mi családunkban már-már rajongásig imádott osztálytanító elkövetett valamit, ami igaz, hiba volt, de hát emberek vagyunk... Viszont néhány szülőben (akiknek már eddig is szálka volt a szemükben ez a nagyszerű tanár) a konkrét eset hatalmas felháborodást váltott ki, nekiestek ezer körömmel, támadják, furkálják, szerintem nagyon nem intelligens módon kezelik a helyzetet (előfordult, hogy a folyosón szembejőve nem köszöntek neki, levegőnek nézvén - na ez már a bunkóság kategóriába tartozik...). Egyszóval kettészakadt az osztály, gyerekek nem, csak mi szülők. A mi "oldalunk" (hú, ez így elég csúnyán hangzik) annyira megbízik Herr K. szakmai tudásában, annyira elégedett a munkájával, a hozzáállásával, hogy melléálltunk. Látjuk, mennyire imádják őt a gyerekek, és elsősorban az ő szempontjukból fontos, hogy ne olyan véget érjen a történet, hogy az agresszíven, nagy hanggal fellépők eltávollítsák a tanítót az osztályból... :-Harcolunk, ha kell, de mindenekelőtt békés, és okos taktikával védelmezünk.

Aztán ha már a konfliktusoknál tartok, akkor megemlítem, hogy a házmester nénivel is volt némi nézeteltérésünk. Kicsit elegünk lett abból, hogy megköveteli, hogy mi létezzünk a házért, és ne fordítva. Nem vagyunk hajlandóak 10 centivel a föld fölött lebegve felmenni a másodikra, nem akarjuk a bicikliket a hátunkon cipelve betenni a tárolóba, és a virágainkkal sem szándékszunk megbeszélni, hogy a folyosón ne hullassanak el évi három levelet. Mert kifogásolta, hogy sárdarabok vannak a lépcsőházban, a biciklitárolóban, utóbbi ajtaján nagyítóval látható egy darab keréknyom (hozzáért a gumi). És hogy mindent neki kell takarítania... Csak éppen azt felejti el, hogy a munkájáért elég keményen megfizetjük, és soha nem rójuk fel neki, ha éppen a férjével ordít, meg cigaretta füsttel fújja teli a pincét. Tudom, tudom... a társasházban ezeket a dolgokat el kell viselni, ezzel jár. Rajtunk nem múlik, mi eddig is rendes közösségi tagként éltünk, csak bosszantó, hogy még így is mi vagyunk fekete bárányokká minősítve.

Hogy valami pozitív kerüljön a végére, felteszek az alkotásaink közül párat :-) (kisebb marokbabákról/manókról sajnos nem készült kép, a kerti zászló meg olyan hosszú, hogy fotózhatatlan lakáson belül, egyébként valami ilyesmi)

Késő őszi, erdei séta

Fertőzés

Amikor Ákos még otthon járt óvodába (állami, nagyon szuper óvónénikkel), borzasztóan haragudtam, hogy a gyerekek rendszeresen vitték magukkal saját játékaikat. Nem egyszerűen az alvós kis állatkáikat, babáikat, hanem mindent, amit el lehet képzelni. És persze "fertőzték" meg egymást az ilyen-olyan játékőrületekkel. Mert persze ők gyerekek, és minden megtetszik, és minden kell, ami Pistikének/Julikának is van... Volt kisautós korszak (de persze csak és kizárólag Hotwheels), Lego lovagos, meg Transformers-es, és a "kedvencem" a Lego Bionicle (fogalmam sincs, jól írtam-e a neveket), kislányoknál meg gondolom a szokásos Barbi baba, póni mánia. Még most is kiráz a hideg ezektől a játékoktól, meg attól, hogy mennyit hallgattuk: "én is AKAROK", vegyetek ezt, meg azt... Aztán megelégelve az egyre durvábbá váló, oviba beáramló játékáradatot, egy szülőin én felvetettem, mi lenne, ha betiltanánk azt, hogy a fél gyerekszobával érkezzenek reggelente a gyerekek. A célom az lett volna, hogy maximum az alvósállat maradjon, de néhány szülői ellenállásba ütközve olyan kompromisszum született, hogy alvósállat plusz még egy dolog. Jobb lett a helyzet, de persze még mindig nem ideális, és továbbra is fennmaradt az alapvető probléma (nekem is kell szindróma)... Ráadásul állandóak voltak a konfliktusok is, mert kisebb-nagyobb balesetek következtében ugye elengedhetetlenül mentek tönkre dolgok, tört le ez-az, vagy éppen tűnt el valami.

Aztán itt a német oviban, suliban ilyen probléma már fel sem merült, mert nyomát sem láttuk a játékbevitelnek (még alvósállat sincs, mert nincs oviban alvás hehe :-)). Enikőéknél olyasmi előfordul, hogy valaki szeretné megmutatni mit kapott szülinapjára, de tényleg csak bemutatás szintjén, reggel beviszik a gyerekek a dolgot, mindenki megcsodálja, aztán anyuka/apuka viszi is el magával. Így tettünk mi is, mikor Eliza babát okvetlenül az óvónéniknek is meg kellett ismerniük :-). Ákoséknál az iskolában viszont mostanság, pár hónappal ezelőtt, elkezdődött egy hasonló játékőrületes időszak. Kevésbé durva, meg persze ők a koruknál fogva már nem követelőznek, és a játékok milyensége sem kifogásolható (az áruk viszont, hmmm...). Viszont azzal már biztosan nem lesz gondunk, hogy a karácsonyi ajándék ötletét kigondoljuk. ;-) Most éppen Diabolo-zás örvend nagy népszerűségnek, és az ügyesebbek már egész jól zsonglőrködnek vele. Volt még dominózás (kígyóépítés különböző alakzatokban, majd eldöntés), aztán a Kapla nevű építőjáték és a golyópálya (utóbbiak a suliban vannak, nem a gyerekek vitték). Ákos mindig résztvesz ezekben, itthon lelkesen mesél, és persze sóhajtozik időnként, de jó lenne, ha a Jézuska diabolót hozna :-) ;-)

Ha már az a bejegyzés címe, ami... akkor megemlítem azt is, hogy az óvodában éppen szamárköhögés és mumpsz járvány van. Persze mi extrém kivételnek számítunk az oltásainkkal, néznek nagyot, mikor mondom, hogy mindkettő ellen beoltják a magyar kicsik nagy részét. És még jobban elképednek, mikor elmesélem, hogy tizenakárhány kötelező oltás van, aminek elmulasztása esetén keményen megróják a szülőket... :-/

Iskolai ünnep képekben

"Laternenfest" az oviban

“Licht in der Laterne
ich geh mit dir so gerne.
Rotes, grünes, goldnes, Haus!
Lichtlein, Lichtlein geh nicht aus.“

November tizenegyedikéhez, Szent Márton-naphoz közeledvén az óvodában tegnap tartottuk az ún. Laternen- und Zwergenfestet (lámpás felvonulás, a fény elvitele a törpéknek, manóknak).

Hagyományosan az óvodások, és az iskolában az első-második osztályosok ünnepelnek, és tudják, hogy az adakozás az ünnep fő gesztusa. Az óvodások az ember által meggyújtott fényt viszik ki lámpácskáikban a sötét erdőben lakó törpéknek. A kisiskolások is megteszik ezt – hiszen ők még eléggé közel vannak a manók és tündérek világához –, de ők már meghallgatnak Szent Márton életéből egy-egy történetet, végignézik a nagyobbak által bemutatott Szent Márton-játékot, és ami a legfontosabb: a szülők sütnek egy-egy Márton-napi kalácskát, vagy kenyérkét a gyerekeknek, és azt az ünnepség végén mindenki megfelezi valakivel.

Az előkészületi időben folyik a lámpások elkészítése a gyerekek festményeiből: minden reggel egyetlen új lámpás egyetlen kis fényvívőnek. És természetesen az ünnephez kapcsolódó dalok éneklése, hogy a fény szép énekszó kíséretében érhessen el a céljához :-).

Az óvónénik előadtak egy bábjátékot is (Laternenmädchen), ami egy kislányról szól, akinek lámpásából a fényt a szél kioltja. Útja során próbál találni valakit, aki újra meggyújtaná, de sem az erdő állatai, sem a házikójában szövögető anyóka, sem a suszter, sem a labdájával játszadozó fiúcska nem tud neki segíteni, mígnem elér Napanya országába. Leheveredik, a fárasztó út után elalszik, közben pedig ismét feléled a fény a lámpásában. A visszafelé úton aztán segít a sötétben megkeresni a kisfiú elgurult labdáját, a suszter kályhájába meleget varázsolni és az erdei állatoknak a fagyos éjszakában tüzet rakni, ahol átmelegedhetnek.

Szeges-kukoricás papírhenger

Felteszem ide, hátha más is olyan jópofának találja, mint én, hátha ötletül szolgál, akár egy szülinapi gyerektársaság lekötésére is... Ákos egy ilyen alkalomról hozta haza magával (a meghívón olvastuk, hogy lehetőség szerint vigyen mindenki magával kalapácsot, meg is mosolyogtuk...). Itthon meg nagy sikere volt, még mi felnőttek is eljátszadozunk vele :-). Nem kell hozzá más, mint egy hosszú kartonhenger (végei lezárhatók), szegek, kukoricaszemek és egy kalapács. Spirál alakban bele kell verni a nagyméretű szegeket, a kukoricaszemeket (lehetőleg jó sokat) pedig belezárni a henger belsejébe. Ha készen van, lehet forgatni és hallgatni a szegek szárán lefelé szép lassan "bukdácsoló" magok kellemes csengését. Én soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szép hangok keletkezhetnek ezekből az egyszerű dolgokból :-o