Szerencsésnek mondhatom magam, mert a reggeleink nyugodtak. Általában gond nélkül fel tudom ébreszteni Ákost és Enikőt is, talán Enikő az, aki nem az az ágyból kiugrós fajta, de az ovi szó hallatára ő is abbahagyja a lustizást :-). Ehhez gondolom hozzájárul az is, hogy esténként többnyire nyolc körül már esti mesézünk, fél kilenckor pedig elalszanak. Na, ez utóbbi Ákosnál már egyre kevésbé működik, mert vagy korral járó "tünet", vagy lelki okai vannak, de nehezen alszik el ilyen korán. Villanyoltás után még többször is jön, hogy nem tud elaludni, de szerintem csak stresszeli magát ezzel az elalvási gonddal, így meg ördögi a kör... Általában megengedjük neki, hogy a szobájában olvasgasson, kötögessen, mintegy altatóként :-), de persze ő jobban szeretne velünk lenni, látni, mi mit csinálunk, miről beszélgetünk. Aztán csak összejön minden este az elalvás ;-), és reggel kipihenten ébred Ákos. Ő nem egy nyugodt tempójú gyerek általában, de reggel hihetetlen, mennyire le van lassulva. Ezt már kitapasztaltam, és tudom, mennyivel előbb kell ébresztenem, hogy időben el is induljunk a suliba. Ma reggel sem történt másképp, aztán az úton a csípős hideg sem frissítette fel Ákost, majd ennek eredményeképp nekem sportosan indult a napom... A hétvégén, a segédletemmel kötött fehár cicát mindenképp be akarta mutatni az iskolában, hozta szépen a kezében (a táskába tételről hallani sem akart). Már az iskolánál jártunk, mikor észrevette, hogy nincs a (kesztyűtlen!) kezében a macska. Majdnem sírt szegényem, én meg rohantam vissza keresni. Hófehér macskát a hóban... Egészen a házunkig visszamentem, de nem találtam. Rohanás a sulihoz közölni a rossz hírt, ahol is Ákos a zsebébe nyúlva megállapította, hogy benne lapul a cica... Na szuper, én jót futottam, megvan a kedves kiscica, az izgalmak közepette hirtelen egyedül hagyott Enikő sem tűnt el, és mily szerencse, hogy csak 300 m-nyire lakunk a sulitól... Az, hogy Ákos elkésett-e, majd délután kiderül :-).