Fiúk kulturálódnak az iskolában, a nyolcadikosok előadásában a Szent Iván-éji álmot nézik meg. Mi ketten lányos estét tartottunk, együtt megfürödtünk, hajat mostunk/szárítottunk, aztán a maratoni esti mese után Enci igen hamar összetalálkozott az álommanókkal, én meg jöttem blogolni :-).

Tegnap izgalmas napunk volt. Most már úgy tűnik, sajnos a hazautazásaink előtt mindig történik valami olyasmi, amivel a kórház sürgősségi osztályán kötünk ki. A mindig túlzás, mert ez még "csak" a harmadik eset volt, de egy kicsit izgat, hogy vajon miért van ez így... Most Laci bokája ment ki elég csúnyán. Ákossal a salakos, ún. Bolzplatz-on fociztak (hmmm), ami eső után még csúszott is ráadásként. Egy rossz mozdulat a labda után, aztán Laci már a földön is volt. A gyerekek majd megszakadtak a nevetéstől, azt hitték, az apjuk viccből fetreng. Kórház, röntgen, majd egy csini kis sín, miután a doki nem tudta határozottan állítani, hogy a szalagok tökéletesen épek-e. Sokat kell pihentetni, aztán az elkövetkezendő napokban meglátjuk a javulást, meg azt, hogy a munkábamenetel hogy fog alakulni bicikli, majd csütörtöktől család nélkül...

És egy vicces momentum:
Tavaly írtam talán, hogy Enikőt az ujjtöréses műtétje előtt a sürgősségin a doktornő vigasztalásként megetette gumicukorral :-/... Galiba lett belőle, mert altatni kellett, és ugye az evés problémát jelent. Ákosban mindez mély nyomot hagyott, mert az apját ezen szavakkal engedte el a kórházba:
"Apa, gumicukrot nehogy elfogadj!!!!"
:-D :-D :-D