Tudom én, hogy az erős gazdasággal rendelkező nemzetek bizalomszintje magas, na de hogy ennyire... :-o Két év alatt valamelyest már megismertük ezt itt No-ban, nem is mondom, hogy nem szimpatikus, mert kellemesebbé teszi mindenki életét, de a mostani eset felett nem igazán sikerült napirendre térnünk.

Az ominózus nyári koccanásom után (itt írtam róla), mint anno említettem is, nem hívtunk rendőrt, nem töltöttünk ki betétlapot (vagy mi a csudát), nem csődítettünk össze szemtanúkat, még azt sem tisztáztuk, ki mit követett el, ki volt a hibázó fél. Egyszerűen egy darab papírra felírtam a rendszámot, a felelősségbiztosítónkat és a biztosítás számát, meg a szokásos nevet, címet és telefonszámot. Mivel sem a bácsi, sem a biztosító nem jelentkezett, mi abban a tudatban éltünk, hogy jelentéktelen volt a kár, talán úgy adódott, hogy azt még "lenyelte" a károsult. Álom, édes álom... Egészen december végéig fel sem ébredtünk belőle. Akkor ugyanis jött a biztosítótól a következő évi tarifáról szóló értesítés. A második abban a hónapban. És ez vált gyanússá. Hogy mi a fenéért emelnek kétszer díjat. Aztán telefonon érdeklődtünk, és elmondták, hogy az első levél a szokásos átárazás, a második pedig a káreset miatti kategória (bonus-malus) visszaesésünk. Hoppá. És itt jön a számunkra már-már felfoghatatlan bizalom kérdése (minden irányba). Egy biztosító úgy kifizet kárt, hogy semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy

• egyáltalán megtörtént-e az eset,
• azokkal történt-e, akik ott voltak,
• az a kár keletkezett-e az autóban,
• akkora mértékű volt-e a kár, mint amennyit a számla mutat (ha egyáltalán van számla),
• az-e a felelős egyáltalán, aki,

és még sorolhatnám a rengeteg kérdést, ami kavarog bennünk. De az elképesztő számunkra, hogy telefonos bemondásra, a másik fél egyetlen elismerő szava, vagy aláírása nélkül kárkifizetés történik, és mindenki mindenkiben kétkedés nélkül bízik, és minden szavát elhiszi.

100%-ban tudom/tudjuk, hogy én hibáztam, jogos a bácsi kárigénye, és engem/minket terhel a felelősség. Ezt soha eszünkbe nem jutott volna tagadni. De (a magyar viszonyokhoz szokván) azt minimum elvártuk volna a biztosítótól, hogy a felelősségünk elismeréseként aláírassák, hogy tényleg mi, hol és hogyan történt. Vagy legalább egy értesítést küldjenek a kárkifizetés után, hogy na ti szerencsétlenek...

Szóval van mit emésztgetni, meg tanulságokat is kellene levonni... De hogy mire szokjuk meg ezt a fene nagy bizalmat??!!