Szó szerint.
Ugyanis tegnap volt egy kalandom, ami így visszagondolva biztos mulatságos lett volna egy külső szemlélőnek. Szerencsémre nem volt szemtanú.
Ahonnét hordjuk a tejet, önkiszolgálós a rendszer. Hatalmas tartály teli tejjel, rajta egy csap, amiből megtölti az ember a kis üvegeit, majd otthagyja a pénzt a becsületkasszában, egy kis dobozkában az ablakpárkányon. Igen ám, de a nyáron minden megváltozott, istállóátépítés, bővítés és mindenféle modernizálás eredményeképpen a rendkívül egyszerűen kezelhető, kedvenc tartályomat eltávolították, és a helyére került valami hipermodern, csillivilli masina, melynek a vezérlőjén több gomb van, mint a számítógép billentyűzetén. Persze kis csap sehol, amivel a tejsugár ereje szabályozható. Semmit sem gondoltam végig, nem csengettem be a gazdáékhoz segítségért, csak nagy magabiztosan, hübelebalázs módjára megnyomtam a start gombot. Persze hatalmas erővel dőlt a tej, a két és félliteres kanna pillanatok alatt megtelt, közben pedig pánikszerűen kerestem valamiféle olyan gombot, ami megállítja az áradatot... Nem álltam térdig a tejben, bokáig sem szerencsére, de nem sokon múlt. Igazából fogalmam sincs, melyik gombbal sikerült megállj-t parancsolni, mindenesetre elég sok tej a padlólefolyóban végezte :-(. Ja, és egyébként meg mérges is vagyok, hogy miért kell mindent túlbonyolítani. Így, hogy a kis mennyiségű tejhozatal kivitelezhetetlenné vált szinte (a vezérlő két lépésre van a kifolyótól, a literes üveget még tartani is kellene, legalább két ember szükségeltetik hozzá), nem tudom, fogunk-e ide járni... Pedig annyira finom a tej, nehéz lenne lemondani róla :-(...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése