2009. márc. 24.

Írás epocha

Mostanában sokat zúgolódnak egyes szülők a számtan és írás epocha miatt. Most ért véget egy három hetes számtan epocha, sokak szerint túl nehéz és bonyolult volt a tananyag. Én nem látom ezt ilyen vészesnek, nyilván azért mert Ákosnak nem voltak gondjai sem a helyiértékes feladatokkal, sem a nagy számos fejszámolással. Most az írás epocha tanításban kérdőjelezik meg a tanítót, pedig ő biztos, hogy tisztában van azzal, hogy eljött-e az ideje annak, hogy vonalak közé írják a nyomtatott kisbetűs szöveget. Én annyira szeretném, ha már egyhangúlag, a teljes szülői közösség megbízna a szakmai tudásában... De úgy tűnik, ez még várat magára :-(.

Íme az írás füzet, amit az osztálytanító már javított. Csillagokat is kapnak a szép oldalakra, persze sokaknak ez sem tetszik... Ákosra nagyon ösztönzőleg hat, bár lehet, hogy csillagok nélkül is igyekezne szépen és odafigyelve dolgozni. Nem tudom... mindenesetre ez a füzet nekem kedvencem, mert tetszik, ahogy írt és amiket rajzolt :-) ;-).


8 megjegyzés:

márta írta...

Ez tényleg gyönyörű. Ákos másodikos? Anna igen, és az ilyen bejegyzéseken látom, mennyire másképp tanítnak nálatok...:)

agnes írta...

gyönyörű füzet!!! és az írás is nagyon szép:D
A rajzokat maguk találják ki vagy a tanító rajza alapján tábláról rajzolják? (nagyon-nagyon szépek:) és jól látom a képen, náluk eleve vonalas a füzet? ("nálunk" nekik kell krétával vonalkázni).

idrah írta...

Márta! Igen, másodikos Ákos. És biztos vagyok benne, ha beszélgetnénk róla, mit és hogyan tanulnak a másodikosaink, akkor igencsak eltérne... (No-ban talán annyira nem élesen, de nem vagyok teljesen képben) Pl. folyóírást majd csak harmadikban fognak tanulni, és olvasni is nemrégen kezdtek el.

Ági! Köszönöm Ákos nevében is a dicséretet :-)! A rajzokat teljesen maguktól rajzolják, általában házi feladatként.
A füzetbe eleinte ők is vonalaztak krétával (egyre vékonyabb csíkokkal), de most már kapnak előre vonalazott lapokat, azt ragasztják be. Nem tudom, de gondolom azért, mert sok időt elvesz a vonalazás, meg ennyire vékony csíkokat már nem olyan egyszerű húzni, mint anno a 2centiseket...

agnes írta...

Akkor is nagyon szépnek gondolnám, ha táblaképről rajzolják, így meg egyszerűen lenyűgöző!:D
nagyon ügyes fiad van, no:)

eccehomofaber írta...

Mia szülők fő ellenvetése az írás epochával? hogy nyomtatottak a füzetek? Nálunk is követi egy-két tanító ezt az irányt és lehet ezt ellenezni és támogatni is (hehe, na én vajon melyiket teszem? :-D)

Én is mindig elgyönyörködöm Ákos munkájában, a kézimunkájában és a rajzaiban is. Az állatokat különösen széppé, élővé varázsolja!

tilia írta...

jaj, de szépek!!!

malyvacsiga írta...

Lenyűgöző ez egy második fiútól! Egyik fiam sem tudott nemhogy így rajzolni, de ilyen rendezetten írni sem, soha.
Alex fiamék még maguk vonalazták, Olivérnek már volt ilyen csíkos füzete. (Csúfolta is érte a drága bátyja.) De nem tudtam, hoyg ez standard. :)

idrah írta...

Indi!
Azt hiszem, sejtem, hogy ellenzed, vagy támogatod... ;-) ;-)
Alapvetően a szülőknek az nem tetszik, hogy eddig nagy betűkkel írtak, krétával, egy-két mondat került egy oldalra, most pedig hirtelen a váltás, és be kell nyomorítani a ceruzával írt betűket a vonalak közé. Én azért nem tartom jogosnak a háborgást, mert fokozatos volt a betűk kicsinyítése, az íróeszközök váltása (szögletes majd henger alakú méhviasz kréták, végül háromszögletű vastag ceruza), és így második osztály második félévében ez nem nevezhető olyan korainak szerintem.

Egyébként a nyomtatott oldalak engem is megleptek először, aztán hozzászoktam a látványhoz... :-)