Amolyan türelmetlen várakozással telnek a napjaink. Mindenkinek elege van már a hidegből, a náthából, a hosszú ideig tartó öltözködésből indulás előtt. Hiába a télies ruházat, a szabadban sem olyan jó lenni hosszútávon, mikor csíp a szél, és tudván, hogy március végefelé akár már 10 fok is lehetne... Az erkélyen, ládákba ültettünk színpompás kis "virágoskertet", de félek, hogy az éjszakai nem kis fagyok megviselik a növénykéket, ha ez hosszabb ideig még folytatódik :-(.

Az elmúlt hetünk meglehetősen mozgalmas volt. Többek között ismét hangyaszorgalommal varrunk, kötünk, barkácsolunk, ugyanis az óvoda tavaszi/húsvéti standdal lesz jelen április elején a heti piacon, a belvárosban. Készülnek színes filcpillangók, kötött és filcnyuszik, báránykák, selyemtündérek, nemezelt dolgok, kisebb manóbabák. Árulunk még sütiket, házi készítésű lekvárokat, fából készült kisebb játékokat. Tavaly például olyan sikeres volt az "akció", hogy majdnem 600 euró összejött, és az óvoda kertjének szépítésére fordítódott az összeg...

Pénteken az iskolában, Ákoséknál résztvettem egy euritmiaórán is. Még régebben az euritmiatanárnő kérte, hogy néha legyen jelen egy-egy szülő segítségként. Koordinálni az átöltözködést, átkísérni őket a másik épületbe, majd ugyanez visszafelé is. Tényleg nagyon kaotikus állapotok uralkodnak ilyenkor... A hét utolsó órája, egy zsák megvadult bolha ilyenkor semmi az osztályhoz képest... Pedig a ruhák szépen vállfákon lógnak a szekrényben, az euritmiacipők egy nagy kosárban ugyanott. Senki semmit nem talál (főként a cipője másik felét :-)), nem tud a ruhába belebújni, minen szanaszét, közben természetesen megy a bohóckodás. Sorba állítani őket sem egyszerű, és az sem, hogy úgy jussunk át az udvaron, hogy némelyek ne landoljanak egy pocsolya közepében. Húúú, hát nem mondom, hogy egyszerű feladat volt... Az órán viszont egy-két kivétellel szépen lecsendesedtek, és csodaszép fuvolaszó mellett lelkesen euritmiáztak. A tanárnő szigorú, a "visszaeső" két bohóckodót a szemben lévő nyolcadikba kellett átkísérnem, ők itt ismerkedtek a földrajzzal :-D, a többieknek pedig úgy vettem észre, ez elég elrettentő büntetésnek bizonyult ahhoz, hogy megzavarják az óra hátralévő részét ;-).

Tegnap Ausztriába, Dornbirnbe mentem Enikővel egy magyartalálkozóra. Úgy hozta az élet, hogy itt találkozhattam 18 év után újra egy általános iskolai volt osztálytársnőmmel/barátnőmmel, akit Svájcba sodort az élet, most itt egymáshoz egészen közel élünk, és talán felelevenedhet a kapcsolat :-). És ennek én annyira, de annyira örülök!