2008. júl. 4.

Baba

Hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy egy babát varrjak kicsi lányomnak. Ahogy nézegettem a gyakorlott waldorfbaba készítők oldalait, ahogy a különböző fórumokon, levelezőlistán, blogokon olvasgattam a babavarrásról, egyre erősödött bennem, hogy igen, én is szeretném átélni a csodát, szeretnék „teremteni“ valami varázslatosat, valami szívből jövőt. Kezdőként persze jött az elbizonytalanodás, hogy képes leszek-e rá egyedül, segítség nélkül, hogy a maximalizmusom vajon nem vet-e gátat a sikeres végeredménynek…
Elhessegettem a pesszimista gondolatokat, és belevetettem magam az előkészületekbe. Hát, már maga az anyagbeszerzés sem volt egyszerű és zökkenőmentes, akár el is vehette volna a kedvem az egésztől. Persze így utólag már könnyű okosnak lenni, de igazából tanácsot kellett volna kérnem anyagbeszerzési forrásokat illetően… Főként, hogy mozgok olyan körökben, ahol biztosan akad valaki, aki jártas e téren. Végülis nem túl olcsón és kissé körülményesen, interneten rendelve jött a gyapjú, a testszínű trikóanyag, a csőgéz, a mohairfonal és a babaruhának való anyag. Miután minden együtt volt, és már átrágtam magam az oviból kikölcsönzött babakészítési szakirodalmon, és persze akadt elegendő mennyiségű, szabad, háborítatlan időm, nekifogtam. Elvben már nagyon jól tudtam babát varrni, hisz hetekig mást sem tanulmányoztam, mégis nagyon izgultam, mert tudtam, hogy szívemet, lelkemet belevarrva lesz csak igazán tökéletes a baba. Hosszú időn át dolgoztam rajta, mindig abban az időben ültem neki az alkotásnak, amikor sem a gyerekek, sem Laci nem volt körülöttem. Amikor 100%-ban a varrásra koncentrálhattam.
Csodálatos élmény az első babát varrni (gondolom a többit is :-))! Nem mondom, hogy nem izzadtam vért a fej kialakításával, hogy nem szenvedtem a végtagok kitömésével, hogy nem bontottam ki néhányszor a szemeket, de mégis a végeredmény kárpótolt, mert magamhoz szoríthattam a puha kis babatestet, mely a saját kezem munkája által “született”. :-) Azt hiszem, Mályvacsigánál olvastam egyszer, hogy az első babát magának varrja az ember. Hát ez tökéletesen beigazolódott számomra, és még gondolkodom azon, megkapja-e Enikő, vagy maradjon az enyém…:-)

6 megjegyzés:

márta írta...

Itt reménykedem, hátha teszel fel képet is ...:)

indiana írta...

eZT MOST JÓL ESETT OLVASNI..HÉT VÉGÉN NEKIÜLÖK A BABAVARRÁSNAK ÉN IS..

malyvacsiga írta...

Tényleg nagyon szépen írtad. És én is szívesen megnézném... Igen, a többi baba is csoda, ahogy alakul és élni kezd, de az első mindig egy beavatás, aminek a nyomába nem érhet semmi, a 10 évvel később tökélyre fejlesztett technikával varrt kiváló darab sem.

Indianyó írta...

Bizony, soha nem szűnő izgalom minden baba (még a legkisebb kis csomózott babáé is), állatka elkészítése :-) No és utána el is kell őket engedni, mert mindegyikük visz belőlünk egy jókora darabot. Örülök, hgoy nekiálltál msot akkor majd jönnek gyakran képek erről és az újabb babácskákról is ? ;-)))

gemelcsi írta...

jó volt olvasni. Én tavaly varrtam az elsőt és hasonlóképpen éreztem, bár nekem szerencsére a Csongi ovónénije kéznél volt mint segítség.
Azóta is hosszú, erős tűt keresek a hajvarráshoz. Aki tud beszerzési helyet szívesen venném az infót.

malyvacsiga írta...

Miért kell hosszú tű a hajhoz? Én azt csak az archoz használom. Hajhoz nekem elég a nagylyukú, lekerekített hegyű (merkelő) tű, azzal sztem könnyebb dolgozni, mint a hosszúval. Mondjuk így is kikezdi az ujjamat...