Áginál inspirálódtam, majd megvettem ezt a nagyszerű könyvet és elkezdtem Enikőnek a babaházba egy babacsaládot készíteni a meglévő elég bénácska és viharvert (bolhapiacos) nagycsalád helyett. Egyelőre ez a szöszi kislány készült el, még szüksége van szülőkre és testvérekre, utóbbiakból Enikő szerint legalább kettőre... ;-)

János-napi ünnep (Johannistag)

"Der Sonne Licht durchflutet
Des Raumes Weiten,
Der Vögel Singen durchhallet
Der Luft Gefilde,
Der Pflanzen Segen entkeimet
Dem Erdenwesen,
Und Menschenseelen erheben
In Dankgefühlen,
Sich zu den Geistern der Welt."
R. Steiner

Az ünnepek – Székely János erdélyi drámaíró szavaival élve – a természet és az emberélet nagy fordulatait jelképezik.
Ami a természetet illeti: itt Európában, az éghajlatunkon négy, nagyjából azonos időtartamú évszak követi egymást. A Waldorf-pedagógiában, akárcsak az összes néphagyományban, mind a négy évszakhoz – napfordulóhoz – kapcsolódik egy-egy ünnep. Ősszel Szent Mihály napja, télen a Karácsony, tavasszal a Húsvét, nyár elején pedig Szent János napjának megünneplése jelzi az év egy-egy újabb szakaszának kezdetét. Az évkörben a János-nap épp szemben van a Karácsonnyal (Az evangéliumok szerint János éppen félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-re). Karácsony ünnepét bent, a szobában lehet megünnepelni; ennek tükörképe a János-nap, amit teljes egészében kint, a szabadban ünneplünk. Az év legsötétebb napja a lélekben felgyúló fényesség ideje, ezzel átellenben a legélesebb külső fény ideje a lélekben pislákoló halvány gyengédség ideje. Így utalnak egymásra, a legmélyebb sötét és a legkápráztatóbb fény, az év egységes körének két szemközti pontja. A nap átfordulását a nyári napéjegyenlőségen a tűzugrás teszi átélhetővé. Nagy tüzet rakunk, általában alkonyatkor, és amikor kezdenek kihunyni a lángok, akkor a gyerekek, szülők, óvónők, tanárok sorban átugranak felette mintegy bátorságpróbaként, elűzve vele a "gonoszt", a rosszat, a betegségeket.

Az óvodában nálunk a tűzugrást a botokra kötött színes szalagok elégetése helyettesítette...
"Heut' lodert das Feuer, der Rauch steigt empor,
da brechen im Feuer die Geister hervor!"

"Stockbrot" sütés és ribizlievés (Johannisbeer németül), vidámság és éneklés a tűz körül... "Lasst uns singen, fröhlich singen, St. Johann, St. Johann…"

Az elmúlt hetekben, otthon Mo-on meg voltam róla győződve, hogy mind az eper-, mind a bodzaszezon a múlté lesz mire visszajövünk. Nem így történt, hisz nem kalkuláltam bele a kissé csapadékosabb, hűvösebb "előalpoki" klímát, melynek köszönhetően idén duplán élvezkedünk :-). Járunk az eperföldre, szedtünk egy csomó bodzát jó messze a civilizációtól, és készítettünk bodzaszörpöt. Ez utóbbit már évek óta hanyagolom, mert rajtam kívül eddig senki sem szerette a családban. Aztán történt az, hogy Ákos osztálytanítójának a szünetben az az ötlete támadt, hogy az első tanítási napot nem tanulással, hanem erdei sétával egybekötött bodzaszürettel kezdik. Persze a virágokból tartósítószer nélküli szirupot készítettek a gyerekek lelkes közreműködésével. Két nap után egy liternyi szörp boldog tulajdonosaivá váltak mindnyájan, és az is nagy kedvvel kezdte el inni a bodzaitalt, aki addig megkóstolni sem volt hajlandó... ;-) Miután Ákostól Enikő is látta, hogy mennyire ízlik neki, mint mindenben, ebben is utánozni kezdte. Laci is lelkesebbnek tűnt, mint régebben, így kedvet kaptam a készítéshez. Sikerült is annyira nagy adagot előállítanom, hogy teli a hűtő üvegekkel, és ha nem ajándékozzuk el legalább felét, 3-4 hét után landolhatnak ilyen-olyan lefolyókban...

Részemről pánik is jutott az elmúlt hétre.

Tudom, hogy nem szabad az internet híreit olvasni, mert vagy felhúzzák az embert, vagy bogarat ültetnek a fülébe, vagy szomorúságot, emberiségből kiábrándultságot okoznak... De miután nincs tv-énk, és Kossuth-rádiót is ritkábban hallgatok mostanság, nem bírom ki, hogy ne nézzek bele a világ híreibe. Ott aztán folyton van valami a mexikói influenzáról (is), bennem pedig folyton ott motoszkál, hogy bármikor elérhet bennünket. És mivel ráadásként parázós is vagyok, egyszerűen nem tudom elhessegetni a sötét gondolatokat. Aztán amikor elsőszülöttem influenza tüneteit produkálja, persze, hogy rögtön felállítom a diagnózist...

A dolog kimenetel az, hogy az orvos, akihez persze rögtön rohantunk, megnyugtatott bennünket, hogy egyszerű vírusos megbetegedés. Kaptunk homeós cseppeket, és mára már nyoma sincs se láznak, sem izomfájdalomnak, se fejfájásnak, se tüsszögésnek.

Olvasókönyv

Ákosék a szünet után olvasás epochával folytatják a főoktatást. Ehhez kaptak egy olvasókönyvet, a címe: Der rote Gockel (Gabriele Böttcher). Kimondottan waldorfos kisiskolásoknak készült, az első "lépések" megtételéhez. Mielőtt leírnám a gondolataimat, íme ezt mondja a waldorf pedagógia tankönyv témában:

A waldorf iskolákban a diákok maguk készítik el a tankönyveiket, az úgynevezett epocha füzetet. A gyerekek meghallgatják az élőszóval átadott tananyagot, amit lejegyzetelnek, már-már művészien ábrázolnak, közösen megfogalmaznak, esetleg eljátszanak (minél több érzékszerven keresztül érkezik hozzájuk az információ, annál többre emlékeznek). Úgy kell figyelniük és a füzetüket olyan részletességgel elkészíteniük, hogy az alkalmas legyen a tanulásra, mintha tankönyv lenne. Ezt a füzetet saját maguk írják és illusztrálják, a saját ízlésükre formálják - könnyen belátható, hogy ez sokkal érdekesebb, izgalmasabb folyamat és feladat, mint egy fekete-fehér írott szöveg bemagolása. Ez nem csak a gyerekeknek, de a tanárnak is kihívás, hiszen napról napra kell összeállítani és átadnia a kívánt ismeretanyagot. Előnye még, hogy minden pillanatban rugalmasan változtatható az adott osztályközösség képességeihez, az egyéni érdeklődéshez és igényekhez is.

Én mindig azt gondoltam, és abban reménykedtem, hogy a füzetek mellett majd lesz szép, a szülői közösség által összeállított, saját készítésű rajzokkal díszített olvasókönyve az osztálynak, mint ahogy már sokaktól hallottam a waldorfos szokásokról (főként Mo-on). Abba még igazán bele sem gondoltam, hogy már rég készülnie kellene... Az előző olvasás epocha során volt három-négy könyv az osztálytanító könyvtárából (pl. ez), amiket rövid időre haza lehetett vinni, nézegetni, olvasgatni, majd amikor visszavitte valaki, felolvashatott belőle a többieknek. Meg persze olvastak a tábláról, füzetből. Most itt az olvasókönyv, aminek borzasztóan örülnek a gyerekek. Igazából, ha csalódott is vagyok (a meg nem valósult közös, saját készítésű miatt), meg kell állapítanom, hogy nagyon szép könyv, tele igényes szövegekkel, rajzokkal, és a kivitele is szemet gyönyörködtető (fotók sajnos nem adják ezt élethűen vissza). Ha már bolti/gyári (nem tudom, hogy nevezzem), akkor a lehető legjobb választás volt :-)...

Képes beszámoló

Jó volt otthon lenni. Kicsit mozgalmas, de nagyon feltöltő. Eddig a pünkösdi szünetet mindig itt töltöttük Németországban, és húsvétkor utaztunk haza, de több szempontból is jobbnak bizonyult ez a mostani verzió. Márcsak a szünet hosszúsága és az időjárás milyensége miatt is. A két és fél hét szinte egészét a szabadban töltötték a gyerekek, és nagyon élvezték/tük a rengeteg most érő gyümölcsöt, zöldséget, amik a nagyszülők kertjében teremnek... Meg a háziállatokat. És a napsütést, pancsolást, sarazást, fáramászást, unokatesókat, kirándulásokat...

Felsőörsi mamáéknál a kertben jókat hintáztak. Enikő a fára erősített kötelet is megmászta teljesen a felső végéig, majd a papától kikuncsorogták Ákossal, hogy egy tányér alakú ülőke kerüljön a kötélre, ugyanúgy mint az oviban.

Pancsolni megteszi egy vödör is, de Ákos a kerti csapra szerelt gumitömlőből, a tizenegynéhányfokos vízzel is zuhanyzott...
Adrienn húgom Pamut nevű nyuszija is nagy kedvenc volt, egy tálból répáztak ;-).


Tavaly még félt Enikő Roditól (gondolom az akkor még nagyobb méretkülönbség miatt), de most jól összebarátkoztak.
Jártunk a veszprémi állatkertben is. Itt az abszolút kedvencek a prérikutyák voltak, kijöttek hozzánk a biztonságot nyújtó lyukaik közeléből, és elfogadták a kezünkből kínált fűszálakat, sőt a gyerekek ölébe is belemásztak a finom falatok érdekében :-). Enikő a hosszú séta alatt igencsak elfáradt, ki is használta a csábítóan hívogató, elnyúlásra késztető állatkerti padokat :-) ;-).





Ákos már nagyon készült, hogy a papával egy jót horgásszanak ennél a szép tónál.


Enikő is pecázott természetesen :-).


Rájött, hogy nagyobb zsákmány ígérkezik a nádasban és a fűcsomók között.
Íme a kifogott "halak".
Ezek pedig Ákos szerzeményei, 11 halacska és egy rák. A horgászkaland végén, a pár órás vödörrabság után újra örülhettek a szabadságuknak...

Nemsokára indulunk. Kocsi ismét dugig, nem tudom lesz-e olyan valaha, hogy a hatalmas csomagtartóba esetleg még egy gombostűnyi hely marad. Mert ahogy pakol az ember, minden fontosnak tűnik (gyerekeknek méginkább :-)), aztán mindig van egy-két doboz hazafuvarozandó kinőtt gyerekruha, meg a kézműves cuccok, hogy ne unatkozzak kettő és fél hétig. Na, ez utóbbitól kell talán legkevésbé félnem... ;-)

Lacinak pár napra főztem, lakás kitakarítva (enélkül még nem sikerült itthonról elutaznom, lehet kuncogni :-D...), most már csak pár óra nyugodt alvás kellene, meg az, hogy ne holnap induljon neki a pünkösdi szünetet kezdő egész Németország :-o!!!

3 perces kenyér

Anno megfogadtam, hogy ebbe a blogba nem fogok ételrecepteket feltenni, de most nem bírom megállni, hogy ne osszam meg ezt a kenyérreceptet. Már réges régen leírtam egy liszteszacskóról, de valahogy csak most került sor a kipróbálására. Tényleg 3 perc alatt megvan az összeállítás, a sütőből való kivételig pedig alig egy óra telik el. Nálam most kiütötte a nyeregből a dagasztás nélküli másfélórás kenyeret, és a családnak is nagyon-nagyon ízlik :-).

Kell hozzá: 500 g teljes kiőrlésű búzaliszt (tegnap véletlenül tönkölyt raktam a malomba, kivenni már nem akartam, ebből is nagyon finom lett - miért is ne lenne az, hisz ez is egy búzafajta :-)), 450 ml víz, 1 kockaélesztő (német receptről van szó, itt csak 42 g-os a kockaélesztő), 2 teáskanál só, 2 evőkanál balzsamecet, mandula, napraforgó, tökmag (vagy bármilyen egyéb mag)

Az élesztőt a langyos vízzel el kell keverni, hagyni felfutni (én icipici nádcukrot tettem bele). A lisztet, sót, ecetet és élesztős vizet elkeverni, majd 3 percen keresztül folytatni a műveletet. Végül a magokat belekeverni. Egy formát kiolajozni, zabpehellyel megszórni, beletenni a masszát. Betenni a hideg (!) sütőbe, bekapcsolni azt 200 fokra (ha légkeveréses 170-re), 50 percig sütni. Majd kivenni a formából, és anélkül még 10 percen keresztül sütni.

Fiúk kulturálódnak az iskolában, a nyolcadikosok előadásában a Szent Iván-éji álmot nézik meg. Mi ketten lányos estét tartottunk, együtt megfürödtünk, hajat mostunk/szárítottunk, aztán a maratoni esti mese után Enci igen hamar összetalálkozott az álommanókkal, én meg jöttem blogolni :-).

Tegnap izgalmas napunk volt. Most már úgy tűnik, sajnos a hazautazásaink előtt mindig történik valami olyasmi, amivel a kórház sürgősségi osztályán kötünk ki. A mindig túlzás, mert ez még "csak" a harmadik eset volt, de egy kicsit izgat, hogy vajon miért van ez így... Most Laci bokája ment ki elég csúnyán. Ákossal a salakos, ún. Bolzplatz-on fociztak (hmmm), ami eső után még csúszott is ráadásként. Egy rossz mozdulat a labda után, aztán Laci már a földön is volt. A gyerekek majd megszakadtak a nevetéstől, azt hitték, az apjuk viccből fetreng. Kórház, röntgen, majd egy csini kis sín, miután a doki nem tudta határozottan állítani, hogy a szalagok tökéletesen épek-e. Sokat kell pihentetni, aztán az elkövetkezendő napokban meglátjuk a javulást, meg azt, hogy a munkábamenetel hogy fog alakulni bicikli, majd csütörtöktől család nélkül...

És egy vicces momentum:
Tavaly írtam talán, hogy Enikőt az ujjtöréses műtétje előtt a sürgősségin a doktornő vigasztalásként megetette gumicukorral :-/... Galiba lett belőle, mert altatni kellett, és ugye az evés problémát jelent. Ákosban mindez mély nyomot hagyott, mert az apját ezen szavakkal engedte el a kórházba:
"Apa, gumicukrot nehogy elfogadj!!!!"
:-D :-D :-D

A hétvégén egy kézműves vásárban voltunk a Bodeni-tó partján fekvő helyes kis Unteruhldingen nevű városkában. Volt sok szép portéka, de mi leginkább a natúr (tisztán növényi) szappanos stand előtt időztünk. Egyrészt az eladó hölgy előadása és személyisége, meg a szebbnél szebb, már-már művészi szappanalkotások "ragasztottak" oda bennünket. Tényleg hihetetlen volt a látvány és az illatok... :-) Ákos, a kis hazafi, kiválasztott egy piros-fehér-zöld csíkos, menta illatú szappant. Aromaterápiának sem utolsó, mert a szobájában, az íróasztalán tartja, de az egész lakást betölti az illata :-). Fürödni nem tudom, valaha fogunk-e vele, ha Ákoson múlik, nem hiszem... ;-)

Próbálunk következetesek maradni abban, hogy este nyolc és fél kilenc között ágyban legyenek a gyerekek, sőt addigra már az esti mesén is túl legyünk. Ez a törekvés nagyrészt, igen ritka kivételektől eltekintve sikerül is. Így nyár felé közeledve, a hosszabbodó nappalokkal ez nem lenne olyan egyszerű, ha nem lenne a lakás minden egyes ablakán redőny. Mert akkor jönne a kifogás: hiszen még süt a Nap, nincs este... :-) Már most nagyon sokára sötétedik be (Magyarországhoz képest több mint fél órával később nyugszik le a Nap), és hol van még a június végi forduló. Így marad a tulajdonképpeni becsapás :-). Fél nyolc körül fokozatosan sötétítem a lakást, előidézve ezzel az estére való ráhangolódást testileg és lelkileg is. Hatékony a dolog, bár Enikő a fáradtságtól biztos világosban is elaludna, Ákosnak meg így sem megy mindig könnyen, főleg ha nem annyira fáradt, vagy éppen még valamin ezerrel agyal... Ja, és az is nagy előny, hogy a reggeli pirkadattal nem pattannak ki az ágyból mondjuk hajnali hatkor ;-)

Ez utóbbira pont ma volt ellenpélda, de nem a világosnak köszönhetően, hanem mint kiderült, nekem készült meglepetés :-). Óvodában és iskolában itt egyáltalán nem téma az Anyák Napja, ez egy bensőséges családi ünnep, semmiféle intézmény nem folyik bele a dologba, így persze nem volt verstanulás, ajándékkészítés, miegyéb. Ők maguk, belső késztetésből, meg gondolom némi atyai ösztönzéssel ajándékot készítettek nekem e jeles nap alkalmából. Tegnap nem készültek el, ma reggelre maradt még egy kevés utómunkálat. Ákos ébresztette magát 7 körül (óra vagy bármiféle segédeszköz nélkül!), majd riadóztatta Enikőt, és a szobába bezárkózva szorgoskodtak nagy csendesen. A redőnyt persze felhúzták, én erre ébredtem. Még szerencse, hogy az álomkór nem engedte, hogy berontsak megnézni, mi történik, és így legalább tökéletesre sikerült a meglepetés :-)...

Ákos újabb "kötésprojekt" végére ért :-). Ezt is töretlen lelkesedéssel készítette. Persze az is benne volt, hogy megy a verseny az osztályban, és Ákosban erős a versenyszellem, mindenképp elsőként akarta befejezni... Mondogattuk neki itthon, hogy nem ez a lényeg, tudja is ezt ő nagyon jól, meg a kötést magáért az élményért is nagyon szereti csinálni, de hazatérve természetesen azt újságolta elsőként, hogy ő fejezte be először a törpét :-). Mint kiderült vízitörpe. Van kis csengettyűje a sapiján, a kabátja le- ill. felhúzható.

Ma reggelre James, a kis hörcsögünk elaludt... örökre. Nekem nagyon a szívemhez nőtt ez a kis pöttöm állat, és holott tudtam, nem lesz hosszú életű, így két év után váratlanul ért a dolog... :-( Pedig ha jobban visszagondolok, előjelek is voltak. Nem volt olyan élénk sem nappal, sem éjszaka, mint szokott, a bundája valahogy fakóbb lett, nem rágta az utóbbi napokban a ketrece rácsát és a faházikóját. Ellenben evett rendesen, talán ezért nem kezdtünk aggódni...

A gyerekek még nem tudják a szomorú hírt, hát igencsak tartok a reakcióktól. Gondolom sírdogálnak majd (őszintén szólva én is megsirattam)... Hogy hogyan és hová temessük, fogalmam sincs, talán majd Ákosnak lesz ötlete, kívánsága.

Mindig kérdezték tőlünk, hogy miért hörcsögöt tartunk, hisz nem sokáig élnek, a gyerekeknek pedig nagy szomorúság az elvesztésük... Ez igaz, de egy hosszabban élő állatka elvesztése is fájdalmas, ráadásul lakásban nagyobb testű állatot, kutyát, macskát (amik hosszabban élnek) nem tartanék soha, kertünk nincs... kompromisszumos megoldásként egy rágcsáló, még a maga rövid kis életével is, szerintem tökéletes. Mindenesetre az tény, hogy nagyon-nagyon sok előnyét látom annak, ha van háziállatuk a gyerekeknek, így biztosan lesz utódja James-nek, ha az elvesztését feldolgoztuk és szép emlékként gondolunk rá vissza.

Az előző frizurás bejegyzéshez kapcsolódva... Tegnap Ákos kérte, hogy vágjam le a haját. Igen, ő kérte, és ez nagy szó, mert a hajvágásos procedúra mindig is a halasztandó dolgok közé tartozott. Mi részünkről és az övéről is... Hatalmas ordítás ("úúúúgy fáááj" címszóval:-)), közelharc, leizzadás, minden ami elég elrettentő ahhoz, hogy minél ritkábban történjék meg ezen tevékenység. Mindehhez még ráadásként olyan szinten nagy mennyiségű és vastag szálú hajszál, ami megintcsak nem könnyíti a helyzetet. Ja, és a forgók helyzete, valamint száma bármiféle hosszabb típusú frizura elkészítését lehetetlenné teszi, így marad a géppel nyírt 5 mm-es tüsi haj... Az mindenesetre csodaszámba megy, hogy 8 év alatt a szomszédok riasztásának eredményeképp egyszer sem járt nálunk a gyámhatóság... ;-)

A tegnapi hajvágás érdekessége, hogy a hajnyíró gépezet felmondta a szolgálatot, nem bírta a kemény munkát :-). Szó szerint kemény volt, mert Ákos feje izzadós, ehhez még keveredik némi por, ez-az, plusz a hajtömeg... Úgyhogy hajat kellett mosni, szárítani, majd ismét kísérlet az erősen füstszagot árasztó géppel, de már lágyabb hajjal. Sikerült egy árva nyöszörgés nélkül a művelet, úgy tűnik, ez ügyben a problémamentesség kipipálva. :-)

Pedig már kezdtem volna rábeszélni a hosszú hajra :-)...

Fotó nem készült, de e nélkül is emlékezetes marad, hogy Enikő haja a homloka felett borzalmas lett. Az történt ugyanis, hogy a kisasszony ihletet kapott... Látja, hogy családon belül megoldjuk a hajnyírást, és ő is kipróbálta magán a saját fodrásztudományát. Egyik pillanatban még papírt darabolt, aztán a másikban megszeppent pofival rohant a kukához kidobni valamit. Bár próbálta titkolni, de nem volt nehéz észrevenni, hogy az a valami egy jó nagy lenyírt szőke tincs... :-D :-D

Kirándultunk

Bregenzben jártunk. Fellibegőztünk ezer méter magasra (Pfänder), kicsit túráztunk, megnéztük a vadasparkot, volt hócsata, játszóterezés, és mindehhez fantasztikusan szép, már-már nyárias idő :-). A panorámával nehéz volt betelni, engem a hegyek annyira lenyűgöznek, hogy napokig ott bírnék ülni és magamba szívni a látványt...