2008. nov. 8.

"Laternenfest" az oviban

“Licht in der Laterne
ich geh mit dir so gerne.
Rotes, grünes, goldnes, Haus!
Lichtlein, Lichtlein geh nicht aus.“

November tizenegyedikéhez, Szent Márton-naphoz közeledvén az óvodában tegnap tartottuk az ún. Laternen- und Zwergenfestet (lámpás felvonulás, a fény elvitele a törpéknek, manóknak).

Hagyományosan az óvodások, és az iskolában az első-második osztályosok ünnepelnek, és tudják, hogy az adakozás az ünnep fő gesztusa. Az óvodások az ember által meggyújtott fényt viszik ki lámpácskáikban a sötét erdőben lakó törpéknek. A kisiskolások is megteszik ezt – hiszen ők még eléggé közel vannak a manók és tündérek világához –, de ők már meghallgatnak Szent Márton életéből egy-egy történetet, végignézik a nagyobbak által bemutatott Szent Márton-játékot, és ami a legfontosabb: a szülők sütnek egy-egy Márton-napi kalácskát, vagy kenyérkét a gyerekeknek, és azt az ünnepség végén mindenki megfelezi valakivel.

Az előkészületi időben folyik a lámpások elkészítése a gyerekek festményeiből: minden reggel egyetlen új lámpás egyetlen kis fényvívőnek. És természetesen az ünnephez kapcsolódó dalok éneklése, hogy a fény szép énekszó kíséretében érhessen el a céljához :-).

Az óvónénik előadtak egy bábjátékot is (Laternenmädchen), ami egy kislányról szól, akinek lámpásából a fényt a szél kioltja. Útja során próbál találni valakit, aki újra meggyújtaná, de sem az erdő állatai, sem a házikójában szövögető anyóka, sem a suszter, sem a labdájával játszadozó fiúcska nem tud neki segíteni, mígnem elér Napanya országába. Leheveredik, a fárasztó út után elalszik, közben pedig ismét feléled a fény a lámpásában. A visszafelé úton aztán segít a sötétben megkeresni a kisfiú elgurult labdáját, a suszter kályhájába meleget varázsolni és az erdei állatoknak a fagyos éjszakában tüzet rakni, ahol átmelegedhetnek.

1 megjegyzés:

agnes írta...

Ugyanezt a mesét játszották nálunk tavaly árnyjátékkal az óvónénik:) nagyon aranyos volt! és persze nálunk is ugyanettől az énektől zeng a lakás, Panka a legjobb benne (legalábbis a leghangosabb:D).