2009. ápr. 30.

Ákos újabb "kötésprojekt" végére ért :-). Ezt is töretlen lelkesedéssel készítette. Persze az is benne volt, hogy megy a verseny az osztályban, és Ákosban erős a versenyszellem, mindenképp elsőként akarta befejezni... Mondogattuk neki itthon, hogy nem ez a lényeg, tudja is ezt ő nagyon jól, meg a kötést magáért az élményért is nagyon szereti csinálni, de hazatérve természetesen azt újságolta elsőként, hogy ő fejezte be először a törpét :-). Mint kiderült vízitörpe. Van kis csengettyűje a sapiján, a kabátja le- ill. felhúzható.

2009. ápr. 24.

Ma reggelre James, a kis hörcsögünk elaludt... örökre. Nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a kis pöttöm állat, és holott tudtam, nem lesz hosszú életű, így két év után váratlanul ért a dolog... :-( Pedig ha jobban visszagondolok, előjelek is voltak. Nem volt olyan élénk sem nappal, sem éjszaka, mint szokott, a bundája valahogy fakóbb lett, nem rágta az utóbbi napokban a ketrece rácsát és a faházikóját. Ellenben evett rendesen, talán ezért nem kezdtünk aggódni...
A gyerekek még nem tudják a szomorú hírt, hát igencsak tartok a reakcióktól. Gondolom sírdogálnak majd (őszintén szólva én is megsirattam)... Hogy hogyan és hová temessük, fogalmam sincs, talán majd Ákosnak lesz ötlete, kívánsága.
Mindig kérdezték tőlünk, hogy miért hörcsögöt tartunk, hisz nem sokáig élnek, a gyerekeknek pedig nagy szomorúság az elvesztésük... Ez igaz, de egy hosszabban élő állatka elvesztése is fájdalmas, ráadásul lakásban nagyobb testű állatot, kutyát, macskát (amik hosszabban élnek) nem tartanék soha, kertünk nincs... kompromisszumos megoldásként egy rágcsáló, még a maga rövid kis életével is, szerintem tökéletes. Mindenesetre az tény, hogy nagyon-nagyon sok előnyét látom annak, ha van háziállatuk a gyerekeknek, így biztosan lesz utódja James-nek, ha az elvesztését feldolgoztuk és szép emlékként gondolunk rá vissza.

2009. ápr. 23.

Az előző frizurás bejegyzéshez kapcsolódva... Tegnap Ákos kérte, hogy vágjam le a haját. Igen, ő kérte, és ez nagy szó, mert a hajvágásos procedúra mindig is a halasztandó dolgok közé tartozott. Mi részünkről és az övéről is... Hatalmas ordítás ("úúúúgy fáááj" címszóval:-)), közelharc, leizzadás, minden ami elég elrettentő ahhoz, hogy minél ritkábban történjék meg ezen tevékenység. Mindehhez még ráadásként olyan szinten nagy mennyiségű és vastag szálú hajszál, ami megintcsak nem könnyíti a helyzetet. Ja, és a forgók helyzete, valamint száma bármiféle hosszabb típusú frizura elkészítését lehetetlenné teszi, így marad a géppel nyírt 5 mm-es tüsi haj... Az mindenesetre csodaszámba megy, hogy 8 év alatt a szomszédok riasztásának eredményeképp egyszer sem járt nálunk a gyámhatóság... ;-)
A tegnapi hajvágás érdekessége, hogy a hajnyíró gépezet felmondta a szolgálatot, nem bírta a kemény munkát :-). Szó szerint kemény volt, mert Ákos feje izzadós, ehhez még keveredik némi por, ez-az, plusz a hajtömeg... Úgyhogy hajat kellett mosni, szárítani, majd ismét kísérlet az erősen füstszagot árasztó géppel, de már lágyabb hajjal. Sikerült egy árva nyöszörgés nélkül a művelet, úgy tűnik, ez ügyben a problémamentesség kipipálva. :-)
Pedig már kezdtem volna rábeszélni a hosszú hajra :-)...

2009. ápr. 14.

Fotó nem készült, de e nélkül is emlékezetes marad, hogy Enikő haja a homloka felett borzalmas lett. Az történt ugyanis, hogy a kisasszony ihletet kapott... Látja, hogy családon belül megoldjuk a hajnyírást, és ő is kipróbálta magán a saját fodrásztudományát. Egyik pillanatban még papírt darabolt, aztán a másikban megszeppent pofival rohant a kukához kidobni valamit. Bár próbálta titkolni, de nem volt nehéz észrevenni, hogy az a valami egy jó nagy lenyírt szőke tincs... :-D :-D

2009. ápr. 11.

Kirándultunk

Bregenzben jártunk. Fellibegőztünk ezer méter magasra (Pfänder), kicsit túráztunk, megnéztük a vadasparkot, volt hócsata, játszóterezés, és mindehhez fantasztikusan szép, már-már nyárias idő :-). A panorámával nehéz volt betelni, engem a hegyek annyira lenyűgöznek, hogy napokig ott bírnék ülni és magamba szívni a látványt...

2009. ápr. 9.

Kilencedik

Ákos ma 9 éves lett. Csodaszép, vidám napunk volt... Virággal, tortával, ajándékkal ünnepeltünk, holnap pedig jön a nagy családi kirándulás :-).

2009. ápr. 4.

Hetek óta tartó szülői szervezkedés, kézműveskedés után eljutottunk ma az óvoda tavaszi/húsvéti bazárjának megvalósításáig. Mindenféle számításunkat keresztülhúzta az időjárás, és ez nagyon bosszantó... Főként, hogy tegnap délután a rádióban még arról lelkendeztek a bemondók, hogy milyen szupermeleg, napsütéses, csodaszép hétvégénk lesz. Ehhez képest már a hajnali 6 órás cuccolásnál is szakadt az eső, és egész délelőtt nem is hagyta abba.

A heti, belvárosi piacon kaptunk helyet a standunknak. A "platzmester", aki betegség miatt helyettesített, nem éppen volt a helyzet magaslatán, olyan helyre irányított minket, ami mint kiderült, egy zöldséges árus állandó helye. És mindez természetesen akkor derült ki, amikor már felállítottunk és kipakoltunk mindent... Mielőtt elkezdődött volna a fejvakarás, hogy mi legyen, felajánlottuk, hogy költözködünk. Szerencsére az áruskollégák segítettek, gyorsan elrendezkedtünk, 9-kor pedig már jöttek szülőtársak váltani minket. A sikerességről még nem tudok beszámolni (9-ig nem sok érdeklődő akadt...), viszont néhány képet készítettem a standról és a szülői kézműves alkotásokról:

2009. ápr. 2.

Enikő először ment ma nélkülem barátnőzni. Ákos is ott volt, ugyanis az ő barátja/osztálytársa a kislány bátyja. Először ódzkodtam a dologtól, korainak tartottam, de minden szépen alakult (leszámítva az én egész napi feszültségemet és hiányérzetemet...), a 4 gyerek a 20 fokos tavaszi verőfényben gyönyörűen eljátszott. Mégsem minden fenékig tejfel, mert valami (számomra) kiakasztó azért történt. Amikor mentem 5-kor, hogy hazahozzam a gyerekeket, a háznál nagy csend fogadott. Csengettem, sehol senki. Hátul a kertben aztán fahasogatás közepette rátaláltam az anyukára. Egyedül volt, a lurkók pedig a játszótéren. Ami a háztól kb. 200 m-re van, nem lehet odalátni, sem hallani, mi is történik ott... Azt mondja: óóóóó, fél órája nézett rájuk, nem volt semmi gond. Lehet, hogy én vagyok túlságosan paramama, de az, hogy a 4 éves kislányom felügyelet nélkül legyen, egy nem szemmel tartható közterületen, csupán kisgyerekek társaságában... háát, számomra nem elfogadható. Mint kiderült, azért nem ok nélküliek a fenntartásaim, mert a környékbeli gyerekek a két kislányt olyannyira belökték a hintán, hogy majdhogynem átpördültek. Állítólag Ákos szólt nekik, hogy óvatosabban (ezt ő mesélte ;-)). Mindenesetre könnyű szívvel és bizalommal csak úgy fogom legközelebb is elengedni Enikőt, ha az anyukával szépen megbeszéljük ezt a dolgot. Én elmondom a számomra elfogadható "játékszabályokat", ő pedig el kell, hogy fogadja ezt...