2008. máj. 12.

A malomban, a malomban...

Németországban minden évben pünkösdkor rendezik meg a molnárok a "Malmok Napját" (Deutscher Mühlentag). Ilyenkor országszerte a résztvevő malmokban nagy ünnepséget csapnak, megnyitják a kapukat a látogatók számára. A ravensburgi malomban is nyílt nap volt ma, és ezt a jónak ígérkező pünkösd hétfői programot nem hagyhattuk ki mi sem...

A malom épülete, háttérben a város két tornya (összesen 8 db van): Végigjártuk a malom összes szintjét, szám szerint ötöt, megnéztük az őrlés folyamatát (természetesen működésben volt minden gép). A gyerekeknek a gerendára erősített gyűrű tetszett a legjobban, itt csüngtek volna órák hosszat :-).
Aztán megnéztük a kis patakot, amit 5,7 méterről zúdítanak alá, így termelve évente 75 ezer kilowatt energiát az őrléshez. A kertben a gyerekek süthettek nyílt tűz felett, nyárson kenyeret (ún. "Stockbrot"), lehetett gólyalábazni, hintázni, csúszdázni, lufihajtogató bácsit nézni, fúvószenekart hallgatni, és természetesen vásárolni a malom termékeiből.

2 megjegyzés:

eccehomofaber írta...

És majd harmadikban, a mesterségek - gabona korszak idején Ákos szépen elmeséli az egész osztálynak, hogy is emnnek a dolgok :) Ezt a malmot és a környékét én is megnézném magamnak szívesen :)

idrah írta...

Ha eljöttök erre felénk, nagyon szívesen megmutatjuk! ;-) :-)