Nemsokára indulunk. Kocsi ismét dugig, nem tudom lesz-e olyan valaha, hogy a hatalmas csomagtartóba esetleg még egy gombostűnyi hely marad. Mert ahogy pakol az ember, minden fontosnak tűnik (gyerekeknek méginkább :-)), aztán mindig van egy-két doboz hazafuvarozandó kinőtt gyerekruha, meg a kézműves cuccok, hogy ne unatkozzak kettő és fél hétig. Na, ez utóbbitól kell talán legkevésbé félnem... ;-)

Lacinak pár napra főztem, lakás kitakarítva (enélkül még nem sikerült itthonról elutaznom, lehet kuncogni :-D...), most már csak pár óra nyugodt alvás kellene, meg az, hogy ne holnap induljon neki a pünkösdi szünetet kezdő egész Németország :-o!!!

3 perces kenyér

Anno megfogadtam, hogy ebbe a blogba nem fogok ételrecepteket feltenni, de most nem bírom megállni, hogy ne osszam meg ezt a kenyérreceptet. Már réges régen leírtam egy liszteszacskóról, de valahogy csak most került sor a kipróbálására. Tényleg 3 perc alatt megvan az összeállítás, a sütőből való kivételig pedig alig egy óra telik el. Nálam most kiütötte a nyeregből a dagasztás nélküli másfélórás kenyeret, és a családnak is nagyon-nagyon ízlik :-).

Kell hozzá: 500 g teljes kiőrlésű búzaliszt (tegnap véletlenül tönkölyt raktam a malomba, kivenni már nem akartam, ebből is nagyon finom lett - miért is ne lenne az, hisz ez is egy búzafajta :-)), 450 ml víz, 1 kockaélesztő (német receptről van szó, itt csak 42 g-os a kockaélesztő), 2 teáskanál só, 2 evőkanál balzsamecet, mandula, napraforgó, tökmag (vagy bármilyen egyéb mag)

Az élesztőt a langyos vízzel el kell keverni, hagyni felfutni (én icipici nádcukrot tettem bele). A lisztet, sót, ecetet és élesztős vizet elkeverni, majd 3 percen keresztül folytatni a műveletet. Végül a magokat belekeverni. Egy formát kiolajozni, zabpehellyel megszórni, beletenni a masszát. Betenni a hideg (!) sütőbe, bekapcsolni azt 200 fokra (ha légkeveréses 170-re), 50 percig sütni. Majd kivenni a formából, és anélkül még 10 percen keresztül sütni.

Fiúk kulturálódnak az iskolában, a nyolcadikosok előadásában a Szent Iván-éji álmot nézik meg. Mi ketten lányos estét tartottunk, együtt megfürödtünk, hajat mostunk/szárítottunk, aztán a maratoni esti mese után Enci igen hamar összetalálkozott az álommanókkal, én meg jöttem blogolni :-).

Tegnap izgalmas napunk volt. Most már úgy tűnik, sajnos a hazautazásaink előtt mindig történik valami olyasmi, amivel a kórház sürgősségi osztályán kötünk ki. A mindig túlzás, mert ez még "csak" a harmadik eset volt, de egy kicsit izgat, hogy vajon miért van ez így... Most Laci bokája ment ki elég csúnyán. Ákossal a salakos, ún. Bolzplatz-on fociztak (hmmm), ami eső után még csúszott is ráadásként. Egy rossz mozdulat a labda után, aztán Laci már a földön is volt. A gyerekek majd megszakadtak a nevetéstől, azt hitték, az apjuk viccből fetreng. Kórház, röntgen, majd egy csini kis sín, miután a doki nem tudta határozottan állítani, hogy a szalagok tökéletesen épek-e. Sokat kell pihentetni, aztán az elkövetkezendő napokban meglátjuk a javulást, meg azt, hogy a munkábamenetel hogy fog alakulni bicikli, majd csütörtöktől család nélkül...

És egy vicces momentum:
Tavaly írtam talán, hogy Enikőt az ujjtöréses műtétje előtt a sürgősségin a doktornő vigasztalásként megetette gumicukorral :-/... Galiba lett belőle, mert altatni kellett, és ugye az evés problémát jelent. Ákosban mindez mély nyomot hagyott, mert az apját ezen szavakkal engedte el a kórházba:
"Apa, gumicukrot nehogy elfogadj!!!!"
:-D :-D :-D

A hétvégén egy kézműves vásárban voltunk a Bodeni-tó partján fekvő helyes kis Unteruhldingen nevű városkában. Volt sok szép portéka, de mi leginkább a natúr (tisztán növényi) szappanos stand előtt időztünk. Egyrészt az eladó hölgy előadása és személyisége, meg a szebbnél szebb, már-már művészi szappanalkotások "ragasztottak" oda bennünket. Tényleg hihetetlen volt a látvány és az illatok... :-) Ákos, a kis hazafi, kiválasztott egy piros-fehér-zöld csíkos, menta illatú szappant. Aromaterápiának sem utolsó, mert a szobájában, az íróasztalán tartja, de az egész lakást betölti az illata :-). Fürödni nem tudom, valaha fogunk-e vele, ha Ákoson múlik, nem hiszem... ;-)

Próbálunk következetesek maradni abban, hogy este nyolc és fél kilenc között ágyban legyenek a gyerekek, sőt addigra már az esti mesén is túl legyünk. Ez a törekvés nagyrészt, igen ritka kivételektől eltekintve sikerül is. Így nyár felé közeledve, a hosszabbodó nappalokkal ez nem lenne olyan egyszerű, ha nem lenne a lakás minden egyes ablakán redőny. Mert akkor jönne a kifogás: hiszen még süt a Nap, nincs este... :-) Már most nagyon sokára sötétedik be (Magyarországhoz képest több mint fél órával később nyugszik le a Nap), és hol van még a június végi forduló. Így marad a tulajdonképpeni becsapás :-). Fél nyolc körül fokozatosan sötétítem a lakást, előidézve ezzel az estére való ráhangolódást testileg és lelkileg is. Hatékony a dolog, bár Enikő a fáradtságtól biztos világosban is elaludna, Ákosnak meg így sem megy mindig könnyen, főleg ha nem annyira fáradt, vagy éppen még valamin ezerrel agyal... Ja, és az is nagy előny, hogy a reggeli pirkadattal nem pattannak ki az ágyból mondjuk hajnali hatkor ;-)

Ez utóbbira pont ma volt ellenpélda, de nem a világosnak köszönhetően, hanem mint kiderült, nekem készült meglepetés :-). Óvodában és iskolában itt egyáltalán nem téma az Anyák Napja, ez egy bensőséges családi ünnep, semmiféle intézmény nem folyik bele a dologba, így persze nem volt verstanulás, ajándékkészítés, miegyéb. Ők maguk, belső késztetésből, meg gondolom némi atyai ösztönzéssel ajándékot készítettek nekem e jeles nap alkalmából. Tegnap nem készültek el, ma reggelre maradt még egy kevés utómunkálat. Ákos ébresztette magát 7 körül (óra vagy bármiféle segédeszköz nélkül!), majd riadóztatta Enikőt, és a szobába bezárkózva szorgoskodtak nagy csendesen. A redőnyt persze felhúzták, én erre ébredtem. Még szerencse, hogy az álomkór nem engedte, hogy berontsak megnézni, mi történik, és így legalább tökéletesre sikerült a meglepetés :-)...