Próbálunk következetesek maradni abban, hogy este nyolc és fél kilenc között ágyban legyenek a gyerekek, sőt addigra már az esti mesén is túl legyünk. Ez a törekvés nagyrészt, igen ritka kivételektől eltekintve sikerül is. Így nyár felé közeledve, a hosszabbodó nappalokkal ez nem lenne olyan egyszerű, ha nem lenne a lakás minden egyes ablakán redőny. Mert akkor jönne a kifogás: hiszen még süt a Nap, nincs este... :-) Már most nagyon sokára sötétedik be (Magyarországhoz képest több mint fél órával később nyugszik le a Nap), és hol van még a június végi forduló. Így marad a tulajdonképpeni becsapás :-). Fél nyolc körül fokozatosan sötétítem a lakást, előidézve ezzel az estére való ráhangolódást testileg és lelkileg is. Hatékony a dolog, bár Enikő a fáradtságtól biztos világosban is elaludna, Ákosnak meg így sem megy mindig könnyen, főleg ha nem annyira fáradt, vagy éppen még valamin ezerrel agyal... Ja, és az is nagy előny, hogy a reggeli pirkadattal nem pattannak ki az ágyból mondjuk hajnali hatkor ;-)

Ez utóbbira pont ma volt ellenpélda, de nem a világosnak köszönhetően, hanem mint kiderült, nekem készült meglepetés :-). Óvodában és iskolában itt egyáltalán nem téma az Anyák Napja, ez egy bensőséges családi ünnep, semmiféle intézmény nem folyik bele a dologba, így persze nem volt verstanulás, ajándékkészítés, miegyéb. Ők maguk, belső késztetésből, meg gondolom némi atyai ösztönzéssel ajándékot készítettek nekem e jeles nap alkalmából. Tegnap nem készültek el, ma reggelre maradt még egy kevés utómunkálat. Ákos ébresztette magát 7 körül (óra vagy bármiféle segédeszköz nélkül!), majd riadóztatta Enikőt, és a szobába bezárkózva szorgoskodtak nagy csendesen. A redőnyt persze felhúzták, én erre ébredtem. Még szerencse, hogy az álomkór nem engedte, hogy berontsak megnézni, mi történik, és így legalább tökéletesre sikerült a meglepetés :-)...