2010. nov. 15.

Annyira gyönyörű idő volt a hétvégén, hogy kár lett volna itthon ülni. Így felkerekedtünk, hogy túrázunk egy nagyot, és talán egy utolsót idén... "ki tudja, bármelyik pillanatban kitörhet a tél" felkiáltással. Aztán a nagy túrából séta kerekedett, mert Enikő úgy döntött, hogy épp aznap nem hajlandó csak menni és menni... Meg amúgy is jólesett minden kőnél, fatuskónál megállni, süttetni magunkat kicsit a nappal, farigcsálni ezt-azt, turkálni itt-ott, tobozokkal dobálózni, manóházat építeni.


A hely: Alpsee Bergwelt Immenstadt közelében.

3 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Miért vágyom én ilyen helyekre????? Nem is szeretk túrázni. (Sétálni igen.) És tudom, Magyarország is gyönyörű, de nekem a magas sziklák, meg az ilyen kis tavak, jaaaaaajjjjj....

liv írta...

Annyira de annyira szép...biztos megvan az oka annak, hogy az embernek szárnyal a lelke a hegyek láttán!

idrah írta...

Nekem a hegyek látványa könnyet csal a szemembe, nem is tudom, mi lenne velem, ha hegyek közt élnénk, mondjuk Svájcban, vagy Ausztriában...