A gyógyulásunk örömére végre társaságba merészkedhettünk, így két hét után ez igen felüdítő volt. Kedves itteni magyar barátainkhoz vonatoztunk el, és töltöttünk náluk egy kellemes délutánt. A gyerekek kikönyörögtek egy csúszkálást a befagyott tavon, aztán kutyáztak, sakkoztak, és Ákos még egy olyan játékot is kipróbált, amivel életében nem találkozott :-). Nem tudom a nevét, de videójáték. Na, Ákoson látszott is a rutintalanság, hihi... Szóval egy olyan játék, aminél nem a gombokat nyomogatod a képernyőt bámulva, hanem pl. tenisznél az ütőmozdulatokat egy kis szerkentyűvel a kezedben végzed, Ákos szerint még érezni a labda erejét is. Hát nem tudom, én minden ilyen játékot ellenzek elvből, biztos vagyok benne, hogy nincs jó hatással a gyerekekre, de ha már a szülők vásárolnak ilyesmit, akkor talán annyi előnye van ennek a fajtának, hogy kicsit mozog közben az ember. Na egy biztos, nekünk nem lesz ilyenünk... ;-)

A vonatozás volt még vicces. Odafelé, a tizenötperces úton ment a vita Ákos és Enci közt, hogy ki üljön az ablak mellett menetirányban (két-két ülés egymással szemben), és még az sem volt mindegy, ki ül Apa ill. Anya mellett. Kipróbáltuk az összes létező variációt, biztos viccesen néztünk ki, hogy folyton helyet cserélgetünk. Mindenesetre vidám volt... Aztán hazafelé iszonyú tömegnyomorba cseppentünk, vasárnap este lévén a diákok utaztak vissza a kollégiumokba, meg a focidrukkerek és a jelmezes farsangolók is szép számban tolongtak, persze énekszóval, nagy bulit csapva. Esélyünk nem volt az emeletre feljutni, pedig a gyerekek csak ott tudják elképzelni a vonatozást :-). Végülis a kalauz bácsi kuckójához keveredtünk, ahol ő szokott ücsörögni, mikor éppen nem jegyeket vizsgál. Van egy hangosbemondója itt, ahol is éppen az internetes mobiltelefonjáról olvasta be a Bundesliga legfrissebb meccseredményeit a kedves utazóközönségnek :-). Ezen jót derültünk. Ja, és a jegyekre nem is igen volt kiváncsi... :-D