2008. júl. 12.

Nyárünnep

Nem volt hozzánk kegyes ma délelőtt az időjárás, pedig az óvodában nyárünnepet (Sommerfest) tartottunk. A néha zuhogó, néha szemerkélő esőben és kissé hűvöskés időben azért mindenki jól érezte magát. A kertben lehetett különböző játékokba bekapcsolódni, futkosni, fára mászni, egyedül az hiányzott, hogy a kerti padokat és asztalokat kint terítsük meg a déli lakomához. Szerencsére odabent is jól elfértünk, és a családok által készített finomságokkal mindenki telipakolhatta a tányérját, majd a bendőjét :-). Készítettem a gyerekekkel virágkoszorút, gyapjúból kis méhecskéket, bőrből medált. Ákos és Enikő kipróbálták a "cseresznyét szállító hajó húzást" és a hal alakú sütiket kihorgászni a tóból. A hajó szerencsés partot érése után kapott, hatalmas szemű jutalomcseresznyét Enikő egyből be is kapta, majd nagy fintor kíséretében, jajgatva jött hozzánk... Kiderült, hogy meggy, és iszonyúan savanyú :-). Még szerencse, hogy a kihorgászott halacskasüti kéznél volt...
Természetesen a közös ének és körjátékozás sem maradhatott el. A párválasztós, körbeforgós táncot még a felnőttek is nagyon-nagyon élvezték, a gyerekek meg nem bírták abbahagyni :-). Enikő kicsit pityergett is, hogy ő még szeretne énekelni és "forgócskázni". Amikor pedig haza kellett indulni, akkor a pityergésből keserves sírás lett. Majdnem műsort is rendezett (ami nem jellemző rá), de felvettem, magamhoz öleletem, és teljesen lenyugodott. Hazáig cipeltette magát, de a fáradtságára tekintettel most kivételt tettünk. Persze az ellen nem volt semmi kifogása most kivételesen, hogy lepihenjen kicsit... főként, hogy Apával kettesben durmolhat :-).

Az immáron 98%-ban elkészült óvodakerítés építésében Laci is résztvett, amit a mai ünnepség keretében megköszönt az óvoda közössége. Kis ajándékot is kaptunk. Igen, az egész család, hisz amíg az apukák a kerítést készítették, az anyukák és a gyerekek kénytelenek voltak nélkülözni a családfőt :-). A kis figyelmesség egy emléklap, fotóval az elején, benne egy versidézet és köszönő sorok. Hozzá egy koronás/madaras fűzér. És a segítkezők szóban megkapták a megtiszteltető "Zaunkönig" (kerítéskirály) címet :-).


2 megjegyzés:

márta írta...

Minden nagyon szép lehetett...közben meg az is eszembe jutott, hogy nem véletlenül néznek téged svédnek...:)

Kat írta...

szépek vagytok:)